1%

Esperesi jelentés - egyházmegyei közgyűlés: Szombathely, 2002. november 23.

Igen tisztelt Egyházmegyei Közgyűlés!

Bevezetés: Mindenekelőtt azzal a reménységgel írom ezt a jelentést, hogy még időben eljut a közgyűlés tagjaihoz, és azt áttanulmányozva kérdések fogalmazódnak meg, amelyekről beszélgethetünk az ülés folyamán. Az egyházmegyei közgyűlések rendjéről külön jelentést írtam, amelyben részleteztem a javasolt változtatások okait. Ezért mostani jelentésem sem "igazi" jelentés, hanem "időközi" beszámoló az elmúlt hónapok eseményeiről, valamint az egyházmegye jelenlegi helyzetéről. Egyúttal arra is fel kívánom használni beszámolási kötelezettségemet, hogy néhány országos jelentőségű ügyről néhány szót írjak.

Lelkészi ellátottság, utánpótlás, továbbképzés kérdése. A Vasi Evangélikus Egyházmegye "kivételezett" helyzetben van a többi megyéhez képest. Kevés esperes mondhatja el, hogy a gondozása alá tartozó területen nincs betöltetlen lelkészi állás. A gyakori személyi változások ellenére mindig találtunk megoldást a megüresedő állások betöltésére. Reménységünk, hogy a nemecsóiak gondja hosszú távon megoldódott. Csönge-Ostffyasszonyfa társulásával az eddigi szokásjogot rögzítettük hivatalos formában. Városi gyülekezeteinkben többnyire fiatal lelkészek szolgálnak, akik nagy lendülettel és odaadással végzik a "fehér foltok" felderítését.

Tudnunk kell, hogy az egyházmegye területén nagyon eltérő a gyülekezetek jellege. A kemenesaljai kistelepülések sajátságos helyzete, az őrségi szórványgyülekezetek problémája, a nagyvárosi "függőleges" szórványok felderítetlensége meghatározza a lelkészi szolgálat irányultságát. Természetes az is, hogy más és más az egyes gyülekezetek vonzereje is. Istennek adok hálát, hogy e változatosság mellett mindig akadtak olyan személyek, akik komolyan vették küldetésüket, és megtalálták azt a szolgálati területet, ahol szívesen végzik munkájukat Urunk dicsőségére.

A lelkész-utánpótlás kérdése egyre komolyabban kerül elő különböző fórumokon. Örvendetes ugyan, hogy a teológiai képzés iránt sokan érdeklődnek, de csak a tanulmányok vége felé derül az ki, hogy ki szándékozik lelkészként szolgálni az egyházban. Sokan inkább tanári, jogi vagy bölcsész pályára lépnek. Ez megnehezíti egyházunk jövőjének megtervezését.

Fontos feladata a gyülekezeteknek, hogy munkálkodjanak a fiatalok lelkén! Buzdítsák őket a lelkészi szolgálat vállalására, segítsék felkészülésüket és elkötelezésüket!

Egyházunkban még nem megoldott a lelkészek továbbképzése. Vannak lelkész-konferenciák, vannak teológiai, tudományos tanácskozások, missziói alkalmak, amelyek különböző oldalról próbálják meg felvértezni az egyház hivatalos szolgáit az újabb kihívások ellen. A fel-fellángoló viták viszont érzékeltetik azt a problémát, hogy még nincs összhang az egyház tagjainak akaratában. Országos szinten kívánják megkövetelni lelkészektől a konferenciákon való részvételt, ők viszont bokros teendőikre, helyettesítésük lehetetlenségére hivatkozva távol maradnak. Ezt a feszültséget csak úgy lehet feloldani, ha a lelkészek munkája következetesen lelkészi feladatokból állna, és a többi teendőt munkatársakra lehetne bízni.

Munkatársképzés. Különösen a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület jeleskedik ennek szorgalmazásában. Idén is szerveztek olyan összejövetelt, amely nem csupán az egyházban szívesen munkálkodóknak adott találkozási lehetőséget, hanem szakmai képzésben is részesítették őket. A szándék jónak bizonyult, jövőre következik a folytatás. A munkatársképzés viszont egyházmegyei szinten is megtörténhet. Reménységem az, hogy az első alkalommal megrendezett TESZT (Tisztségviselők Egyházmegyei Szakmai Tanácskozása) jó tapasztalatai szorgalmazni fogják a további alkalmak megszervezését.

A lelkészi szolgálat anyagi feltételei. Jól tudjuk azt, hogy a lelkészek, a lelkész-családok megélhetését nem csupán a gyülekezetek biztosítják. Országos felmérés szerint az egyházközségek kétharmada nem lenne képes önfenntartásra! Ez azt jelenti, hogy országos egyházi, valamint állami támogatás nélkül nem tudnának önálló lelkészi állást fenntartani. Valószínű, hogy ez hosszú távon nem fog változni. Ezért folyamatban van egy olyan fizetési rendszer kidolgozása, amely egyrészt a nagyon eltérő illetmények kiegyensúlyozására törekszik, másrészt az anyagilag erőtlenebb egyházközségeknek ad segítséget. Hangsúlyozni szeretném viszont, hogy minden esetben vizsgálat tárgya lesz a gyülekezetek fizetőképessége: vagyis csak akkor tud az Országos Egyház támogatást nyújtani, ha az egyházközség pénztára nem képes az elvárásoknak megfelelő kötelezettségeket teljesíteni.

Különböző hírek röppentek fel a kistelepülési támogatásokról. Az erre vonatkozó szerződés ez év végével lejár. Ennek célja elsősorban az értelmiségnek a kis falvakban való megtartása volt. Bár a szerződés lejár, a jövő évtől kezdve hasonló rendszerben - más forrásból - a támogatás folytatódik.

A hitoktatás jövője. Itt elsősorban nem a pénzről kell beszélni - bár arról is szó lesz ebben a pontban. Sokkal nagyobb kérdés most a hitoktatás tartalma. Hittankönyvek szűnnek meg, megígért hittankönyvek nem jelennek meg, nincs átfogó koncepció az oktatás rendjéről. Reménység viszont van! Tudomásom szerint az országos Katechetikai Bizottság kidolgozott egy olyan kerettantervet, amely összefoglalja az oktatás anyagát évfolyamonként. Ez szolgál alapul a még hiányzó tankönyvek megírásához.

Alá kell húznom a Katechetikai Bizottság elnökének tájékoztatását, amely szerint nem a megjelentetett tankönyvekhez kell majd a jövőben ragaszkodni, hanem a megállapított kerettantervhez, amely - reménységünk szerint - legalább a jövő tanévtől kezdődően a kezünkben lehet.

A hitoktatás megítélése, megbecsülése szempontjából fontos az óradíjak kérdése. Hosszú tárgyalások eredményeként született meg a döntés a hitoktatói óradíjak 50 %-os emeléséről. Felhívom a lelkészek figyelmét a napokban kapott tájékoztató levélre, amely pontosan leírja az óradíjak elszámolásának új rendszerét. Kérem a gyülekezetek pénzügyekkel foglalkozó tisztségviselőit: kérjék el ezt a levelet a lelkészektől!

Misszió. Lelkészi munkánk, egyházi elkötelezettségünk, hívő keresztyén elhívatottságunk legfontosabb része az evangéliumhirdetés, a misszió. Ennek fontosságát mindennél jobban aláhúzza a kiüresedő templomok látványa, a bibliaórák iránti igény rohamos csökkenése. Másik oldalról viszont a népszámlálási adatok buzdítanak minket. Tudom, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a megismert számokból. Mégis támpontot adhat arra nézve, hogy hányan lehetnek azok, akik valamilyen módon kapcsolód(hatná)nak közösségeinkhez. Jó tudni, hogy míg egyházi statisztikánk alapján kb. 18.000 evangélikusról tudunk Vas megyében, a népszámlálási adatok 22.000-ről árulkodnak. Nyilvánvaló, hogy van munkánk!

Egyéb tevékenységek. Egyházunk sajtószolgálata alapvetően nem kereskedelmi tevékenység, hanem inkább a misszió eszköze, mégis jelentős pénzügyi felelősséggel jár! S ez nem csupán a kiadót terheli, hanem a megrendelőt is! Tragikus az a fegyelmezetlenség, amely megmutatkozik a számlák kifizetésének terén. Véleményem szerint ugyan a kiadónak kellene megfelelő módot találni a fegyelmezésre, de mi sem hanyagolhatjuk el a fizetési határidőket.

Néhány szót szólni kell a szolgálati gépkocsik ügyéről. A bajor segély a kétütemű gépkocsik lecserélését célozta eredendően. Ez a program már rég befejeződött! Gondolkodni kell saját megoldásokon. Sokkal fegyelmezettebbeknek kellene lennünk a gépkocsi-használat terén is! Talán gyalog is eljuthatunk oda, ahová eddig kocsival jártunk?

Befejezés: Jelentésem távolról sem teljes, de bizonyára felvetett néhány kérdést, amiről beszélgethetünk!

Kérem jelentésem elfogadását!

Vető István s.k. - esperes