1%

A kezdetek

Pusztavám község, amelyet 1903-ig Ondódnak neveztek, Fejér megye észak-nyugati határán, a Vértes hegység lábánál, a Móri-árok peremén, a Vértes-Bakony közti átjáróban kereszteződő római kori utak találkozásánál települt, s az Által-ér szeli keresztül. Országúton Tatabányától 25 km, Mórtól 8 km távolságra található.

A település római kori emlékekben gazdag, de határában vannak az 1146-ban épült vértesszentkereszti „vörös kolostor”, és a Csákok által épített Gerencsér-vár romjai is. Területén a korai középkorban Vndó, (Ondó) falu volt, amely bizonyára megegyezik Ondóddal, de egy Nána nevű település is ismeretes erről a vidékről. Az 1332-1337-es évekből származó pápai dézsmalistából kitűnik, hogy Ondód akkor már templomos hely volt, plébániával. A templom fundamentumának és falainak romjai és – egyebek mellett – a rendezett formában ültetett régi gyümölcsfák maradványai a 19. század elején még láthatók voltak a mostani községtől északnyugatra eső területen. Helyének környékét még ma is "Ondódi templomrét"-nek nevezik. Zsigmond király 1437-ben keletkezett egyik rendeletéből ismeretes, hogy Ondódon létezett egy királyi vámhely. Erről a hajdani "Vám" helyről kaphatta a Pusztavám nevet a település. Nána falu nevét először egy 1379-ből származó okirat említi, mint a székesfehérvári prépostság birtokát.

A középkorban a terület falvainak urai gyakran váltották egymást, többek között a szentkeresztesi bencés kolostor, a gesztesi földesúr, és a csókakői uradalom részei voltak. A török uralom alatt a települések elnéptelenedtek. „1662-ben, mint lakatlanok, üresek és művelés alatt nem állók említtetnek.”

Az 1814-ben Kis János dunántúli szuperintendens által végzett canonica visitátió jegyzőkönyve szerint Ondód újra telepítése 1715 körül kezdődött: „…az időnek viszontagságai , a Vallásbeli üldözések, és a Hit eránt való gyűlöltség, valamint az emberi Nemnek Szaporodása is azt tselekedte annak utána, hogy 1715 esztendő táján elsőben is Augustana Vallást tartó Evangélikus Lakosok Szállották meg a fellyebb nevezett falunak pusztáját, Kik Közül sokan, nagyobb részt Mindnyájan a felettébb való Szegénységnek s a legutolsó ínségig elható Szükségnek miatta, sok Esztendőkig föld alatt való üregekben, s annak barlangjaiba laktak.” Szegényesen, nehéz körülmények között élve kellett a török uralom alatt elpusztult földet a természettől visszahódítani.

1730-ban már három lakóház állt a mai Pusztavám területén: egy vadászház, Góbel Pál parasztemberé, és egy újonnan letelepedett jobbágyé. Ezt látva az erdőben rejtőzködők mind többen követték a példát, elhagyták a lakásra alkalmatlan barlangokat és a meglévő házak mellé, „Helységeknek módjára”, nagy szorgalommal rendes házakat építettek. Majd évről-évre erősödtek további evangélikus betelepülőkkel.

Az érkezők túlnyomórészt magyarországi németek voltak, akik a nyugat-magyarországi Vas, Sopron és Moson megyei otthonaikat cserélték a Vértesaljaira. Pontosabb származási helyként két egymáshoz közel fekvő falu neve maradt fenn: Rajka és Miklósfalva (Nickelsdorf). E két településről érkeztek kezdetben a legtöbben. De jöttek magyarok is – egyebek mellett – Szákról, Szendről és tótok különböző területekről. A betelepítéskor jelentős szerepe volt az evangélikus vallásnak, kevésbé volt meghatározó a „szálléttatott” személyek nemzeti hovatartozása. Olyan evangélikus emberek voltak az érkezők, akiket vallásuk miatt üldöztek, és itt reméltek vallási türelmet és megélhetést.

A harmincas években történt telepítés második hullámában kizárólag német telepesek érkeztek Németország (főképp Bajorország) és Ausztria más-más területeiről. Az okiratok szerint ugyanis nem lehet egységes őshazát meghatározni. Ezzel a betelepüléssel – amely még Tribsz generális, majd Jeszenák Pál és János földbirtokos urasága idején történt – már nagyobb falut képezett Ondód tisztán evangélikus hitű, békességben élő lakossága. Ezt a katolikus betelepítési szakasz követte, amely az örökös nélkül maradt evangélikus földesurakat felváltó új, katolikus birtokosok – az Eszterházy és Luzsinszky családok – védnöksége alatt, a móri kapucinus kolostor szerzeteseinek erőszakot és fondorlatokat sem mellőző segítségével történt.

Már 1740-ben (egyes iratokban 1730 található) megalakult az evangélikus gyülekezetet az akkor még Ondódnak nevezett településen. Ez a dátum szerepel a gyülekezeti pecséten is. Ez, nem teszi semmissé, inkább megerősíti a Balogh Ádám püspök naplókönyvében írtakat, amely az 1721–1741 között üldözött gyülekezetek sorában Ondód nevét is említi. Sőt a korszakra jellemző üldözések módjának és súlyának ismeretében elfogadható az is, hogy – Payr Sándort idézve – „Fábry Gergely kerületi jegyző és Németh Sámuel 1748. február 19-én, mint egyházlátogatók Bokodról Bodajkra és Csurgóra mentek, itt még nem találták, vagy nem vették észre az evangélikus híveket.”