1%

Text: Mt 5,17-20. Lekció: Róma 12, 6-16.

Értelmezés:

1. v. Jézus bizonyára azt mondja, hogy bizonyos korábbi próféciák vele kapcsolatban teljesülnek és ő valóban megtartja a törvényt, azaz teljes engedelmességgel adja át életét Istennek, mint tudjuk, egészen a kereszthalálig. /Vö. Fil. 2,8./ Ez a két dolog egy és ugyanaz. Izrael és a pogányok megváltása és a törvény tökéletességre vitele Krisztusban egymásba kapcsolódó cselekedetek. 18. v. Isten üdvözítő akaratának be kell teljesednie. Abból semmi el nem veszhet. Nem is vész el, mert amit ő akar, azt mind megcselekszi. /Zsolt 115,3./ Ez Isten természetéből következik. 19. v. lehet olyan, hogy az ember valamit nem vesz komolyan abból, amit Isten mondott, sőt még az is lehet, hogy ezzel a felfogásával másokat is megtéveszt, de akkor legkisebb lesz a mennyek királyságában. Raffay merész fordítása szerint „semmi” lesz. Azaz, ahogy ő semmibe vette Istent, úgy őt is semmibe veszik. /Magyarázatos Újtestamentom, Raffay Sándor, 1910./ A mennyek királysága ez esetben nagyon is földi perspektíva. Így értik a tanítványok és talán maga Jézus is. A Károli fordítás itt némileg pontatlan, mert nem megrontásról, megszegésről van szó, hanem feloldásról, eltörlésről, hatályon kívül helyezésről, ami a „katalüó” szó értelme. A Károli szöveg egy belső logikára építve már értelmezi az igeverset, amikor „megrontást” ír, till. hogy valaki tanítja, de megszegi, azután pedig, hogy valaki tanítja és meg is tartja. Ez utóbbi volna „nagy” a mennyek királyságában. Az eredeti szövegnek talán nem egészen ez az értelme. Inkább arról van szó, hogy azzal vétkezik valaki, hogy megcsonkítja az igei kijelentést. Ez pedig bűn. Véleményem szerint a „nagy a mennyek országában” lehet Jézus rejtett utalása önmagára, mert ő az, aki cselekszi a törvényt és úgy tanít. 20. v. Kicsit elhibázottnak érzem a 20. vers elhagyását a perikópából, ami nyiválvalóan a megelőző igeversek summája. Érteni vélem ugyan, hogy az Ágenda intencióihoz kapcsolódva nem szerette volna a kijelölő, ha az emberi tényezőre kerül a hangsúly / Ágenda: Krisztus dicsősége megjelenik a világban – Isten akarata/. Ugyanakkor talán közérthetőbb, emberközelibb lehet az igehirdetés, ha az összegező igeverset is figyelembe vesszük. Hiszen Jézus Krisztus azért töltötte be Isten akaratát – úgy a prófétai ige, mint a törvény – tekintetében, hogy a mi igazságunk „több” legyen /még pedig „perisszeüszé” – túlcsordulóan – / a farizeusok és írástudók igazságánál. Ez az igazság – bár Isten kegyelmi ajándéka – nem maradhat rejtve az életünkben, mint arról a megelőző vasárnap már érintőlegesen talán szóltunk a Mt 5, 13-16. kapcsán.

Meditáció

A törvény betöltése a szeretet. /Róma 13,10./ Jézus betöltötte a törvényt, mert minden tettének mozgatója az Isten és az emberek iránti szeretet volt. Végül az életét is odaadja. Azt is mondta: Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. /Jn 15,13./ Az ószövetség törvényei és prófétái Isten tekintélyéről szólnak. Izraelt és a pogányokat e tekintély elismerésére hívják. Isten tekintélye egyaránt megmutatkozik abszoluth érvényű akaratában, rendelkezéseiben, de szabad irgalmában is. /”Nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged…” Zsolt130,4./ Jézus mindkettőre tekintettel volt, amikor kereszthalálra adta magát értünk.

A parancsolatok megtartása kétféleképpen történhet. Aktív és passzív engedelmességben. Aktív engedelmességnek nevezhetjük azt, amikor az ember megcselekszi a jót. /Vö. Luther: A tízparancsolat magyarázata, Kiskáté/ Passzívnak nevezhetjük azt, amikor az ember egyszerűen tartózkodik a rossztól, ellenáll a kísértésnek. Elegendő motivációja van-e az évszázadok óta szociálliberális és demokratikus eszmékkel fertőzött keresztyénségnek a legkisebb parancsolatok megtartására? Karner írja, hogy Jézus korában a zsidók szerint ez a Tízparancsolat volt. /Karner, Máté evangéliuma, Keresztyén Igazság Könyvtára 1935./ Elég motiváció az, hogy Isten mondta: Ezt tedd, ezt ne tedd? A moder ember visszakérdez, mert megszokta: Miért? Tekintély nincs. Isten sem tekintély. A cselekedetek motivációja a célszerűség, hasznosság. A cél persze lehet nemes, és hogy mi az, felfogás kérdése. Azután akár szentesítheti is az eszközt.

Jézus egy az Atya céljával. Úgy is mondhatnánk; le sem veszi szemét az Atyáról. Reá nézve engedelmes. Nem egy dolog lebeg a szeme előtt, hanem egy személy. Reá nézve engedelmes. Élete és etikája ezért nem pragmatikus. Meghalni nem célszerű. Isten akarja. Pont. A törvény megtartásával kapcsolatban errefelé tapogatózik a CA, amikor a VI. cikkben írja: „azokat a jócselekedeteket, melyeket Isten megparancsolt, az embernek cselekednie kell azért, mert ez Istennek akarata, nem pedig azért, … hogy kiérdemeljük Isten előtt való megigazulásunkat.” Lényege szerint a farizeusi törvény megtartás is haszonelvű. Azért mondja Jézus, hogy „ha a ti igazságotok nem túláradóan több, akkor semmiképpen nem mentek be…” Itt a több nyilván minőség- és nem mennyiségjelző. Az igazság nem is lehet mennyiségileg több, hanem az vagy valódi, vagy áligazság. Gyanítható, hogy a modern kori keresztyénséget is súlyosan kísérti a haszonelvűség a törvény megtartása tekintetében. Ez ugyan most nem Istenre, de annál inkább a világra, a társadalomra irányul és legalább olyan veszélyes, mint a középkori érdemszerző kegyesség volt. Az egyház kényszeresen bizonyítani akarja társadalmi hasznosságát és nem győzi reklámozni az Isten törvénye megtartásának célszerűségét. Nem Istenre nézve cselekszik, hanem fél szemmel állandóan a világra sandít, annak kegyeit keresi. Az erkölcsi és az anyagi elismerést pedig elégedetten zsebrevágja. Kérdés: Lehet-e az egyház küldetése /is/ a törvény betöltése? Végülis Corpus Christi Misticum! Ha pedig betölti, nem lesz-e a sorsa is Krisztusi? Persze, mint már fentebb sommáztam: meghalni nem célszerű. Ma sem. Bár úgy tűnik, hogy itt most nem nagyon szeretne senki semmibe belehalni. Az egyház, a szervezet, a tagság, a klérus, jelentős mértékben siker orientált. Így persze tényleg nem több az igazsága a farizeusokénál és az írástudókénál.

Felvetődik még az ítélkezés problémája. Jézus mondja: „Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.” /Jn8,15./ A törvény tehát nem azért van, hogy mindenki bíróvá legyen. Az evangélium pedig úgyszintén nem indirekt presszió: „Ugyan légy már jó, ha ennyire szeretett az Isten.” Lehetőségünk és talán kötelességünk is elkerülni ezeket a csapdákat. A törvénytelenség bárkit keresztre tud szegezni, de csak a szenvedés és az imádság választható alternatíva. Szóval a szeretet. :-)

Zólyomi Mátyás lelkész Bp.-Csepel