1%

1947-ben már komoly problémát jelentett az állami elvárásoknak eleget tenni az iskolák kérdésében. Az általános iskola működtetését a református gyülekezettel való közös iskola létrehozásában próbálták megoldani. 1948. július 18-án azonban a rendkívüli közgyűlés kénytelen volt tudomásul venni az iskola és óvoda államosításának hírét, mely nem csupán az épületekre, hanem a felszerelésre, sőt a dolgozókra is vonatkozott. A több évszázados hagyomány megtörése egyben a gyülekezet megtörését is jelentette. Az, hogy ez milyen csapást jelentett, talán csak a történetírás visszatekintése tudja igazán érteni.

Napjainkban, mintegy 55 évvel később is a fiatalság elidegenedésének okát az egyháztól még mindig az iskolai nevelés hiányában látják. A gyülekezet - éppen iskolásinak folyamatos működése miatt - soha nem kapott késztetést a családi keresztyénség megélésére. Emiatt a következő kor ateista nyomására teljesen védtelen. Az iskola hiányában elsorvadt a keresztyén nevelés. Elkényeztette az iskola léte a gyülekezetet? Minden bizonnyal. A csapás azonban valódi. Magát az épületet is csak a rendszerváltozás után kapja vissza a gyülekezet, amikor már anyagilag és erkölcsileg képtelen iskola és óvoda működtetésére.

Erre az időre esett az is, hogy a nagy méltóságú felügyelők sorát egy helyi orvos, Dr. Mikó Miklós megválasztása szakította meg. Az iskola és óvoda nélküli gyülekezet munkamódszere is mássá lett. A programok beszorultak a templomba, illetve a később kialakított gyülekezeti terembe. A volt tanító, Hajnal László, aki immár az állami iskola tanítója lett, továbbra is a gyülekezet kántora maradt. A lelkész és kántor közé azonban a történelem ilyen változása maradandó éket vert.

A következő időszak "beszűkített életlehetőségeket":http://www.lutheran.hu/z/honlapok/dabas/01/irmglelkeszido/beszukitett hozott.