A soproni regionális milleniumi napon elhangzott nyitó áhitat
Zsolt 33,12 Sopron
2000. március 4.
Millenniumi Emléknap bevezetõ áhítata
A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta. Övé legyen a dicséret, a dicsõség és a hálaadás - mindörökké! Ámen
Imádkozzunk Crusostomo imádságával!
Jézus Krisztus! Te azért könyörögtél mennyei Atyádhoz, hogy mindazok, akik hisznek Benned, eggyé legyenek, amiként Te is egy vagy Atyáddal. Kérünk Téged: gyûjtsd össze mindazokat, akik vallják a Te nevedet, és bizonyságot tesznek Rólad szóval és cselekedettel! Egyesíts minket imádásodban és dice;dásodban és dicsõítésedben! Tégy minket a szenvedõk barátaivá! Segíts minket, hogy megbocsássunk az ellenünk vétõknek! Add meg mindnyájunknak Lelked egységét a békes-ség közösségében! Ámen
"Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet örökségül választott."
Az ÚRé ez a magyar nép,
s mi az övéi vagyunk!
Idén ünnepeljük Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulóját. Világszerte istentiszteletek, ünnepségek, rendezvények egész sora emlékeztet bennünket erre. A magyarság számára jelentõs fordulatot jelentett a keresztyén felvétele. A honfoglalás után az ország belsõ egységét, politikai biztonságát jelentette az, hogy István király megerõsítette az egyház vezetõ szerepét a K&aacutszerepét a Kárpát-medencében. Nem a mai összejövetel feladata, hogy értékelje ennek pozitív és negatív hatásait. Tény viszont, hogy népünk mentalitását, jövõjét határozta meg ez a fordulat. A ma elhangzó elõadások különösen arra koncentrálnak, mit jelentett a keresztyén gondolkodás kiteljesedése az egyház és a magyar kultúra vonatkozásában.
Sokan beszélnek mostanában keresztyén Európáról, keresz-tyén Magyarországról. Nagy kérdés, hogy valóban hivatkozhatunk-e erre. Megmutatkozik-e a mai ember életvitelében, erkölcsi magatartásában, munkához, társadalomhoz való viszonyában?
A felolvasott alapige alapján Isten és az ember birtokviszonyáról kezdtem el gondolkodni. A választott nép, Izráel számára fontos teológiai döntés volt, hogy egységesen kimondják: õk gesen kimondják: õk az Úrhoz tartoznak. Jézus tanítványai arról tettek bizonyságot, hogy Krisztus az õ Uruk és Megváltójuk. A keresztyén hitviták középpontjában is az állt, hogy ki "birtokolja" Istent, az isteni igazság teljességét.
Amikor Isten és az ember kapcsolatáról beszélünk, igék juthatnak eszünkbe, amelyek királyok, próféták, apostolok szájából származnak; amelyek hitükrõl vallanak, s arról, hogy milyen viszonyban állnak az Úrral. Hadd villantsak fel most néhány ilyen igét, és ennek alapján gondoljuk végig Isten és az ember birtokviszonyát!
"Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr." (5Móz 6,4) Ezt a hitvallást fogalmazta meg a zsidóság a larcy umv formájában, ami minden hívõ izráelita számára az identitás meghatározását jelentette. Ez a kijelentés te. Ez a kijelentés annak a kizárólagosságnak a megállapítását foglalta magába, hogy nincs más isten az Úron kívül! Megtapasztalták, átélték, a gyakorlati élet számtalan területén meggyõzõdtek arról, hogy a segítség, az oltalom, az áldás egyedül Tõle jön! Hiába építettek oltárokat a pogányok szerte az országban, hiába imádták Baált vagy a többi bálványt, õk megmaradtak az igaz Isten imádásánál - még akkor is, ha megannyi vargabetût tettek a hosszú évszázadok során.
A kizárólagosság viszont arra is vonatkozott, hogy egyedül õk a kiválasztottak! Isten csak nekik szól, csak õket oltalmazza, csak nekik ajándékozza áldásait. Ezért volt számukra óriási botrány Jézus feltûnése, hiszen Õ éppen arra mutatott rá, hogy Izráel "jogtalanogy Izráel "jogtalanul birtokolja" az Úr szeretetét, jogtalanul mondja ki azt, hogy más nem kaphat belõle. Határozott szándéka volt, hogy megmutassa: õ a szegényekhez, betegekhez, nyomorultakhoz, bûnösökhöz, a kivetettekhez, a pogányokhoz jött, mert õk is birtokolhatják Isten szeretetét!
"Neveden hívtalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1) Ez a birtoklás másik iránya! Nem élhetünk abban a tévhitben, hogy mi ragadtuk meg az Istent! Õ az, aki szeretetével, kegyelmével fordul minden ember felé. Õ az, aki hozzánk lép, Õ az, aki elkezdi bennünk a jó munkát, és el is végzi azt üdvösségünkre! Nem csupán egy általános érvényû igazságról van itt szó! Nemcsak azt jelenti Isten bir-toklása, hogy a teremtés révén mindenek fölött uralkodik, és ezért a mi életünk Ura is! Sokkal személyesebb ez a birtokviszony Isten és az ember k&iszony Isten és az ember között. Mennyei Atyánk név szerint ismer bennünket! Egyenként - mindannyiunkkal - építi, ápolja a kapcsolatot.
Amikor István király kimondta, hogy Jézus Krisztushoz tartozik a magyar nép, nem birtokolni akarta az Istent, hanem azért könyörgött, hogy az Úr, aki ismeri ezt a nemzetet, óvja, vezesse, amíg világ a világ.
Ugyanígy gondolhatunk a keresztyénség történetébõl jól ismert egyházszakadásokra, kiátkozásokra és megbékélésekre is. Sokszor esett az ember abba a kísértésbe, hogy Istent akarta birtokolni. Döntései, határozatai, törvényei sokszor szétzilálták az emberi közösségeket, egyes személyeket és csoportokat szigeteltek el; ex-kommunikáltak, s ezzel nem arról tettek bizonyságot, hogy Isten bir-tokolja õket, hanem arról, hogy õk akarják Istent birtokolni.
A 21. század jelent&s="text">A 21. század jelentõs feladata, hogy ilyen értelemben is megtérjen: elfogadja Isten uralmát, egyetemes hatalmát és a vele kialakított személyes birtokviszonyt is! Ebben az irányban történtek már örvendetes lépések; és azért imádkozunk, hogy a megkezdõdött folyamat Isten áldásától kísérve folytatódjék.
"Ti ismertek engem". (Jn 7,28) - mondta Jézus a tanítványainak, akik a legközvetlenebb kapcsolatban álltak Vele. Övéi vol-tak. Pál apostol is úgy fogalmaz, hogy "többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem". Ez jelenti Jézus Krisztus ismeretét. Õ pedig azt mondja, hogy aki Õt ismeri, megismerte az Atyát. Így leszünk mindnyájan tudatosan hívõ emberek, akik hûséggel ragaszkodnak Urukhoz.
Befejezés: A felolvasott alapige arról beszél, hogy "boldog az a nemzet, ... amelyet örökségül v&aml;kségül választott {az Úr}". Ma nagy hangsúlya van az örökségnek: személyes, családi értelemben is, de beszélünk nemzeti örökségrõl, kulturális örökségrõl, világörökségrõl is. Az elmúlt két évezred keresztyén öröksége, az egyezer éves magyar örökség a mi örökségünk. Az Úr viszont azt mondja: mi az Õ öröksége vagyunk! Ezzel a hittel és meggyõzõdéssel emlékezzünk és ün-nepeljünk ma, ezzel a tudattal vállaljuk büszkén keresztyén magyarságunkat, és arra törekedjünk, hogy az utánunk jövõ nemzedékek is az Õ örökségében élhessenek!
Ámen
Imádkozzunk!
Örök Isten, aki minket elhívtál, és Jézus Krisztus tanítványaivá tettél, hogy választott néped legyünk, am néped legyünk, amely hirdeti evangéliumodat, és visszatükrözi irgalmadat: légy velünk, hogy felismerjük és örömmel fogadjuk az új lehetõségeket és feladatokat, amelyeket te készítettél elõ számunkra a világban, de megõrizzük és tiszteletben tartsuk a megszentelt régieket is, amelyeket tovább fenntartasz és használsz gondviselõ, üdvözítõ munkádban! Õrizz meg az üres jelszavaktól, az értelmetlen vitáktól és az alaptalan reménységektõl! Ajándékozz meg a hit bátorságával és a szeretet szelídségével, hogy amit vállalunk, egyházunkat építse, embertársaink javát szolgálja, és a te dicsõségedet növelje, Jézus Krisztus által.
Ámen
Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, õrizze meg szívünket és gondolatainkat a Jézus Krisztusban. Ámen
|