1%

2002 november 30.

Igeolvasás: Jak 5,8-11

Legyetek (...) türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr.

Az Úr közelsége fegyelmez

Bevezetés: "Közel van az Úr!" Több okunk is lehet arra, hogy így kiáltsunk fel a mai napon. a) Most szó szerint két ádvent között vagyunk, hiszen az örök élet vasárnapja után várjuk az új egyházi év első napját. Természetes, hogy különösen is odafigyelünk azokra a próféciákra és apostoli bizonyságtételekre, amelyek Jézusra, a testet öltött Igére mutatnak rá, akiben maga a Mindenható Úr jelent meg közöttünk. b) Közel van tehát - nem csupán időben, hanem térben is! Nem a Mennyország távolából küldözget üzenetet, hanem személyesen keresi meg velünk a kapcsolatot. Ahogy Jézus - földi életében - Jeruzsálem utcáit járta, úgy jön be a mi utcánkba - sokszor zsákutcáinkba is, hogy kézen fogjon, és a helyes útra vezessen! c) Közel vagyunk az Úrhoz ezen a helyen. A lelkészek talán már hozzászoktak ahhoz, hogy ott forgolódnak körülötte, de bizonyára vannak, akik még mindig meghatódnak, ha ennek az épületnek a falai közé lépnek, s valamit megéreznek Isten jelenlétéből; mindabból, ami Fasor múltja, jelene.

Amikor tehát nekilátunk a munkának, nem feledhetjük el az Úr közelségét. Ugyanúgy nem, mint az én kőművesem Alsóságon, aki egyszer így fogalmazott: "Valahányszor az egyháznál dolgozom, mindig elmondok egy Miatyánkot, mert ott közel van az Isten!"

Mire kötelez tehát, mire fegyelmez bennünket az Úr közelsége? Megpróbálom röviden végiggondolni Jakab apostol felsorolását:

Ne panaszkodjatok egymásra! A zsinati munka lényege a vélemények ütköztetése. Még az ügyrend szóhasználata is így említi: általános, részletes vita? Ez a dolgok természete; de mindnyájan átéltük ennek veszélyeit, kellemetlen következményeit is. A vita hevében könnyen kicsúszik a szánkon egy-egy negatív megjegyzés, minősítés a másik oldal álláspontjáról, vagy netán annak képviselőjéről.

Isten közelségében viszont nincs jogunk panaszkodásra! Egyedül Ő igaz, egyedül Ő tökéletes. Ezért csak egyet tehetünk: közösen keressük Őt, közösen próbáljuk Őt megismerni, és döntéseinket is az Ő tetszése szerint igyekszünk meghozni - mert ez a feladatunk.

Legyetek türelemmel! Ugyancsak jó tanács, amire nagy szükségünk van! A türelem a fölműves erénye. Miután ősszel felszántotta a földet, megvárja, míg a fagy szétporlasztja a rögöket, miután elvetette a magokat, megvárja, míg Isten megadja a növekedést, valamint az ahhoz szükséges napsütést és esőt. Csak utána gondolkodhat az aratáson.

Törvényalkotó munkánkat sem végezhetjük másként. Vannak feladataink, amelyeket nekünk kell elvégeznünk; de türelemre van szükségünk, hogy Isten megadja a növekedést - és végül a jó termést is Ő hozza elő. Határozatainkat nem módosíthatjuk ülésszakról ülésszakra - annak megfelelően, hogy éppen kinek a véleménye kerekedik felül! Hívő emberekként azzal a meggyőződéssel tekinthetünk munkánk eredményére, hogy nem pusztán mi irányítjuk az egyház életét, nem csupán mi döntünk az egyház jövőjéről, hanem Isten kezébe tesszük le döntéseinket.

Erősítsétek meg szíveteket! Ez a felhívás bizalomra és reménységre int bennünket. Hiába fáradozunk, ha nem lebeg szemünk előtt a cél. Az ádventi idő nemcsak az első karácsonyra való megemlékezésre készít fel minket, hanem arra is figyelmeztet, hogy közel van az Úr eljövetele. Nem félelemmel teli várakozás ez, hanem örömteli vágyakozás abba az Országba, amit megígért nekünk mennyei Atyánk Jézus Krisztus által.

Az Úr eljövetelének bizonyossága tehát lényegében konfirmáció: megerősítés, megerősödés a hitben, az Isten kegyelmébe, szeretetébe és jó akaratába vetett bizalomban.

Befejezés: "Láttátok, hogyan intézte [Jób] sorsát az Úr!" - mutat rá Jakab az emberi szenvedés, a kudarc és reménytelenség példájára, aki minden látszat ellenére állhatatos maradt - és nem szégyenült meg reménységében! Ez a példa hatja át évszázadok, évezredek óta Isten népének hitét. Ez tükröződik énekeinkben is (572, 934). A sors ugyanis nem egyenlő a véletlennel! Az Ószövetség népe, sőt még az Újszövetség népe is alkalmazta a sorsvetést. Nem azért, hogy a véletlenre bízzák a döntést! A sorsvetésben Isten akaratának megnyilvánulását látták és hitték. Igen. A sorsot Isten intézi! Miért? Azért mert Ő igen irgalmas és könyörületes! Ebben bízva kezdhetünk bele felelősségteljes munkánkba, és ennek reménységével bízhatunk eredményekben, azokban a gyümölcsökben, amelyek elsősorban az Úr gondos keze munkája nyomán teremnek meg mindnyájunk javára. Adja Isten, hogy reménységünk ne szégyenüljön meg!

Ámen