1%

Magyarszecsõd
2000. szeptember 12.
Halotthamvasztó átadása

Utoljára megáll a por fölött...

Tisztelt Egybegyûltek! Kedves Vendégek! Az elhunytakkal való törõdés nem feltétlenül az egyházak feladata, de kétségtelen, hogy van mondanivalója a hívõ embernek egy holttest fölött a gyászolóknak. Vigasztaló és az örök élet reménységérõl tanúskodik a lelkész egy temetésen, s alkalma nyílik ilyenkor arra is, hogy különbséget tegyen a földi élet és az Isten szándéka szerinti élet között. Tudatában vagyunk annak, hogy testünk (régies szóval élve: földi porhúval élve: földi porhüvelyünk) nem azonos a személyiségünkkel. S ha nem is választható szét a kettõ, mégis tudjuk, többek vagyunk múlandó testeknél. Emberi értékeink, sikereink és eredményeink túlmutatnak földi életünkön. Testi gyengeségünkön úrrá lehet az erõs lélek, a szellemi nagyság. Valójában azt akarjuk megõrizni egy jelentõs egyéniségbõl, ami számunkra értéket jelent: tudást, szép és bölcs gondolatokat, felfedezéseket, mûvészeti értékeket, emberséget, példamutató életet, szeretetet, hûséget.

Ennek ellenére nem tudjuk figyelmen kívül hagyni azt, hogy mi lesz a sorsa a már szükségtelenné váló jelmezzel: e földi testtel.

Az élet Isten ajándéka. Néhány példával hadd világítsam meg, mit jelent számomra a test és az emberi &e a test és az emberi élet viszonya! Amikor egy édesanya örömmel öleli magához megszületett gyermekét, csodálattal néz rá. Úgy, mint egy becsomagolt ajándékra. Ha ajándékot kapunk, általában szép csomagolásban nyújtják át nekünk az ünneplõk. Valójában ez emeli "ajándék rangra" a legegyszerûbb tárgyakat is: egy nyakkendõt, egy villanyborotvát, törölközõt vagy egy könyvet. Miután az ajándékot kibontottuk, nem sokat törõdünk a csomagolással. Ha egy elegáns dobozban bonbont kapunk, örülünk a szép csomagolásnak. Újra meg újra elõvesszük, kinyitjuk és kiveszünk belõle egy-egy csokoládét. Élvezzük a csomagolásban rejlõ ajándékot. De ha kiürül a doboz, a csomagolás is értékét veszti.

Így tekintek az emberi testre is. Szép a csomagolás! Az ajándék mégsem ez csupán! Az igazi ajándék az élet! Újra meg újra élvezzük a tartalmát: a gyermekektõl kapott szeretetet, a felnövekvõ személyiség erkölcsi értékeit, az édesanya, édesapa, majd késõbb a nagyszülõ gondoskodását. De ahogy a dobozból lassan kifogy a bonbon, úgy az emberi testbõl is lassan elfogy az élet. Számtalanszor átéljük szeretteink testi és szellemi leépülését, tanúi vagyunk a haldoklásnak, s az élet kihunyásának. Sokan ezt rettenetesen tragikusan élik át, különösen, ha egy baleset vagy egy katasztrófa során veszítjük el azt, akit szeretünk. Pedig az elmúlás az emberi élet természetes rendje. Ahogy a születés, az anyagcsere, a lélegzés, a szívdobogás életjelenség, ugyanígy életjelenség a halál is. Nemcsak emberi tapasztalat ez, hanem Isten rendje.

Az élet és hal&aacuz élet és halál Urától kapjuk az ajándékot, és jól tudjuk, hogy Õ ezt bármikor visszaveheti. A test önmagában nem emberi élet! Ha meghalunk: testünk és lelkünk mindenestõl semmivé válik. S bármilyen hihetetlenül hangzik, bármennyire is próbálnak sokan hinni a lélek halhatatlanságában, éppen ebben a tökéletes megsemmisülésben rejlik az az ajándék, ami az újjáteremtés, az örök élet lehetõsé-gét adja az emberiség számára. Eljön az idõ, amikor Isten megjelenik a földön, és újjáteremti a világot: új testet és új lelket kap minden ember. Miért is lenne jó, ha "átmentenénk" a lelkünket? Azt a lelket, amely tele van önzéssel, irigységgel, gonosz gondolatokkal és Istennel szembe forduló hûtlenséggel. Isten megújít mindent: a lelkünket is.

Ezért nem kell aggódnunk afelõl, aggódnunk afelõl, hogy mi lesz velünk a halál után. Földi életünk véges; és az elmúlás azt jelenti, hogy meg kell válnunk mindattól, ami ehhez a világhoz kötött bennünket. Meg kell válnunk a testünktõl, amelyet csak egy idõre kaptunk, az igazi ajándék - az élet - csomagolásaként.

Nem a test, hanem az ember a fontos. Természetesen lehetnek érvek és ellenérvek abban a vitában, amely a halotthamvasztás gyakorlatát teszi mérlegre. Úgy érzem, most nem az a feladatom, hogy ebben a kérdésben letegyem a garast. Inkább arra szeretnék koncentrálni, hogy mit jelent méltó búcsút venni elhunyt szeretteinktõl. A búcsú helye általában a temetõ. Ott áll középen a felravatalozott koporsó vagy az urna. A lényeg ugyanaz. Szomorú, gyásztól könnyezõ rokonok és ismerõsök várják a lelkész szavait. Aki a halottról, vait. Aki a halottról, sõt a halotthoz akar szólni, nemcsak érzelmeket kavar fel fölöslegesen, hanem súlyosan el is véti a célt! Feladatunk, hogy azokat érjük el az evangélium bátorító szavával, akik nem tudnak megbékélni Isten akaratával, akik nem értik, miért kellett így történnie a dolgoknak.

Családokon, rokonságokon múlik, hogy a hagyományos temetést vagy a hamvasztás utáni urna-elhelyezést választják. Akár így, akár úgy döntenek, a kérdések ott vannak a szívükben. Ezekre a kérdésekre kell választ adni. Tudatosítani kell, hogy az emberi élet véges, és ez így természetes. Tudatosítani kell azt is, hogy a test elenyészik: akár így, akár úgy. S mindkét módon lehet - és szükséges is - az emberi méltóságot megõrizve búcsút venni a múlandótól. Ezért voltaképpen eacute;rt voltaképpen nem is azt vizsgáljuk, mi történik az elföldelt koporsóban, nem is azt, hogy ezt a folyamatot hogyan gyorsítja a hamvasztás eljárása, hanem azt, hogy megvan-e bennünk a kellõ tisztelet és kegyelet az iránt, akinek a testét nekünk kell elhelyezni a földbe, amelybõl vétetett.

Amikor a szervezõk meghívták a lelkészeket erre az alkalomra, - gondolom - azt akarták kifejezni, hogy ennek az intézménynek a mûködtetõi tisztességgel és az emberi méltóság szigorú megõrzésével igyekszenek majd munkájukat végezni. Az egyházak képviselete ezen a megnyitó ünnepségen azt jelzi, hogy mi is ezt tartjuk fontosnak. Imádkozhatunk azokért, akik itt dolgoznak, kérhetjük rájuk Isten áldását, hogy ezt a célt sose hagyják szem elõl téveszteni!

Az Úr megáll a por fölött - hangzik a Biblia szava Jób könyvébõl. Báryvébõl. Bár tudjuk, hogy az örök életrõl elsõsorban Jézus beszélt, és az Õ szolgálata alapozta meg reménységünket az üdvösség felõl, mégis érdekes megfigyelni, hogy már az Ószövetség népe szívében is élt a reménység arról, hogy az Úr nem hagyja magára az elhunytat. Emlékezetében õrzi õt mint személyiséget, egyéniséget. Identitása nem vész el a semmibe! Ezért van reménységünk arra, hogy az utolsó napon visszakapjuk igazi énünket - azzal az ajándékkal együtt, hogy megszabadulunk a kísértésektõl, a bûnök következményétõl és minden emberi fogyatékosságtól. Tökéletesek leszünk, mint ahogy mennyei Atyánk is tökéletes.

Ezt az üzenetet hirdetik a lelkészek a temetések alkalmával. Számtalan bibliai igével lehetne még alát&aacucute;g alátámasztani ennek az örömhírnek a valóságát. Ezékiel látomásában kiszáradt csontokra rak az Úr izmokat, húst és bõrt, és így ad új életet. Jézus - földi szolgálata során - többször mutatta meg halál fölötti hatalmát, s tudatta a világgal, hogy nem csupán e földi élet számára tudja visszaadni Lázárt, Jairus leányát és a naini ifjút, hanem örökkévaló, boldog életre támasztja az egész emberiséget. Ezért kellett neki szenvednie, bûneinkért minden büntetést elviselnie, megjárnia a poklok poklát. Halála és feltámadása a mi örök életünk pecsétje!

Nemcsak gyermekek, hanem felnõttek is kérdezik tõlem: "hogyan tud az Isten néhány csontból vagy egy marék hamuból újra összeállítani egy embert? Micsoda isteni puzzle-játék lesz ez!" De ;ték lesz ez!" De hát miért kételkedünk Isten hatalmában? Õ azért Isten, mert ezt is meg tudja tenni. Utoljára megáll a por fölött, és szeretetébõl, kegyelmébõl új életet: új testet és új lelket ad mindnyájunknak.

Ezekkel a gondolatokkal kérem Isten áldását erre az intézményre. Nem a technikára, a modern módszerekre kérjük az áldást, hanem emberekre: azokra, akik itt dolgoznak; azokra, akik igénybe veszik a szolgáltatásokat. Adja az élet és a halál Ura, hogy sose sérüljön itt az emberi méltóság, s akik kapcsolatba kerülnek a hamvasztás gyakorlatával, ne rémüljenek meg a gondolattól, hanem megértsék, ami fontos, és higgyenek a kegyelmes Istenben, aki új életet ad mindnyájunknak!

Ámen