1%

**Szerdán a szokásosnál is korábban, már fél 7-kor fel kellett kelni, ugyanis aznapra kirándulás volt betervezve. Rövid séta és várakozás után felszálltunk a Pálháza irányába induló reggeli buszra. Az út során lenyűgöző képekben volt részünk, a táj teljesen magával ragadott mindenkit. Legszívesebben megálltunk volna, hogy gyönyörködjünk benne, és lefotózhassuk az utókornak. **

Fél- háromnegyed óra utazás után leszálltunk Pálházán, s nem kellett sokat gyalogolni (kb. 50 métert) a kisvasút-megállóig. Itt jött azonban a hideg zuhany: csak másfél óra múlva indul a kisvasút. Rögtön feltettük azt a kérdést, hogy akkor miért kellett a "korai" busszal jönnünk. A válasz sajnos eléggé meggyőző volt. A későbbi busszal nem érjük el a 11:20-as indulást. Na mindegy. Rövid áhítat a füvön, majd pedig mindenki a maga módján próbálta meg elütni az időt. Mi pl. személy szerint csocsózásra fordítottuk a hirtelen jött szabadidőt. Az állomás menti fagyizó biztos rekordforgalmat bonyolított azon a hétköznap délelőttön.

Nagy nehezen végre eljött az indulás pillanata is, s mi egy csorda módjára indultuk neki helyet foglalni az egyik kocsin. Az utazás során vadregényesebbnél vadregényesebb tájak mellett vitt el utunk. Egyetlen kivetnivaló csupán csak az volt, hogy az első megállókon elég sokat várakoztunk, és dél lévén a nap a szokásosnál is jobban felmelegítette a műanyag tetőt.

Mikor Kőházán leszálltuk, elégedetten konstatáltuk, hogy nem szerepel a tervben semmilyen túra. Körbesétáltunk egy kis tavat is, majd egy nagyobb, üres területre érve a színháború mellett döntöttünk, kisebb nagyobb felzúdulások közepette. Az aktivitás most is változó volt. A játék befejezte után rövid sziesztára került sor. Ki beszélgetett, ping pongozott, vagy a hintaágyak valamelyikén élvezte a délutáni napsütést.

Később jött csak a meglepetés. Visszafele gyalogolni fogunk. De nem holmi érdekes utakon, hanem végig a műút szélén. Nem mondom, hogy mindenki örömmel vágott neki, de így utólag visszanézve nem is volt olyan hosszú az út. Bár ahányszor láttuk magunk mellett elmenni a kisvasutat, annyiszor sóvárgó pillantást vetettünk azok után, akiknek abban a szerencsében lehetett részük, hogy visszafele nem gyalog kellett menniük.

Sajnos az út nem volt zökkenőmentes. A vége előtti hajrában Lajos rosszul lépett, s ennek a bokája látta kárát. Később az ügyeleten kiderült, elrepedt a bokája, így lábát begipszelték. Szülei még aznap este, vagy inkább éjszaka érte jöttek. Számára így elég gyorsan véget ért a kirándulás. Mielőtt elment, megígértük neki, hogy a Biblia-versenyt neki fogjuk megnyerni, lévén az én csapatomban volt. A kimondás pillanatában azonban ez elég reménytelen vállalkozásnak tűnt, ugyanis mi voltunk az utolsók, messze fölénnyel. De aznap este ránk mosolygott a szerencse, s egy jól választott feladatnál átvettük a vezetést, így Lajos számára sem tűnhetett úgy, hogy a levegőbe beszélünk, csak azért, hogy jobb kedvre derítsük.

**Erzsó**