Bél Mátyás

Luther-rózsa

"Bél Mátyás":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/protestans/felvidek/pozsony/lelkeszek/bel nevét és alakját mára a feledés homálya borítja. Sírját sem látogathatjuk, eltűnt a temetővel együtt Pozsony városában. Pedig nem sokkal halála után, ezt a szép címet kapta: "magnum decus Hungariae" vagyis Magyarország nagy dísze, kis túlzással még koronának is fordíthatjuk az emlékező szót.

Hozzátehetjük: III. Károly császár háromszor is fogadta, sőt nemességgel is megtisztelte őt. XII. Kelemen pápa pedig 1736-ban megajándékozta őt egy aranyéremmel, amelyen a megajándékozott képe volt. De mindennél többet mondanak azok az elismerések, amelyek tudományát értékelik: "Bél Mátyás nemcsak a legnagyobb tudományú ember, akit Magyarország a 18. századból felmutathat, hanem egyszersmind korának egyik legkiválóbb embere" - írja egy német történész. S talán még ennél is többet mond egy 20. század eleji magyar tudós: "Bél Mátyás nemcsak a 18. századi magyar tudományosság leguniverzálisabb szelleme hanem általában a Németországban kialakult polihisztor iskolának is egyik legkimagaslóbb képviselője. Leibnitzet kivéve, az egykori német tudományosság egy alakja sem mérkőzhetik vele tudomány és tehetség dolgában" - vagyis, nemcsak Magyarország, hanem Európa ékessége is volt ő. S ha tudományának tartalmát és mélységét keressük, akkor a történésztudós Kosáry Domokost kell segítségül hívnunk, aki felsorolja, hogy földrajz, helytörténet, agrártörténet, néprajz, egyháztörténet, irodalomtörténet, nyelvtudomány, tudományszervezés, de nevelés, oktatás, pedagógia, sajtótörténet és államismeret mind-mind beletartozik kutatása kereteibe s ezek egyikét sem lehet művelni nevének és eredményeinek említése nélkül. Mindehhez már "csak" azt kell hozzátenni: evangélikus lelkész és tanár volt, aki egyforma könnyedséggel és szépséggel fejtette ki tudományát latin, német, szlovák és magyar nyelven is. Egy rövid megemlékezésben teljes képet nyújtani lehetetlen, az évfordulón mégis kíséreljük meg alakjának és szolgálatának néhány vonását felidézni.

Kalandosnak is mondható élete a Zólyom megyei Ocsova községben indult 1684. március 24-én. Szülei egyszerű emberek voltak, édesapja a község mészárosa volt. De mindketten istenfélelemben nevelték gyermekeiket. Nem sokkal Mátyás születése előtt űzték el a falu evangélikus prédikátorát, és a kb. másfél mérföldnyire fekvő osztrolukai evangélikus templomot jelölték ki "artikulárisként", amit a környék evangélikusai látogathattak. Bél Mátyás családja rendszeresen vállalkozott erre az útra, ha nem sikerült, otthon tartott az édesapa áhítatot, és énekelt a család a Tranoscius énekeskönyvből. Mindez nyomot hagyott a fiú életében. Iskoláit több helyen is látogatta ezek közül kiemelkednek: Besztercebánya, Pozsony, Veszprém és Pápa. Utóbbi helyen már nevelő volt. A kiemelkedő tehetségű fiú segítséggel külföldre indult, Halle városát kereste fel. Az itteni egyetem és város egyszerre volt akkor a pietizmus és a modern tudományok centruma. Bél Mátyás itt már nemcsak tanult, hanem tanárként is dolgozott, itt lett tudóssá valójában. Külföldi állása is volt, de mikor "városa", Besztercebánya hívta, hazajött. Lelkész és tanár volt egyszerre, s az iskolát fel is virágoztatta. Itt történt: egy császári tiszt ki akarta végeztetni, de megmenekült, ez 1709-ben volt, a napot ettől "második születésnapjaként" ünnepelte. 1714-től a pozsonyi gimnázium tanára, igazgatója, majd pozsonyi lelkészként és esperesként dolgozott haláláig.

Ekkor lett Pozsony igazán a magyar tudományos élet egyik fellegvára, a tanulók száma megkétszereződött, és szokás lett a tehetségesek között, hogy itt fejezték be tanulmányaikat. Ezen az életúton lett az ocsovai hentes fiából Magyarország ékessége.

A szívbéli hit embere volt Bél Mátyás. Akkoriban így nevezték őket: "pietisták". Ez az irány az "ortodoxizmussal" - "dogmaticizmussal" szemben az élő hitet és az igaz keresztyén életet hangsúlyozta. A keresztyénség lényege nem a tanítás, vagy éppen a hadakozás a "tévtanítókkal" szemben, hanem a szívbeli hit megélése, vallották. Valószínűleg ebből már hazulról is vitt magával valamit batyujában". De igazán Halléban találkozott ezzel az iránnyal sőt annak vezetőjével, August Hermann Franckéval. Baráti kapcsolatról beszél ez a mondat: "én nagyobb szerencsémnek tartom, hogy Francke uramat hallgathatom, mintha az egész ország-világ kincsei az enyémek volnának... "A kegyességben és tudományban annyira előrehaladt, hogy Francke saját fiát is rábízta erre a magyar fiatalemberre. S amikor indulóban volt hazafelé, a hír előtte járt, egy egyházi vezető írta levelében: "Burius uram Conrectomak Bél Mátyást, ocsovai fiat commendálta, fészke leszen Besztercebánya a pietizmusnak." Állomáshelyein fáradhatatlanul hirdette az igét, írta tanítványainak és gyülekezeteinek a Kátét, sok szép és híres építő könyvet lefordított magyarra, sőt Krmann Dániellel, a pietizmus ellenfelével együtt cseh nyelvre fordította a Bibliát is. S ő, aki igazán mestere volt tudományának, tanítványait és a tanárokat így biztatta: "...végül és buzgón fohászkodjanak, hogy a végtelen irgalmasságú Isten fáradozásaikat, melyeket az ő nevének dicsőségére, az egyház hasznára és az ifjúság jólétére megkezdettek, nem múlékony de az örök élei jutalmával buzdítsa kitartásra és így hivatásukba Isten segedelmével nyugodt lélekkel járjanak el." Vannak, akik szerint Bél Mátyás a pietizmus és felvilágosodás "mezsgyéjén" élt, mások szerint nem is volt igazán pietista, legalábbis annak nem a szűkkeblű szárnyához tartozott. Szabad legyen azonban így fogalmazni: Bél Mátyás egyszerre volt az igaz hit és a tudomány embere.

Hazájának elkötelezett tudósa volt - ez a másik vonása. "Hungarus-értelmiség" nevezte valaki találóan őt és társait. Tulajdonképpen minden tudományát hazája javára fordította, minden ereje hazája ismertetése volt. Ezért foglalkozott a magyar nyelv tanításával (magyar nyelvtant írt német nyelven is), és nyelvünk alakulásával, történetével eredetével is. Ma már meghaladott az álláspontja: minden nyelv őse a héber. Így került sor tanulmányára a "szkíták-hunok rovásírásáról". De hazánkban először ő figyelt fel a finn-magyar rokonságra is, ezt levelezéséből tudjuk. Még nagyobb ügye élete főműve lett a "Notitia Hungariae novae" - óriásira tervezett mű.

Eredetileg ebben szó lett volna a "régi magyarokról" (őseinkről) és az „új Magyarországról" (a királyok történetéről). Ami végül is négy hatalmas kötetben megjelent, az 9 vármegye részletes leírása, történetükkel, földrajzukkal, leírásukkal. A befejezetlen mű kézirata Esztergomban van. Ezért lehet Bél Mátyást az "államismeret" fejlesztőjének és a hazai földrajz elindítójának is mondani. Miközben dolgozott, egyre több forrás, dokumentum, kódex került kezébe, ezeket összegyűjtve, egy részüket ki is adta az "Adparatus..." című írásában. Így lett a modem történetírás atyja, a források gyűjtőjévé, feldolgozójává. „Historicus patrius" írta róla valaki, ma talán így mondhatnánk „hontörténész". S akkor még nem beszéltünk pedagógiai műveiről, tankönyveiről. Volt olyan tankönyve, amit 100 évig használtak még.

Szakított a magyarázat nélküli "memorizálás" rendszerével, bevezette a hetenkénti tanári értekezleteket, s a tanárok "jegyzőkönyvét", haladási naplójukat. S csak megemlítjük szintén a hazáját szolgáló, de tanítványainak is segítő újságját, a „Nova Posoniensia"-t.

Az emlékezésen túl mit tanulhatunk Bél Mátyástól? Évtizedekig arról hallottunk, hogy a hit és tudás két külön, egymással szembenálló ügy. Bél Mátyás élete az ellenkezőjét bizonyítja: nála a hit és tudás nem zárták ki egymást, sőt így lett élete teljessé - a kettő egységében. A hit és tudás egységéhen lehet életünk teljessé, s ha "hazánk díszei" nem is, de annak szolgálói mi is lehetünk így a magunk helyén és ma is.

Az 1999. évi Evangélikus Naptárban "Magyarország nagy ékessége" 250 éve halt meg Bél Mátyás címmel megjelent írás.

Szerzője Keveházi László