1%

Liturgikus szolgálatunk társadalmi ünnepeken.

(Bor-, emlékmű-,híd- és zászlóavatás (szentelés)? Tárgyakat áldunk meg vagy prófétai szolgálatot végzünk? A misziói parancsnak engedelmeskedünk vagy püspöki előirásoknak? Lehet-e bizonyos felkérésekre nemet mondanunk? 1.Szolgálati elkötelezettségünk.- Menjetek el széles e világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk 16,15) A missziói parancs kötelez bennünket arra, hogy alkalmas és alkalmatlan időben szóljuk az evangéliumot. A hit hallásból, Isten igéje meghallásából születik. Vagyis az igehirdetésének célja a hallgató hitrejuttatása, a tanítvánnyátétel, még ha ennek végkifejlete nincs is a birtokunkban. Jelenlétünk a különböző avatási ünnepeken közösségvállalás is magyar társadalmunkkal, amikor együtt örülünk egy elkészült alkotás, híd, autópálya, új üzem, új kórház átadása alkalmából.Megszólíthatunk embereket, akik egyetlen templom küszöbét sem lépik át, s az egyházról előitéletük vagy téves véleményük van. Jelenlétünk jelzés arról, hogy Istené az egész teremtett világ, mindenütt az Ő territóriumán járunk, minden hozzátartozik. Végsősoron mindent felhasználhat - titokzatos módon - végső céljai elérésében. Mindebből az következik, ha szolgálatra kérnek bennünket, ne a tagadás aspektusából közeledjünk a kérés megválaszolásához, hanem magunkat megkérdezve tegyük fel a kérdést: hogyan végezhetem el a szolgálatot, anélkül, hogy lelkiismereti konfliktusba kerülnék önmagammal, teológiai meggyőződésemmel? 2.Fogalmak tisztázása.- Szentelés.- Isten számára elkülönített, Isten szolgálatára odaszánt személy vagy tárgy. Neki szentelt. Ilyen értelemben beszélünk lelkész-szentelésről, templom szentelésről, harang és orgona szentelésről, sőt temetői ravatalozói (kápolna) szentelésről. Így értelmezte ezt részben a Raffay Agenda is. Prőhle professzor úr a lelkészavatás fogalmát tartotta alkalmasabbnak a lelkészek szolgálatba küldése kapcsán. A mai nyelvhasználatban labdarúgó pályát,közösségi házat,cserkészeket stb. avatnak. Ebbe a sorba ne álljunk be. A másik két történelmi egyház is lelkészszentelésről, ill.papszentelésről beszél. Avatás.- Marad-e valami, ill. valaki amit, aki avathatnánk? Miután maga a szó a pogány kultuszok ritusaiba való beavatásra is asszociál, (krisna-hivők, buddhisták) úgy gondolom, ezt a szót már liturgikus használatunkból mellőzhetjük. Áldás.- Jézus mondja: áldjátok azokat, akik átkoznak titeket. (Mt 5,44) Az áldás központi teológiai kifejezése mind az Ó, mind az Újszövetségnek.Akit az Úr kiválaszt magának, áldásával erősíti és gazdagítja.Ki mehet fel az Úr hegyére, és kiállhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, akinem sóvárog hiábavalóság után és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabaditó Istentől. (Ps. 24,3-5)Más szóval bárkit megáldhatunk, sőt ezzel eleven szenet gyüjtünk fejére.Minden személy és valamely tárgy, amely nem esik az Isten szolgálatára elkülönitettek kategóriájába, áldásban részesülhet, különös tekintettel az adott tárgyat, épületet használó személyekre. Lehetséges olyan eset, ahol Isten oltalmába ajánlunk pl.egy sportpályát, vasút állomást,logisztikai központot.De megáldjuk azokat, akik ott sportolnak, dolgoznak, hivatásukat teljesítik.Ilyen különleges eset volt, amikor 2000-ben a történelmi egyházak képviselőit egy kormánydelegáció tagjaiként meghívták a hannoveri világkiállításra, hogy magyar kiállító csarnokot áldják meg. A kiállító csarnak egy nagy bárka alakú, fából készült, nyíló virág bimbóra is emlékeztető létesítmény volt. A katolikus érsek megszentelte, vizzel meghintette, a református kollega áldásában az épület rendeltetését méltatta. Jómagam pedig megáldottam azokat, akik jelen voltak, s áldást kértem azokra, akik idejönnek,hogy nemzeti multunk s jelenünk értékeivel megismerkedjenek. Utána elénekeltük a himnuszt. Egy alkalommal boráldást is végeztem ökum. keretben. Nagyon figyelő hallgatóság volt jelen. A három püspök a Bibliában előforduló borral kapcsolatos igékról szólt. Itt jegyzem meg, hogy eleinket sokszor vádolták a fegyverek megáldásával. Aki veszi a fáradtságot és utánaolvas, kitűnik, hogy akkori püspökeink nem a fegyvereket, hanem a katonai behívó kényszeritő parancsa alatt háboruba induló fiatal férfiakat áldották meg és ajánlották Isten oltalmába. Így is kerülhet a lelkész kritikus döntés elé.Résztvehet-e szolgálatával egy pártház felavatásán? Ha egyik párt eseményére elmegy, kötelezi ez a másik - a lelkész gondolkodásától messze eső párt rendezvényén való aktív részvételre? Ha a református és katolikus kollega elmegy, de ő szíve szerint nem menne el? Bármely párt nevében hordozza, hogy az egésznek csakegy része! Ilyen és hasonló esetekben érdemes kollegákkal, püspökkel testvéri beszélgetést folytatni. Itt kell egy kis kitérőt tennünk a Magyar Gárda azóta is sajgó sebként vérző intézményéről. Ami engem elgondolkoztatott, az a mediumok hiteltelen , rossz indulatú közelítése volt ehhez az egyébként engedélyezett testülethez.Még meg sem alakultak, már kigyót, békát kiáltottak rájuk. Mintha egy újszülöttre már a bölcsőjében akasztófára való jelzőt használnánk.Gyakran a puszta el-várásnak felelnek meg az ilyen jellegű képződmények.Másfelöl kétségkivül lehetett sejteni, hogy körülöttük puskaporos a levegő, s ebből az egyházaknak bölcsebb s életszerübb kimaradni. Nem így történt. Evangélikus kolleginánk,Bálintné Varsányi Vilma óbudai lelkész semmi olyat nem mondott, amit bárki közülünk ne vállalhatott volna. A puszta jelenléte elég volt némelyeknek ahhoz, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjanak le.Ahogy ma divatos mondani, rosszkor volt rossz helyen.Feltételezem az ártatlanság vélelmezésével, hogy ő maga sem sejtette , hogy ebből ország-világra szóló zengő botrány lesz, s az egyházvezetésnek pedig nyilatkoznia kell az elhatárolódás jegyében.Innen érthető a püspöki tanács határozata (Ev. Élet 2007/44) Nem akadályt kiván gördíteni, hanem kínos eseteket akar megelőzni. Gondoljunk csak arra, hogy egy soron következő egyház-állam tárgyaláson milyen lélektani hátránnyal indul a három történelmi egyház?Rosszul értelmezzük a lelkészi szolgálat szabadságát, ha magunkat meggondolatlan helyzetbe hozzuk s belerántjuk az egyházvezetésen keresztül egész egyházunkat. 3. Agendáink különböző álláspontjai.- Nem hinném, hogy Raffay Sándor püspök agendája előtti időre érdemes volna visszatekinteni. Az evangélikus egyház társadalmi elismertsége az ő püspökségének idejére esik. Az alábbi alcimek találhatók Agendájában: -lelkészszentelés,templomszentelés,püspökszentelés, megújított templom felavatása,alapkő elhelyezése,templomhoz tartozó tárgyak felavatása (keresztelőkő, orgona, urvacsorai készlet stb), iskolaavatás,temetőavatás, egyházkelő aszony avatása, sírkőavatás. Amíg a Raffay Agenda alig ad teológiai magyarázatot állásfoglalásának és szóhasználatának gyakorlására, addig Prőhle professzor ebben kitüntetten jelesmunkát végzett a maga korában.Ő végül is minden tárgyat szentelésre ajánl, a személyeket pedig avatja, iktatja. Az uj Liturgikus Könyv szerkesztői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ha a tárgyakat szenteljük, amelyeket Isten szolgálatára elkülönitünk, mennyivel inkább így van ez az élő személyeknél, s ily módon nem lelkészavatásról, hanem lelkészszentelésről szólunk. Ennek elágaztatása valamennyi szolgálat, esperes, teol. tanár, püspök, akiket iktatunk. Az iktatás egyfelől egyházjogi aktus, másfelől imádságba foglalása a lelkész és gyülekezet elkezdett közös szolgálatának és áldás kérés a hivatásukat végzők lelkiismeretes munkájára. A szentelés feltételezi az egész életre szóló evangéliumi elkötelezettséget. Emögött az a teológiai meggyőződés húzódik, hogy "a lelkész-szentelés nem a hívők egyetemes papságának átruházása, hanem az apaostoli szolgálat továbbadása." (Agenda 445.o.) S ez akkor is igaz, ha némely német Landeskirchében már ismerik az ehrenamtlicher Pfarrer és a teilzeitliche Pastorin fogalmát. S őket is felszentelik, s kiküldik a részfeladat teljesítésére megfelelő végzettség esetén. Ez az egyetemesen szentelésként ajánlott nyelvhasználat teológiailag elfogadható, mai értelmezésében nem emeli a lelkészt a hivei fölé, ugyanakkor ökumenikus és nem degradálja az eseményt az avatás, beavatás sajátos történései közé. 4. Luther állásfoglalása a Schmalkaldeni Cikkekben.- Erről inkább az érdekesség és a korhozkötöttség jegyében szólok."Végül szólanom kellene még a pápa bűvész zsákjáról is, amely tele van bolond és gyermekes holmival.Ilyen: a templomszentelés,harangkeresztelés, oltárkő keresztelés...Van azután gyertyaszentelés,pálma, fűszer zab- és kalácsszentelés. Ezt talán meg sem volna szabad szentelésnek nevezni.....Ezekkel mi semmi közösséget nem vállalunk."(Schm. Cikkek 43.o.Konkordia könyv II.k. Budapest, 1957) Luther kiélezett helyzetben túllő a célon, amikor még a templom és harangszentelést is ebbe a sorba felveszi. Állásfoglalásával semmit nem tudunk ma kezdeni. Ugyanakkor önmagával is ellentétbe kerül, amikor 1544-ben az ujonnan épült torgaui evangélikus templomot felszenteli.Ismert mondatai itt hangzanak el: "A templom azért épült, hogy más ne történjék benne, mint a mi Urunk Jézus szól hozzánk az Ő szent igéje által, mi pedig válaszolunk rá énekben és imádságban. Ezért és így helyes és keresztény módon megszentelt és megáldott, nem úgy mint a pápista egyházban püspöki olajjal és füstöléssel, hanem Isten parancsa és akarata szerint." (Handbuch der Liturgik , Göttingen, 1995. 443.o.) Napjaink társadalmi és őkumenikus kihívása , a közös szolgálat lehetősége kivánja a részvételt a különböző társadalmi ünnepeken." Az evangélikus lelkész a közös ünnepeken akkor tud értelmesen részt venni, ami egyébként is hivatása: Isten igéjét magyarázza, amelyben a kázus fontos szerepet játszik, és imádkozik." (Dietrich Rössler: Grundriss der praktischen Theologie. 235.o.) Tanácsolom, hogy mi magunk készítsünk mindig az alkalomra illő liturgiát, elsőbbséget biztosítva a róm. kat. jelenlétnek. Ez ugyanis esélyt ad arra, hogy elfogadják. Ha nincs közös liturgia, akkor rögtönzés és ismétlés történik - ez az alkalomhoz méltatlan és szégyenteljes a kivülállók , de legfőképp Urunk előtt. 5. A lelkész személyes felelőssége az egész egyházért. Nem egyszerüen a személyünket ért megtisztelő választás eredményeként vagyunk a kelenföldi, budahegyvidéki gyülekezet stb. lelkészei, hanem a magyar evangélikus egyház szolgálatában állunk. Egy Krisztus test tagjai, egymásért való közösségben. Ha tisztesség ér közülünk valakit, az egész egyházat is megtisztelik vele. Ha elmarasztalnak egyet is közülünk, mindnyájunkra vetítödik árnyéka. Ez akár ökumenikus összefüggésben is igaz. A lelkész akár liturgikus öltönyben van, akár civil ruhában, mindig az egész egyházat képviseli. A problematikus esetek konzultáció útján való rendezése,együttes döntés meghozatala az egyén felelősségét csökkenti, kifejezi az egymás iránti bizalomban megnyilvánuló testvéri öszetartozást.

Összefoglalóan: 1)A felkért szolgálatot - lehetőleg - el kell vállalni. 2)Magunknak kell megállapítanunk, mire kérnek, s mit végezhetünk együtt a többi kollegával 3)Amikor bizonytalanok vagyunk, kényes esetekben konzultáljunk a püspökünkkel is. Vizsgakérdést teszek fel: elvégezhetünk-e egy kampánynyitó választási istentiszteletet a pártelnök felkérésére egy személyben vagy ökumenikus keretben? Isten áldja felelős szolgálatunkat, megfontolt döntéseinket az evangéliummal hazánkért, nemzetünkért.