Evangélikusok a Kárpát-medencében

Alois Waynand Árvízi kehely. Bécs, 1838, Pesti egyház

A Kárpát-medence evangélikussága a lutheri reformáció kezdete (1517) óta szétszórtsága és gyakori üldöztetése ellenére fontos kulturális szerepet játszott hazánk életében. Kezdetben a szabad királyi- és bányavárosok - jobbára német ajkú - polgársága, majd egyre nagyobb számban a magyar nemesség, a földesurak révén pedig a jobbágyság és parasztság is jelentős számban csatlakozott az Ágostai Hitvallásban megfogalmazott tanokhoz.

Az 1541-ben három részre szakadt ország sajátos belső fejlődése, az erős re atolizációval járó Habsburg-uralom és a török pusztítása egyaránt rányomta bélyegét a lutheránusok további sorsára. Újabbkori helyzetüket előbb II. József 1781-es Türelmi Rendelete, az ezt követő országgyűlések vallásügyi törvényei és a zsinatok rendelkezései szabták meg, míg végül a trianoni diktátum meg nem pecsételte sorsát. Ezzel ugyanis nemcsak az ország, hanem a magyar evangélikus egyház testéről is levált a történelmi értékekben leggazdagabb felvidéki, erdélyi, délvidéki és burgenlandi lutheranizmus.

A hazánk mai területén élő mintegy 430 000 evangélikus szétszórtsága ellenére több jellegzetes tájegységet alkot: A legrégibb magyar ajkú tömböt Kemenesalján és a Rábaköz gyülekezetei képezik. Ez az északnyugati országrész szenvedett viszonylag legkevesebbet a 150 éves török uralom pusztításaitól. A félhold bukása után az ország pusztán maradt területére előbb szlovák, majd német telepeseket hívtak be. A felvidéken mostoha viszonyok között élő szlovákok alapították a XVIII. század első felében a máig is legnagyobb evangélikus gyülekezeteket és templomokat, így pl. Békéscsabán, Nyíregyházán, Szarvason, Albertirsán és másutt. A jobbára württembergi vagy hesseni német betelepülők főként a Tolna megyei egyházközségek alapításában játszottak fontos szerepet. A Dráva mentén egy ideig a vend (szlovén) evangélikusság is kicsiny, de jelentős csoportot képezett.

A fentiekből látható, hogy mára múzeum alapításakor és az első állandó kiállítás tervezésénél egyre világosabban rajzolódtak ki azok a kontúrok, amelyek a mai magyar evangélikusság sajátos vonásait alkotják. A beérkezett jelentések és a helyszíni szemlék alapján kitűnt, hogy az igen nehéz sors és a sok hányattalás ellenére az ország lakosságának ma mindössze 4%-át kitevő evangélikus egyháznak jelentős kulturális és művészeti emlékei vannak.

Tárgyi csoportosításban három nagy egység feldolgozásának és bemutatásának a gondolata vált kézzelfogható valósággá: az oklevelek, okmányok és kéziratok levéltári anyaga, az inkunábulumokat, ősnyomtatványokat, régi és ritka könyveket is őrzi, könyvtárunk muzeális érlékei, valamint a liturgikus és képzőművészeti tárgyakat tartalmazó, most regisztrált muzeális állományának az összessége.