Irodalmi munkássága

Székács mint költő is elismerésre méltó helyet vívott ki magának irodalmunkban; bár e téren nem alkothatott annyit, mint amennyire tehetsége képesítette, mert hiszen eddig vázolt életfolyásából s nagy arányú mindenre kiterjedő munkásságából következtethetünk, mily kevés ideje maradt a költészet művelésére. Fennmaradt irodalmi műveit, alkotásait két csoportba oszthatjuk: világiakra s egyháziakra. Világi költészetében (Lásd Benkő István "Székács József élete ás irodalmi munkássága" című e téren egyedüli bő s jeles értekezését) leggyakrabban a hazafiúi érzés szólal meg, dicsőíti a szabadságot, hazáját, buzdítja ébredező nemzetét. De épp Úgy ostorozza a félszegségeket, gyarlóságot is eppigrammáiban s szatiráiban, mint ahogy elismeri a nagyok erényeit. A "Költő barátaimhoz" című költeményében buzdítja a magyar költőket, hogy énekeljék meg a hajdankor nagyjait, kik dal nélkül szálltak a sírba, talán azok példája hatni fog a jelen kor tétlen fiaira.

"Azért ha dal kél kebletek tüzéből,
Danolja a hajdankor nagyjait,
Felkölti tán mély álmok tengeréből
E tétlen kornak pygmaconjajt"...

A "Furcsa lány" című versében a külföldieskedőket ostorozza; keserűen emlékszik meg a magyar ősi bűnéről, az egyenetlenkedésről, a magyar nemzetről, a melyen a meghasonlás százados átka fekszik. Március c. ódáját már ismerjük. Szép a kéziratban meg maradt s 187 írt verse "Ismét reménylek"...
A nagy és szomorú napok elmulásával új élet veszi kezdetét s a költő reményli, hogy hazája most már boldogabb lesz:

"De hála Isten! virrad a jobb remény,
Épül a rabság,
Szűn lázas álma, vére csendes,
Lelke derült, epedése józan."

Figyelemre méltó sikert ért el szatirájával is. A szatiráról maga is írt egy értekezést s azt úgy határozza meg, hogy "A szatira olyan költemény, mely a szépnek, igaznak stb. eszményét fonák képben tükrözteti, adja vissza". Első szatirája a "Búcsú" volt, mely a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1844. évfolyamának utolsó számában jelent meg. Bevezetésében a királyt dicsőíti, e részletéből az 1843-44-iki országgyűlés határozata tárgyalásánál közöltünk is. Ezután áttér a papokra, kiknek tudniok kell a Mester szózatát: "ha zörgettek, csak úgy nyílik meg", azután Így folytatja:

"Óh, a papnak sokat kén’ tudnia
Vagy tán inkább: sokat kén’ tennie!
Vagy tán még inkább: azt is, emezt is
A főparancsot tudni nem nehéz:
Istent szeretnünk mindenek felett,
Embertársainkat, úgy mint önmagunkat,
Ezt tudni szép, de teljesítni szebb"

Az evangélium, a hit és élet kútfeje ma már csak a hitvallások appendixe lett, kiki a maga személyét tolja előtérbe, az önzetlenség csak esetleges.

"Ha ha nem volna és nem volna volna,
Zsebembe dugnám Peking városát".

Mese alakjában ostorozza a felekezeti önhittséget, Péter a mennyország kapujában várakozó lutheránusokat, kálvinistákat és katholikusokat az egy Istennevében bocsátja be. Ezután megemlékezik a hazáról, iskoláról, a lap munkatársairól, humorral szól a bajuszról is, amelynek viselését nem szivesen nézte papjainál superintendens korában sem:

"S téged óh bajusz,
Alázatos szavakkal megkövetlek,
Hogy hozzád nyúlni vakmerő valék,
Dehogy kiáltok borbélyt ellened,
Virulj az orrok árnyában tovább is,
Míg a kegyetlen borbély a halál,
Ha bár protestálnak is, megborotvál"

Egyik munkatársnak, Nagy Károlynak nevéről jut eszébe, hogy a császár szakácsát úgy büntette meg, ki egy vitézt akart eláztatni előtte, hogy a szakács által — a beárult vitéz számára készített pástétomot, magával a készítővel etette meg, ki

"ki a sok prüsszögés között Kijózanult fővel megfogadta, Hogy többé mást nem áztat, mint babot, Vagy más hüvelyes borsó s lencsefajt"

Fohászszal fejezi be hosszú költeményét. Maga a költemény egészében nem szatirikus, csupán egyes részei azok, de a tartalom nagy változatossága, az ünnepélyes, komoly, humoros, gúnyos s szatirikus hang harmónikus változása értéket adnak a költeménynek. Már sokkal inkább s joggal szatirának mondhatjuk "Hogyan lehet könnyen meggazdagodni" (Kisf.-Társ. Évlapjai 1845. VI. 350—363. 1.) című költeményét, melyet a Kisfaludy-Társaságban olvasott fel. Szatirájában, mely egyházi beszéd alakjában van tartva a hiveknek, miután a szorgos munkát, a takarékosságot nem szívlelik, ennél könnyebb meggazdagodási eszközöket ajánl, mindegyik módot példával teszi érdekesebbé s érthetőbbé. Leírja a váltóhamisítót, uzsorást, sikkasztót, a csaló kereskedőt. Az igaz, hogy ezért a világ elmondja őket csalárdnak, álnoknak, pogánynak, tolvajnak, zsiványnak stb.

"De mindez
Csak vaklövés jó hírünk ellenében,
Mert akinek van pénze, mindene
Van”...

Jól sikerült a "Hogyan tegyünk szert hírre, névre" (Pesti Divatlap 1847. 10. sz.) című szatirája. Itt Bibloch Mózes képében az általános emberi gyöngeséget, a hírre, dicsőségre való vágyakozást gúnyolja ki, utasításokat adván Biblochnak, hogy változzék át Bélay Miksává, növeszszen bajuszt, szerezzen pénzen nemességet és nemesi birtokot. Az után vásároljon alispáni hivatalt vagy katonatiszti rangot, vagy pedig legyen ellenzéki képviselő, buktassa meg a kormány terveit, de rövid időre térjen meg — s folyamodjon a kormányhoz valami magas kitüntetésért. A szatira nemcsak korára, de korunkra is igen illik és talál még ma is.

1864-ben olvasta fel ugyancsak a Kisfaludy-Társaság egyik ülésén: "Új biblia, egy élelmes írónak levele kiadójához" című szatiráját. E korban az igazi biblia nem kell, mert fogva tartja őt a "foggal morzsolhatónak és torokba csúsztathatónak végtelen szerelme", azért azt írja a kiadónak, hogy e kor igényeihez alakítsa át a bibliát s ily formában, míg a kor meg nem változik, kapkodni fogják. Ezek Székács szatirái, témáik jól vannak megválasztva, kidolgozásuk azonban csak részleteiben sikerül, amennyiben a szatirikus hang nem érvényesült mindenütt, az élesség, az elevenig vágó gúny helyett olykor inkább bölcselkedik vagy oktat, ami könnyen azt a benyomást keltheti, hogy az író a hibák, vétkek simogatásával, könnyed enyelgésével inkább tréfál s humorizál, semmint büntet. "Az élesség azonban ellenkezett Székács természetével s ártatlan csipkedései, enyelgő tréfái nem annyira szatirikusnak, mint humoristának minősítették". (Emlékbeszéd Székács József 1. tag felett. Ballagi Mór. 19 1. a Nyelv- és Széptud. köréből. VIII. k. VII. sz. 1879.)

Természetes csipkedő humora, szellemessége és finom ízlése tárgyuknál fogva még jobban érvényesült népies elbeszéléseiben "Hedri Tamás vagy a véletlen csattanás" és "Dombi János vagy a hazajáró lélek", a nép előítéleteit, félszegségeit, babonáskodását csipkedi derült vidámsággal.

 

További oldalaink

Epigrammái

Egyházi irodalom

Énekei

Írói nyelvezete