1%

*Holger Manke, német teológus igehirdetését magyarul írta és mondta el LMK gyűlésünkön. KÖszönjük neki! A szövegét úgy közöljük, ahogy ő elküldte, hogy látható legyen milyen jól tud magyarul!!!*

Kegyelem Nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Hallgassák meg kedves testvéreim az Úrban a mai igehirdetés alapigéjét, amit választottam erre az istentiszteletre. Megírva találjuk Lukács evangéliumának tizennyolcadik fejezetében, a huszonnyolcadik verstől a harmincadik versig a következőképpen.
**Ekkor Péter így szólt: "Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk Téged!" Ő pedig ezt mondta nekik: "Bizony mondom nektek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosan ebben az időben, a jövendő világban pedig az örök életet."**
Kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Aki saját hitéről beszél, az ne nagyszájúskodjon. Mert eljön az a pillanat, amikor felelnünk kell mindazért, amit mondunk. Vigyázat tehát a nagy szavakkal.
Pedig néha kételyeim támadnak, hogy nem beszélünk-e túl félénken, és ezáltal - szándékunk ellenére is - túl megalkuvóan Jézus hírét átengedjük a korszellemnek. Hogyan segíthetnénk igazán, ha az emberek megelégszenek egy pár életbölcsességgel és meditatív szólamokkal angyalokról, jó lelkekről és egy örökké mosolygó Istenről, aki ingyen árasztja áldását ránk? Az megy be egy ilyen helyre, akinek a lelke sebzett. És az ilyen szavak "kasszasikerek" a vallásos piacon. De ezek nem segítenek. Semmit sem változtatnak. Senkit sem változtatnak meg. Jézus iránti tiszteletet sem okoznak. Mert túl olcsó, és ami semmibe nem kerül, az nem ér semmit. "Olcsó húsnak híg a leve." Amit Jézus mond, az nem a kispolgári vágy önigazolását teljesíti be, védettségre és lelki békére. Ő ellenszegül a gondolkodásmódunkkal. Ő számonkéri, hogyan élünk. Ő fájdalmat okoz. Összezavar. Követeli, hogy visszafordulj gondolataiddal és a cselekedeteiddel Őhozzá. Ennél olcsóbban nem kapható meg Jézus. Kockázat "belefektetni". Félek szembeszállni igényeivel, mert nem tudom, hogy megfelelhetek-e azoknak. Így van ez a predikációm alapigéjével is; látható Lukácsnál a 18. fejezetben, amelynek témája egy új, teljes élet utáni vágy. Amiben testem és lelkem erejét nem olyan dolgoknak rendelem alá, amik ma fontosak, de holnap már elmúlnak. Mitől lesz teljes az életem? Mi az, ami megtart és hordoz engem? Mi az, ami tart életünk végéig, talán azon túl is? Mit kell csinálnom, hogy boldog legyek, hogy tisztában legyek önmagammal, és hogy összhangban álljak Istennel és az Ő terveivel velem, és ezzel a földdel? Ezeket a kérdéseket Lukács nekünk először egy történetben mutatja be, ami arról szól, hogy Jézus találkozott egy fiatalemberrel, akit mint "gazdag ifjút" ismerünk. Sok szempontból magunk mása ez a fiatalember: Hisz Istenben, és a Szentírás szabályai szerint él. Valami azonban hiányzik neki még erre az életre, ami után vágyik. Jézus válasza megijeszt: "Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, aztán jöjj, és kövess engem." - Az pedig, amikor ezt meghallotta, elszomorodott, mert igen gazdag volt. Mintegy összegzésként Lukács hozzáfüzi Jézus híres és meghökkentő szavait: "Milyen nehezen mennek be Isten országába azok, akik gazdagok. Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni." Egy ember üdvössége meghiúsul Jézus igénye miatt, mert nem tudja elengedni, amit birtokol. Ez nem idegen tőlünk sem. Amikor elégedettek vagyunk az életünkkel, magunkkal. Vagy amikor általános önsajnálatban vagyunk az országunkban uralkodó körülményekkel kapcsolatban, vagy a jövőtöl való félelmünkbe. De a korábbi időkhöz képest, valamint az egész világgal való összehasonlításban mi egész jól elvagyunk. Tehát, mi hiányzik nekünk? Mit csináljunk? Mindent fel kellene adni? Ez foglalkoztat engem, amióta ismerem ezt a bibliai történetet. Ezer ellenvetés jut eszembe. Kifogások. Nehéz választ találni. - "Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk Téged!" - Ő pedig ezt mondta nekik: "Bizony mondom nektek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosan ebben az időben, a jövendő világban pedig az örök életet." - "Követtünk Téged, hallgattunk Rád, és mindent elhagytunk. De mit érünk vele?", ezt kérdezi Péter. Jézus pedig így válaszol: "Érdemes! Amit elhagytok, sokszorosan visszakapjátok, ebben a világban - és a leendő világon még inkább." - Na, minden világos? - Nem. Csak új kérdések támadnak, amikre nem találok gyorsan válaszokat. Ha tizenkét férfi személy szerint így eldönti, akkor el kell ismernünk azt. Utánuk még sokan döntöttek így, apácák és szerzetesek és sok más keresztény. De mögöttük mindig állt egy - legalább félig-meddig - müködő társadalom, ami végső esetben fel tudta venni őket. Az apostolok maguk döntöttek. Megkérdezték-e a feleségüktől is? Hogy van ez, ha férfi nélkül kell élni egy férficentrikus társadalomban és ha egyedül kell magukról gondoskodni? Mi lesz a szerelmükből és a hűségükből? Megkérdezték-e a gyermekektől, hogy milyen nekik édesapa nélkül felnőni? A családok szociális hálóját szakították szét. Megszakad a generációk egymás iránti felelösségvállalása. Megszakad a lánc. Mi lesz a szülőkkel, amikor megöregszenek? - És mi lenne a társadalommal, ha mindenki így cselekedne? Káosz lenne a következménye. Ez a gondolatmenet zsákutcába vezet. Közelítsük meg más úton. Mindegy, hogy miért úgy döntettek Jézus tanítványai. Most saját magunkkal kezdem: Felhagyni azt, ami a miénk - vagy ami legalább úgy tűnik, mintha a miénk lenne. Milyen elképzelhető vagy milyen elképzelhetetlen az nekünk? Mi változna az életünkben? Mit vesztenénk el, és mit nyernénk? Közelebb kerülnénk-e igy magunkhoz - és Istenhez? Óvatos lépésekben gondolkodok tovább: Az első lépés: Arra gondolok, hogy semminek, amink van, sincsen garanciája. A materiális birtoklásunknak nincs garanciája, és minden másnak sincsen, ami fontos az életünkben: élettársunk, családunk, barátaink, szocialis kapcsolataink, egészségünk, a tekintély, amit szereztünk magunknak. Aki azt hiszi, hogy mindaz tényleg az ővé, az illúzióban él, amiből előbb-utóbb keserű lesz az ébredés. Mindent ajándékba kaptunk egy bizonyos időre. Már holnap lehet, hogy minden elmúlik. Mindenben a halál tüskéje van. Aki ezt tudja, az hálásan fogadja mindazt - mint Istentől kapott - ajándékot, és örül annak, amíg az az ővé. A második lépés: Egy régi tapasztalatra gondolok: Aki kapaszkodik és csimpászkodik, az görcsös lesz, és elveszi magának és többieknek az élethez szükséges levegőt. Barátokat nem lehet vásárolni. Aki pedig semmit nem ad, az soha nem fog barátokat találni. - Egy partnert nem lehet birtokolni. Aki pedig ezt megprobálja, lélekben és testben beteggé teszi őt, és végül el fogja veszteni. e aki meghagyja neki a szabadságot arra, hogy saját életét kiteljesítse, az nyerni fog. - Ai a gyerekeit magához köti, az megbilincseli őket. De aki el hagyja menni őket - akár félelmek meg fajdalmok közepette -, az vissza fogja nyerni őket, mint barátokat. Az élet csak akkor tud fejlődni, ha el is tudunk engedni. A harmadik lépés: Azon gondolkozom, hogy mindennek, amit birtokolok, van saját dinamikája. Mit csinál a birtoklásom belőlem? Minden, amit birtokolok, azt követeli tőlem, hogy a gondolataimat hozzá kössem. A szemeim ragaszkodnak ahhoz, ami körülvesz. A gondalataim körülötte forognak. Mindez foglalkoztatja a szívemet. Minél többet birtokolunk, annál több helyet foglal el ez bennünk. Ez elnyom más gondolatokat. Ez saját magamat idegenné teszi magamnak. Jó okom van azt kérdezni, hogy az, amit én birtokolok, már engem birtokol? De sokkal több vagyok mint az, amit birtokolok. Ha felhagyom, akkor az szabadítás jelenthet. Tisztává teszi a fejemet és a szívemet és szabaddá arra, hogy más emberekre és Istenre is gondoljak. A negyedik lépés: Azon gondolkozom, hogy a birtoklás nem szabadít meg a gondoktól, hanem szaporítja a gondokat. Első látásra másképp is lehet gondolkodni róla. "A pénz nem tesz boldoggá, de megnyugtat minket." Teljesen logikusnak tűnik, mert a materiális biztonság minimuma óv minket az élet fordulataitól és megmérhetetlenségétől. De a gondok is növekszenek. Az életbe vetett bizalomnak igazi alapja nem lehet az egyéni jövedelem meg a közpénzek sem. Amíg az életünk minden dolgát pénzben számoljuk, nem fog elhagyni minket a bizalmatlanság, és mi gondjainkba süllyedünk. Az Istenben való bizalom biztosan nem tudja helyettesíteni felelősségünket a saját magunkról történő előrelátó gondoskodásban és a felelős politikát sem. De anélkül az Istenben való bizalom nélkül, hogy Ő az életünk megóvója és hogy Ő gondoskodik rólunk, nem fogjuk visszanyerni az egyenes járást, nem fogunk tudni előre nézni, és nyugalomban megvárni, hogy mit hoz a jövő. Az ötödik lépés: Gyakorlom magamat abban a gondolatban, hogy az életem jövője jó kezekben van Istennél. Ez a biztonság tesz engem Úrrá a földi értékek fölött, amiket ajándéba kapok egy bizonyos ideig. Úgy szabadon és felelősen rendelkezhetek velük. Mint egy jó gyógyszer gyógyíthat engem ez a biztonság a fösvénységtől, ami nyomasztó, buta és önző. És ez a biztonság a birtoklásommal kapcsolatban új célt ad nekem - az Isten országát, ami nem majd egyszer valamikor le fog esni az égből, hanem ami most és itt növekedjen közöttünk. Egy új világ, amiben Isten minden gyereke, minden teremtménye Isten akarata szerint él, és osztozik a föld kincsein, és szabadon és igazságosan és békében élnek egymással. Erre utal Jézus, és azért kell, hogy én is éljek. Az út oda hosszú lesz. Hogy elég lesz-e hozzá a földön töltendő idő, az meghaladja a képzelőerőnket. De megvan a cél, és hozzá az Istentől nekünk ajándékozott eszközök, egy egészséges fej, a szívem ereje, és - nem utolsó sorban - az, amit birtokolok mint földi értekeket. Mindez nem azért van nekem, hogy a jólétem gyarapodására fordítsam, hanem hogy az Isten országának a fejlődésébe invesztáljam. Az utolsó lépés: Gondolok valamire, amit tulajdonképpen mindenki tud: Az élet több mint enni és inni, mint a ruha és lakás, mint a szociális környezet és a rendben levő társadalmi viszonyok. Ami én vagyok, és ami életben tart engem, és ami jóvá és érdemessé teszi az életemet, az egy másik forrásból származik. Néha segít egy pillantás a világra illetve az emberekre, akiknek mindent nélkülőzniük kell, amire pedig nagyon vágyik a szívünk - de akik annak ellenére nem esnek kétségbe, mert tudják, hogy az Isten szeretete tartja őket. smerik az értéküket és a méltóságukat mint Isten gyermekek. Ő közel van hozzájuk. Azt senki sem veheti el tőlük. Az életük keménységében tapasztalták meg azt, ami tényleg hord és ami tényleg tartós - a halálon túl is. Tőlük tanulhatom meg, hogy miből áll az életünk igazi gazdagsága: semmi másból, mint az Isten megfoghatatlan szeretetéből. Ennél több nem kell ahhoz, hogy jól éljünk, és reménységben haljunk meg. Nem tudom, hogy ez már olyan válasz, ami helyesen fogja fel, amit Jézus vár tőlünk. Talán még sokkal bátrabban és radikálisabban kell átgondolnunk, mint ez nekem most sikerült. Vegyék a befejezetlen gondolataimat mint indítást, hogy tovább gondolják. Szerintem érdemes. Imádkozzunk: Istenünk, te gondoskodsz minden teremtményedről. Szakíts el minket mindabból, ami kárt tesz, és vezess minket az üdvösség forrásához. Szabadíts ki minket a jövőnkért való gondjainkból, hogy Terád figyeljünk és hogy mindenkor bízzunk kegyelmedben. Ámen. És az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Ámen.