Művészet

Alois Waynand Árvízi kehely. Bécs, 1838, Pesti egyház

A Kárpát-medence evangélikussága sok tekintetben hátrányos helyzeténél fogva művészeti alkotásaiban nem versenyezhetett a kortárs katolicizmus gazdag művészeti életével. A múzeum képző- és iparművészeti anyaga ennek ellenére igen magas kvalitást képvisel.

A legkiemelkedőbb együttes a magyarországi evangélikus egyház liturgikus tárgyainak és templomi felszereléseinek az összessége. Ezek részben az oltár, részben a szószék funkciójával kapcsolatban jöttek létre, többnyire mecénások adományaiból. Az oltári feszületek és gyertyatartók mellett két szentség körül csoportosulnak ezek a műtárgyak. Az egyik az úrvacsora: aranyozott ezüst, sok esetben ón (a szegények aranya!) kelyhek és paténák, kannák és cibóriumok, s a velük kapcsolatos kehelytakarók szépségére figyelhetünk fel.

Hadd hozzunk néhány példát a fentiekre. Különösen az északdunántúli evangélikusság rendelkezik a reformáció előtti korból származó, több középkori gótikus kehellyel és paténával (ostyatartó tálkával). Gérce, Meszlen és Celldömölk kelyhei mellett a Vas megyei Csönge cseh feliratos, XV. századi huszita eredetű kelyhe érdemel különös figyelmet. Ezt a dunántúli evangélikusok egyik első patrónusa, az Ostffy család egyik tagja a XVII. század elején a fehérhegyi csatából hozta magával, majd gyülekezetének ajándékozta.

A XVII. század nyugat-dunántúli ötvös emlékei közül a felpéci kelyhet és a soproni s nemescsói ostyatartót emeljük ki. Az ónművességet ebből a korból egy mérgesi úrvacsorai készlet képviseli. Különösen szép e század textilművességének országos viszonylatban is értékes, ritka darabja: egy 1650-ből származó nemescsói (Vas m.) színes hímzésű úrvacsorai terítő és a szomszédos Meszlen török hímzésű szószékterítője. A nemescsói textília szembe nézetre komponált figurális ábrázolásának a témája az Utolsó Vacsora. Sajátossága a téma feldolgozásának, hogy két tanítvány helyett Márk és Lukács evangélistákat is szerepelteti az Isten Bárányára (Agnus Dei) utaló élő báránnyal és az úrvacsorai jegyekkel terített asztal körül. Az égiek és a földiek megkülönböztetése végett a művész minden résztvevőnek piros orrot szőtt, kivéve Jézust, annak szeretett tanítványát: Jánost és a négy angyalt.

Az Úrvacsora szertartásához kapcsolódó ötvöstárgyak közül kiemelkedik az az 1838-ból származó "árvízi kehely", amelyet a nagy pesti árvíz alkalmából Lőwy Hermann ékszerész, a pesti izraelita hitközség világi elnöke ajándékozott hálából sokuk megmentéséért Lang Mihály pesti esperesnek. Ebből a korból több egyházi rendeltetésű műtárgya van a múzeumnak Szentpéteri József alkotásaiból.

A másik szentség, amely körül a liturgikus tárgyak csoportosulnak: a keresztség. Az állandó kiállításon szereplő műalkotások közül négy különböző anyagú keresztelési tárgyat emelünk ki: a Beleznay Miklósné Podmaniczky Anna Mária pilisi adományából készült domborműves díszítésű 1783-es ezüst keresztelökannát, a Teleki Józsefné Róth Johanna által készíttetett sziráki, kerek, fa keresztelőkutat, Kossuth Lajos tállyai ón keresztelőkészletét, és Petőfi Sándor kiskőrösi keresztelőmedencéjét.

A fentiek mellett jellegzetes tárgytípusok az oltár- és szószékdíszítő festmények, szobrok, terítők, gyertyatartók és feszületek. A kiállításon bemutatott műtárgyak kisebb hányadát a történeti és esztétikai értéket egyaránt hordozó portrék és szobrok teszik ki. Ezek történelmi, egyházi személyiségekről, patrónusokról vezető világi tisztségviselőkről készültek. A legértékesebb festmények Barabás Miklós műterméből kerültek ki. Művészettörténetünk nagy nyeresége Ferenczy Istvánnak, a magyar klasszicista szobrászat mesterének 1979-ben nyilvánosságra került két márvány mellszobra a protestáns vallásszabadság mellett és a cenzúra ellen bátran síkraszálló két reformkori katolikus politikusról: Beöthy Ödönről és Balogh Jánosról.