Egyházi irodalom

Az egyházi irodalom terén felejthetetlen nevet vívott ki magának. Itt első sorban prédikációiról kell megemlékeznünk, mint amelyek elsősorban tették Őt hírnevessé nemcsak egyházunkban, de egész Magyarországon. Beszédeiből, sajnos, csak egy kötetre való jelent meg Pesten, Petrik Géza kiadásában 1871-ben.

A jelenkornak megbocsáthatatlan és egyúttal érthetetlen mulasztása, hogy többi beszédeit összegyűjtve ki nem adja, ezt nemcsak a beszédek értéke, de az iránta való hálás megemlékezés is megkövetelné. Hasznos volna az nemcsak minden gyakorló lelkész számára, de megbecsülhetetlen különösen a theologusnak, mert Székács beszédeit szolgai módon önmunkásság, gondolkodás nélkül felhasználni nem lehet s mert bennünk a mély gondolkodónak egész kincses háza lelhető fel. Kiadott beszédeiben vegyesen fordulnak elő templomi és alkalmi beszédek.

Egyik leghatásosabb közülök híres "árvízibeszéde" (1838), melyet Róm. 5, 3-5 alapján tartott. Tulajdonképeni főtétel nélkül e két frappáns és megragadó részre osztja: Veszteségünk nagy, de nyereségünk nagyobb. Megrázóan festi a pusztulást, melyet az árvíz okozott az egész nemzetre s mert Pest "hazánk büszke reménye rom" s a nemzet szelleme nyögve leng felette, a főváros kicsinyben az ország maga, de még nagyobb veszteség a részre, a városra nézve "Városunkból egy ötödrész áll, egy ötödrész ing, három ötödrész nincs. Az álló házak koldusokkal telvék, kincstől, eleségtől és árútól üresek. Az ingó házak még üresebbek vagy a rémület rengő lakjai. A leroskadt házak vagyont s éltet borítva fekszenek. Egész utcáknak csak nevük maradt. A népnek száma összeolvadott, a kereskedés megcsökkenve áll, kirezzentve a tehetős nagyok, leverve a különben is csak bajjal tengődő hitel" . . . De nagy a veszteség az egyesekre nézve is, mert sokan szeretteiket vesztették el. Olvasva ezen részt, melyben az atyát vesztett család fájdalmát festi, mély megilletődés vesz rajtunk erőt. A szívtépő jelenet — amilyennek nem egynek volt szemtanuja — olyannyira meghatotta lelkét, hogy ily erős szavakra kénytelen fakadni: "Aki itt képes vígasztalást nyujtani, annak előtte porba hullanék és imádnám őt Istenem gyanánt" . . . Kiemeli, hogy szavai nem költői ömledezések, de amit elmondott, az "szóról-szóra igaz, száz és száz példában s a valóságban borzasztóbb igaz, mint a gyarló nyelv gyarló szózatán" . . . Méltán támadhatott fel a kérdés a sors csapásai által megtört, könnyes szemű hallgatáságban: mi lehet e szörnyű veszteségben a nyereség, amely még felül is mulja amazt? Azonban csakhamar meg nyugodott, midőn vele együttérző papjának ajkáról a vigasztalás és meggyőző érvelés szavai kezdettek elhangzani. Székács nehéz feladatát páratlanul oldotta meg. Kövessük tanulságul gondolatmenetét "S e mély kínoknak örvendjünk-e mi? Ha mondanák: igen, — egy nagy temető, melyet az árvíz készített, melybe dühével sírgödröket ásott s beléjük rakta martalékjait, befedte őket földdel, kővel, omladékkal, sírdombul romlott háztetőket rakott reájuk, síri emlékül pedig az enyészetnek szellemét, mely tán jövendő inségekkel fenyít, melyeknek az árvíz hinté el magvait s kacagva áll a néma rom felett, ezen nagy temető állításunkra nemmel felelne. És mégis nyereségünk nagy, mert az inség tűrni tanított s a csapásokat úgy viselni, hogy az erkölcs ne veszszen, hanem nyerjen, azaz nemesbbé és s legyen, betöltve a törvény: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, az inség szeretetteljes, keresztyéni felsegélésében betölt az üdvözítő szava: éheztem és ennem, szomjúhoztam és innom adtatok." Akik azt hitték, hogy hálával senkinek se tartoznak, most megmentőiket keblökre szorították, a mentők pedig megtanulták, "hogy a hála köszönet a hulló könnycseppeknek fényében sokkal szebb jutalom, mint üres mellen a ragyogó kereszt, vagy tündöklő kő balga homlokon". A veszély próbálta ki az igaz és hamis barátot, megteremtette az állhatatosságot, a maga elszánás erényét, megszilárdította a lelkierőt, az emberek testvérekké lettek a közös veszélyben s megtanulták, mit képes tenni ember emberért. A nagy veszteség gazdag tapasztalatot is szerzett a jövőre. Beszéde végén ostorozza a kétségbeesőket s a gyávákat az Istenben való bizodalomra buzdítva így végzi: "Vagyont veszíténk, hitet találtunk és vallást, megismertük Istenünket, anyagi jólétünk romjain szellemi jólétre tevénk szert s mennyivel mulja felül a szellem az anyagot, annyival mulja felül nyereségünk az inséget. Veszteségünk nagy, nyereségünk nagyobb. Ámen"

A vázolt gondolatmenetből s a célzatosan közlött idézetekből fogalmat alkothatunk magunknak, hogy e valóban nagyszabású beszéd — Székács által előadva mily óriási hatást idézhetett elő. Hogy a hatás csakugyan páratlan volt, mutatja az, hogy a Pesti Jótékony Nőegyesület Székácstól azonnal elkérte beszédét s nemes céljai javára nem kis haszonnal adta ki. Toldy Ferenc csupa lelkesedésből maga végezte a korrekturát; a rozsnyói pap pedig elolvasván a beszédet, meghatottságában egy köszönő levélben egyebek között igen jellemzően ezt írja Székácsnak: "ezt azután megolvashatják a reformátusok is és nem fogják mondani, hogy tótok vagyunk és nem tudunk magyarul"

E beszéde után kelt szárnyra Székácsnak szónoki híre szerte a hazában. Igen szép s a többi közül kiemelendő egyik bőjti prédikációja: "Péter nagy bűne és áldott bánata". Bevezetésében figyelemre méltók a következő sorok:

"Nem tudom, úgy vagytok-e ti Szeretteim ezzel a
Péterrel, mint én vagyok. Ha csak bűnét tekintem,
azt olyan nagynak tartom, hogy feltétlenül kimondom
rá a kárhoztatást. De viszont, ha csak leírhatlan nagy
bánatára függesztem szemeimet s látom, hogy a bűn
elkövetése után, hogyan emlékezik meg az Úrnak szavairól,
hogyan űzi ki bűnének tudata az éj magányába kisírandó magát
nagy keservesen: szeretnék utána futni, minden bűnét
megbocsátani, megosztani fájdalma könnyeit s a kegyelem
reményével vígasztalni bánatos szivét" . . .

Jellemző e néhány sor Székácsnak, mint szónoknak a gyülekezethez való viszonyára, nagy szivére és erőteljes stílusára. Fentebbi felfogása húzódik végig az egész beszéden, mikor főtételét: Hogyan szülhetett Péter nagy bűne ily áldott állapotot! egy megfejtésben és egy alkalmazásban tárgyalja. Nem ítéli el Pétert, de a bűnt Péterben, "nem annyira a bűn ocsmányságával riasztani, mint az erény szépségének felmutatása által jóra indítani, az, amire ő törekszik (Emlékbeszéd Székács József felett. Ballagi Mór. 18 1.)

E szép szavak egyéb beszédeit is találóan jellemzik. Egy szem és fültanunak akkori káplánjának, Török Józsefnek elbeszélése szerint is nagy sikert aratott Székácsnak a "Feltámadás a síron innen" című husvéti prédikációja is. A beszéd Efez. 5,14. alapján készült. Elbeszélő szerint a hívek figyelme a tetőpontra hágott s vágyódásaik az új igazság megismerése után szemükből volt kiolvasható, mikor Székács a bevezetés után rátért a főtételre, nem szólok a feltámadásról a síron túl, hanem szólok a "feltámadásról a síron innen" . . .
A szokatlan, érdekes és Szép beszédtéma azonnal rabul ejtette a hallgatók figyelmét, ami a szónoknak mindenkor fél sikert jelent. Az első részben megvilágítja ezen feltámadás értelmét. Krisztusnak meg kellett halnia, hogy feltámadhasson, így kell az embereknek is. De míg a sírban a lélek Istenhez szabadul, addig a síron innen élő testben fogolyként senyved — sőt erkölcsileg halott. Erről a halálról szól s az életből vett gyakorlati példákkal azt bizonyította be, hogy a síron innen is van halál elég. Ebből a halálból kell kinek-kinek Új életre serkenni. A 2-ik részben kifejti, hogy szükséges és kívánatos a feltámadás, mert a sírontúli üdvösségünknek elenged hetetlen feltétele, végre a 3-ik részben pl. e feltámadás módját rajzolja. A mély gondolatokkal telt, meg ragadó, a szívbe markoló részletekben gazdag beszéd segítve a szónok hatásos elmondásával, oly mély be nyomást gyakorolt a hallgatókra, hogy valamennyien bűnbánatra serkentve az újjászületés vágyával lesütött szemekkel hagyták oda a templomot s közülök sokan egész életükben nem feledték el Székácsnak e gyönyörű, megható beszédét, mely valóban mind nyelvvel, mind a gondolatok gazdagsága s a hang emelkedettsége tekintetében az első helyek egyikét foglalja el összes beszédei között.

Hasonlóképen kimagaslik a többi közül ezen című beszéde: "Mik maradnak el tőlünk a síron innen s a síron túl mik várnak reánk ?" A tartalom szépsége a biblikus színezet, a közvetlenség, az eszmék magassága, de az egyúttal mindenki által élvezhető és megérthető kidolgozás biztosította számára a sikert...

Székács prédikációiban gyakran emlékezett meg a női nemről is, gyűjteményébe azonban csak egyet vett fel. "A kicsinységekre figyelő nőnem" címűt(Ján. 2, 1-11) bemutatja a nőt mint háziasszonyt, mint feleséget, mint anyát mint társalkodót és mint embert. Mindegyik részben kiemeli, mi módon hozhat a nő áldást és kárhozatot. Oly gyöngéden, elismeréssel, dicsérőleg szól a nőről s szólt hasonló tárgyú prédikációiban is s beszédmodorával, kedvességével annyira templomba szoktatta őket, hogy Török József feljegyzésében "az asszonyok papjának nevezi el. Azonban nem ez értelemben volt ő asszonyok papja, mint talán más, ki szépségével és ríkatós beszédeivel csatolja magához a női nemet. Székács ugyan szép volt, — mondja Török — de nem ilyen értelemben, ríkatni is tudott, ha akart, csakhogy ritkán akart, mert természeténél fogva nem annyira ríkató, mint inkább mennydörgő pap volt. De ha dörögni tudott, tudott gyöngéd érzelmeket is finoman fejteni." Szivesen hallgatták, szerették, tisztelték és becsülték a férfiak is, de a nők talán még jobban. Nem egyszer mondották ezek: ki prédikációban úgy emlékezik a nőkről, mint Székács, annak nő által családjában igen boldognak kell lennie. S ez is varázs volt a nők előtt, mely Székácshoz bilincselte őket.

Hasonló s talán még nagyobb hatást ért el templomi szónoklatai mellett halotti beszédeivel. Figyelemre méltó alkotás Sréter János felett tartott beszéde is már (I. Móz. 1, 27 1842). Srétert úgy mutatja be, mint embert, ki teljes erejéből törekedett az Isten képéré teremtett ember eszméjét megvalósítani. Beszédének első részére: ki az ember tehát? Így felel: Ember tehát az, kinek lelke világos, szive meleg, feje ép, keble szeret, tisztét tartja és teljesíti is. Ilyen ember törekedett lenni Sréter is "világított és melegített e két szóba van letéve emléke." Beszédeinek második része: S mit nyerek vele, ha ily emberré levék? Székács erre ezen szép, gondolatokban gazdag szavakkal felel: "Csontjaink porrá lehetnek, nevünk feledésbe mehet, de az igazságok, melyéket hirdeténk; az erények, melyeket gyakorlánk: azok élni fognak és boldogítandják még a késő emberiséget is. Mi az emberi nemnek nemesbjeiben halandó volt, azt ritkán találjuk feljegyezve a história lapjain; de az igazságok, az erények az erkölcsi bámulatos művek, azok örök épségben vonulnak keresztül az emberiség történetén s ezek biztosítják a halhatatlanságot".

E beszéde rendkívüli gondos kidolgozás eredménye, de ez nem is csoda, mert Székács e beszéddel egy érdemes férfiú emlékének adózott s mert a beszédét Nógrád vármegyének — melynek Sréter alispánja volt — szine-java előtt mondotta el. Sréter dicsérete voltakép az istenképűség magasztalása s ebben Istennek ad dicsőséget. Ugyhogy e beszéd mintája a közérdemeket szerzett férfi felett elmondandó egyházi beszédnek. Országos hírnevet azonban Berzsenyi Dániel szobrának leleplezésekor 1860 júl. 14-én mondott beszédével szerzett. E beszéde nincs meg gyűjteményében kiadott beszédei között. Alapigékül a pünkösdi csoda alapigéit vette. (Ap. csel. 2,4-8) Bevezetésében a csodában rejlő örök igazság kulcsát kutatja s végső tanulságos elemzésben azt hozza ki, hogy a keresztyénség az emberiség anyanyelve s ezen örök igazság képezi ama szent csuda titkának megnyitó kulcsát. Ezek után tér át a tulajdonképeni tárgyra s azt mondja: ami volt Krisztus az emberi léleknek üdvösséget szomjazó ősvágyára (Ősvágyból fakad szerinte kedvezőtlen körülmények között a boldogtalanság míg kedvező körülmények között a boldogság minden neme.) nézve, ugyanazok a költők az emberiség lelkének egyéb ősvágyaira vonatkozólag, kik külön nyelveken ugyan, de az emberiség benső anyanyelvén tolmácsolják a milliókban csak sejtelemszerűen élő azon ősvágyakat, melyek csak az oly nagy szellemek felléptével nyernek kifejezést, mint Berzsenyi volt. Ezután magas szárnyalású gondolatmenetben rajzolja meg Berzsenyi nagyságát, jelentőségét, költészetét, "ki az emberiség ősvágyainak legavatottabb tolmácsa volt közöttünk"... Az emlékjel például álljon az állhatatlan időben mint emlékjel, mint tanujel, mint reményjel s végre álljon "úgy mint buzgó imádságunk jele, melynél ajkaink imára nyíljanak a haza, az emberiség szent ügyéért". Szikszári Gusztáv a beszéd első ismertetője így jellemzi a beszédet: (Könyvismertetés. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1860. 908— 910. lap.)

"E beszéd tartós visszhangra talált az ünnepélyen megjelent tisztelgő nagyszámú közönség keblében, mely egy nemzet érzelmét fejezte ki azon férfiú ham vaj felett, ki míg élt, a hazának élt; és ezen beszédnek keresztyén szempontból legnagyobb becse az, hogy semmi nagyot, magasztost nem mond úgy, hogy azt végeredményére Istenhez ne vinné vissza, ami pedig főkelléke minden egyházi beszédnek" . . . A jeles hitszónok üdvözlésével zárja be ismertetését. E beszéd rendkívül magvas s stílusának hatását mi sem bizonyítja jobban, hogy egy kath. püspök beszédéért Székácsot az ország papjának nevezte el.

Gyászbeszédei közül kimagaslik még Széchenyi felett tartott gyászemlékbeszédén kívül (Megtalálható: Alkalmi beszédtár. Első kötet. Pest. 1871.) különösen Ludwigh János felett mondott beszéde. Ludwighot, mint az igazi hazafi mintaképét siratja, "ki a haza szolgálatába sem könnyelműen, sem önzőleg nem lépett, hanem tanulmány, szeplőtlen hazafiság, tiszta kebel s kitartó munkássággal határozta el magát közös anyánk szolgálatára" . . . S éppen azért állítja minta képül a különböző politikai pártok elé, akiknek a haza boldogítás terén kifejtett különböző eljárását ebben az erős és markáns szavakban festi: "A mezőnek lilioma a baromra nézve takarmány, a tudósra nézve tanulmány, a Krisztusra nézve az isteni bölcseség képviselői".

Hogy tényleg ezen szavakban az akkori pártok hű és találó jellemzése foglaltatik, az kitünik a beszéd további részéből is, de megerősíté ezt egy ma is élő szemtanu, aki a gyászmenetben néhány lépéssel a nagy pap mögött haladt s alkalma volt hallani a nyomában lépkedő képviselők megjegyzéseit, kik vala mennyien megértették a kemény célzást és igazat adtak Székácsnak. Meg is érdemelte e beszéd a teljes elismerést, mert a mély gondolatoknak, a logikus eszmefejtésnek egész csoportját foglalja magában s stiláris szempontból is s legjelesebb beszédek közé tartozik, az önzetlen hazafi s az érdemes politikus felett tartandó gyászbeszédeknek pedig mondhatni körök időkre mintaképe lehet.De nemcsak ily kiváló férfiak felett tartott gyászbeszédeire fordított nagy gondot, tökéleteset alkotott ő a kis, egyszerű emberek felett mondott beszédeiben, hiszen ő maga úgy nyilatkozott Török Józsefnek, hogy nevét Pesten halotti beszédeivel alapította meg.

"Seholsem Oly fogékonyak a lelkek — úgymond Török Józsefnek — mint halotti esetnél, seholsem lehet anynyira hatni, mint temetéseknél. Itt más vallásúak, szomszédok, barátok, bámész idegenek, sőt hitünk sorsosai közül olyanok is megjelennek, kik a templomot nem látogatják." Az ily alkalmat vétek valláserkölcsi érdekből fel nem használni s ha csak erre használta, használta hírnevének érdekében is a pap. Ezért készült az ily alkalmakra különös gonddal. Szavaiból s eljárásából csak tanulhat minden kornak theol. nemzedéke.

Halotti beszédei készítésénél, amint erre maga is hivatkozott, mindenkor a halottnak jó tulajdonságait fürkészte s amit legjellemzőbbnek, legfőbbnek tartott, abból alakította a főtételt, mely alá sorozta alkalmilag az egyéb jó tulajdonságokat, így pl. Sréterről beszélt mint emberről s Ludwigh felett tartott beszédének főtétele pl. "A hűségnek az evangeliumban kiemelt vonásait visszatükrözé teljes élete" stb. . . .

Székács beszédeihez mindenkor meg tudta találni a legalkalmasabb textust, amelyhez beszéde menetében folyton ragaszkodott, nem tekintette tehát csak mottónak, de a beszéd magvának, oly fényforrásnak, mely az egész beszéden átvilágolt. Főtételei rendkívüli frappánsak, amint azt különösen kiemeltük az árvízi és husvéti beszéd tárgyalásánál, nemkülönben megkapók sokszor a beszéd részei is; szépsége miatt mutatóul itt közöljük a Filip. 1,21-ről tartott beszédének (1809 —324. 1.) részelését "Mik maradnak el tőlünk a síron innen, a síron túl mik várnak ránk?"

Válaszunk így hangzik:

"Itt a képek elmaradnak,
Ott magasb élvek virradnak;
Itt a munkát elhagyod,
Ott gyümölcsét aratod;
Itt barátidtól szakadsz el
Ott egyesülsz Isteneddel"

De nem mindenkor ragaszkodik a szokásos formákhoz, ami általában a nagy egyéniségek jellemvonása, csak ott tartja meg a formát, ahol az egyéniségével kongruál, különben mint lenyügöző akadályt elveti. Beszédeinek főjellemvonása a gondolatok gazdagsága, nincsen egy beszédje sem, amelyben ne akadnánk valami megkapó s lebilincselő igazságra, (Érdemesek a szóról-szóra való megtanulásra ezen szép gondolatai: "Átkos minden öröm, melynél félelemmel döbben meg a szív. ha Istenre gondol; áldott minden öröm, melynél boldogságot érez, ha Istenre gondol s boldogsága teljességében nem találhat méltóbb szavakat mint: Én uram és én Istenem2) amelynek hatása a kifejezés tömörsége és világossága által még inkább fokozódik.

Érvelése meggyőző, képei egyszerűek s találók, a példák halmazát kerüli, mert szerinte a példa csak a szöveg megvilágítására való. A számtalan sok közül mutatványul legszebbnek tartom, amit élő szóval mondott beszélgetés közben Török Józsefnek: "Ha szólsz — úgymond — a bűnösök iránti szeretetről, elég ha szavaim mellett szóló például egyet, teszem, azt mondom: Drága gyöngyötök a sírba esik. Ha felveszitek, beszennyezitek kezeteket vele. És mégsem hagyjátok ott. Nem sokkal inkább alá kell-e hajolnotok, hogy elesett embertársatokat felemeljétek, mert a világ minden gyöngyénél nem drágább-e az ember mennyei atyátok előtt"

Dogmatizmust sohasem hirdetett beszédeiben s talán ez is egyik oka — a sok mellett nagy hatásának, ő a keresztyéni szeretet prédikátora, mely szeretet van hivatva újjászülni az emberiséget a Krisztus Jézusban. Beszédei szívből jöttek, szívhez szólottak. nem a száraz okoskodó vagy dogmatikus, de az Isten lelkétől megszentelt s áthatott szív embere szólott a híveknek. Ismerte jól az emberi lelket, ismerte annak vágyait, ismerte s bírta a hatás eszközeit s e kettőnek összhangzatos találkozása tette beszédeit gyümölcsökben oly annyira gazdaggá.

Beszédei előtt többször Szép suspiriumokat mondott, különösen a halottiak előtt . . . Általában beszédeire annyira rányomta egyéniségének bélyegét, hogy azokat elmondani — úgy amint Székács mondotta el — nem lehet. Egyrészt mert nem minden prédikátornak van oly művelt hallgató közönsége, mint neki volt, művelt hallgató közönsége rendesen a főváros legműveltebb tagjaiból állott, már pedig Bossuet azt mondja "Les auditeurs font les prédika teurs" a hallgatók teszik a szónokot. Másrészt azonban bizonyára ki-ki úgy van egy-egy beszédének el olvasása után: gyönyörű beszéd, de ezt csak Székács tudta elmondani. De még több beszédében a kölcsönösség oly nagy közötte és gyülekezete között, hogy más már amiatt sem mondhatja el efajta beszédeit. (Példa rá a "Feltámadás a síron innen" bevezetése 324—326. 1.)

Azonban beszédeinek olvasgatása; tanulmányozása nemcsak gyönyörűséges, épületes, de hasznos és tanulságos is.