Bayer János

Prédikátorok gályarabságban

1630-1674, Eperjes - Szepesváralja. Evangélikus lelkész, fõiskolai tanár, filozófus.

Szegénysége miatt Eperjes város tanácsa taníttatta, 1653 szeptember 23-án a Wittenbergi egyetemre iratkozott be. Magiszterséget szerzett 1657 április 28-án, majd magántanárként alkalmazták. A kor jelentõs atomista tudósain D. Sennert és J. Sperling professzorok irányításával dolgozott.

Hazatért. 1660-ban tanár Eperjesen, 1662-ben rektor. A rektorság elérésért sokféle eszközt bevetett, célját elérte. Rávette a Magyar Királyság fõurait, városait, hogy alapítványt létesítsenek az eperjesi fõiskola megszervezésére, építésére. I. Lipót császár és király megtiltotta az akadémia felállítását, de Bayer érdeme, hogy olyan tantervet állított össze, mely megtévesztette a császári és királyi hivatalokat. A külsõ szemlélõ nem vette észre az akadémiai jelleget, noha alkotói egyes feljegyzések szerint egyetem alapítását tûzték ki feladatul. Feladata volt a fõiskola szervezése. Veje volt Pomarius Sámuelnek a kollégium elsõ tanárának. A rektorként elvégzett munka gyümölcseit nem élvezhette, a kialakult feszültségek miatt 1666-ban elveszíti állását, Besztercebányára került evangélikus lelkésznek és iskolaigazgatónak. 1669-ben Szepesváraljára hívták meg lelkésznek. Írásban fennmaradt munkái bölcsészeti jellegûek erõs teológiai tartalommal, Comenius és Francis Bacon tanítványa, a hazai skolasztikus nézetek ellen foglalt állást.

Szepesváralján halt meg 1674 május 14-én. Más források szerint vállalta a késõbb gályarabságra ítélt protestáns prédikátorok védelmét, amiért õt is elhurcolták. Olyan adatokról is tudunk, miszerint a vallási villongásokat követõ nagy nyomorban hunyt el.

Munkái:

• De notitia Dei naturali. Wittenberg, 1658.
• Summariae deciziones metaphysicae. Ugyanott. 16518-9. (12 füzetben és ugyanott 1667. egy könyvben).
• Ostium vel atrium naturae... Kassa. 1662.
• Fillim labyrinthi vel cynosura seulux mentium universalis ... ugyanott 1663.
• Heraclius Africanus Lõcse. 1673.

A három részre szakadt, állandósult harcok árnyékában élõ Magyarországon mûködõ magyar és Kárpát-medencebeli tudósok szellemi teljesítményének bemutatására álljon itt egy rövid idézet Bayer János: A Természet Pitvara avagy Elõcsarnoka, Kassa, 1662. címû munkájából Mátrai László fordításában.

A Természet Pitvara avagy Elõcsarnoka, Kassa, 1662.

II. fejezet

A mûködõ természetrõl, elsõsorban Istenrõl; a mózesi és alakító életszellemrõl, valamint külsõ végrehajtóikról

XXI. Megjegyzés. Az életszellem nem ugyanaz, mint a peripatetikus "forma substantialis".
Az eddig mondottakból és még ezután elmondandó részletesebb összefüggésekbõl könnyû megállapítani, hogy a szellem nem azonos a peripatetikus "forma substantialis"-szal, annyira nem, hogy tanításunk nagyon is különbözik Arisztotelészétõl és a peripatetikusokétól. Mert bár abból, amit mi a szellemnek tulajdonítunk, általában õk nem keveset a formáknak tulajdonítanak, ennek még sincs egyenlõ igazsága és haszna a természet magyarázatában. Ezenfelül pedig még igen sok marad, amit nem tulajdoníthatnak a formáknak az arisztotelikusok. Nem kevés és általános különbségeket fogunk észrevenni, amint majd a természet csarnokaiban és tartományaiban a speciális kérdésekhez érkezünk. Különbözik a peripatetikus morjh (forma) a természeti szellemtõl:

1. dogmatikai eredeténél fogva. Mi a szellemet a Szentírásból és a természet csarnokaiból s tartományaiból vezetjük le; a peripatetikusok a formát Arisztotelészüktõl vették, a Platónnak való ellentmondás tanulmányozásából, mint folytonos tradíció által kiagyaltat (hiszen magából Arisztotelészbõl is lehet olyan helyeket idézni, ahol a világlélek kérdésében Platónnal egyetért), az igazság minden utólagos vizsgálata nélkül, vagyis mint kétségbevonhatatlan, szinte isteni hitelességû princípiumot; ezután a természeti dolgokat erõszakosan a formához torzították és kényszerítették; ahol ez nyilvánvaló abszurditás miatt nem volt lehetséges, ott vagy a rejtett minõségekhez, vagy a specifikus formák megismerhetetlenségéhez, vagyis a tudatlanság legbiztosabb menhelyére menekültek, avagy logikai és szótári magyarázkodással, szõrszálhasogatással kerülték meg a természetkutatást;
2. tényleges eredeténél és eredeti állagánál fogva. Az életszellemet a teremtés elsõ napján, mielõtt a testek elkülönültek volna, a Szentlélek az egyetemes tömegbe minden jelleg megkülönböztetése nélkül, áthatolással lehelte bele, majd a tömegek megoszlása szerint megosztotta, és bizonyos specifikus adományok révén jelleggel és eszmével szerelte fel, míg végül a magvas testekben magvas módon terjedt szét, a fõ lényekben állandóan megmaradva. Minderrõl nincs szó a peripatetikus forma esetében. Mert õk, ahogy a világ mózesi tömegét sem ismerik vagy ismerik el, ugyanúgy szívesebben hallgatják Arisztotelészt és a pogányságból merített dogmákat, Istent, így a formát is hol az elvonásból, hol a matéria potenciájából, hol a semmibõl, hol meg a valamibõl kísérlik levezetni, említést sem tévén az õsi eredetre (teremtésre);
3. lényegénél fogva.
   (1) Mi ezt a bensõ princípiumot minden testben kifejezetten szellemnek nevezzük; õk - kivéve a racionális - lelkeket hipotéziseikkel nem merik és nem tudják mondani, hogy mi a testek formája. Tudatlanságuk mellett tesznek, miközben a legvilágosabb fényben szemüket behunyják.
   (2) Ezenkívül az is lényegi különbség, hogy õk a formát nem csupán az emberi, hanem az állati és élettelen individuumban is a tömegtõl és a szellemektõl (melyeket elfogadnak, de testieknek képzelnek) különbözõnek tartják, és nem csupán a tisztán vele született (amit ötödik asztrális lényegnek mondanak), hanem a semmibõl vagy a megfosztásból, vagy a matéria potenciájából, újonnan keletkezett szubsztanciális princípiumot is az individuummal együtt elpusztulónak tartják. Mi, nem ismervén el semmiféle testi szellemet, sem azt, hogy a frissen született különbözõ lehetne a testek szellemétõl és a nedvtõl, melyen e szellemek úsznak, hanem közös lévén a testek fénye - azt állítjuk, hogy csupán az emberben van ész, vagyis olyan lélek, mely a tömegtõl, szellemtõl és fénytõl különbözik; minden másban egyedül meg, szellem és fény van különféle specifikus és individuális jelleggel összesûrítve, mely koncentráció bennük léleknek nevezhetõ. Ám ez mégsem sajátos szubsztancia, hanem csupán a szellemeknek specifikus és jellegzetes modusa. Még kevésbé ismerhetünk el a szellemektõl különbözõ valamiféle szubsztanciális formát az élettelen dolgok esetében, mivel magát a szellemek összesûrítését (egyebeket mégsem kizárva) nevezzük totális formának és egyesekben léleknek.
   És (3) amennyire megengedünk lényegi, azaz általános, különös és egyedi különbségeket minden test között, annyira nem ismerünk el - szemben a peripatetikusokkal - szubsztanciális különbségeket; kivéve egyedül az ember és az összes többi testek közti különbséget, éppen az ész miatt.
   (4) A negyedik lényegi különbség az, hogy mi minden szellemet vitálisnak és érzékelõ meg egyéb képességekkel - bár csak kisebb-nagyobb mértékben - ellátottnak tartunk, s ezért minden testet a maga foka szerint élõnek, érzékelõnek és racionálisnak tekintünk a benne levõ szellem szerint és által. Õk viszont a racionális formát csupán az embernek, a szenzitívet csupán az állatoknak, a vitálisat csupán a növényeknek adják meg, és a többi dolgokat egyszerûen életteleneknek, érzéketleneknek, észteleneknek minõsítik;
4. az egyedek pusztulása és a fajok szaporodása szerint. Mi azt mondjuk, hogy ez a szellem az egyetemes tömegen egykor szétáradt, és saját mértéke szerint különféle jellegekben ma is jelen van; következésképp sem maga a tömeg, sem annak bármely kis része soha el nem pusztulhat, hanem mindig megmarad olyan mennyiségben, ahogy kezdetben megteremtetett. Olyannyira, hogy az egyedek megsemmisülése után sem a tömegnek, sem a hozzá tartozó szellemnek egyetlen morzsája sem pusztul el, hanem csupán a szellemeknek egy specifikus és individuális koncentrációja oldódik fel, a szellemek megsemmisülése nélkül. Ezért lehetséges új egyedek létrejötte a szellemek, tömegek és a fény külsõ tényezõk által elõidézett új kapcsolódása és koncentrációja által, minden faj és egyed jellegzetes adottságai szerint. Egyedül az a különbség, hogy ez a koncentráció, a beleadott speciális szubsztanciális léleknyílás az embernél állandóságot szül a magasabb rendû adományokkal együtt, vagyis az isteni léleknyílásnak egy új szubsztanciális jellege jõ létre a koncentrációból és a benne koncentrált szellemekbõl, mely jelleg összefügg a tömeggel, és a szellemek koncentrációjának, a tömeg összekapcsolódásának vagy specifikus konfigurációjának feloldódása, valamint a fény összekavarodása után is fennáll. Ezzel szemben a többi individuum koncentrációja csupán modális jellegû, úgyhogy az egyed megsemmisülése után a tömeggel és fénnyel együtt szétszóródott szellemeken kívül semmi részleges sem marad fenn. A peripatetikusok viszont azt állítják, hogy az egyednek a semmibe vagy megfosztásba való pusztulása után elpusztul az az egész szubsztanciális belsõ princípium, melyet formának neveznek. Ezért nem csupán az ember, de a többi dolog keletkezésénél is teljesen újnak mondják a szubsztanciát, mely a természetben sem ilyen módon, sem ilyen dologként korábban nem jöhetett létre, sem a megfosztásból (tagadásból), sem a semmibõl;
5. a különleges erõszakkal elpusztított egyedek után fennmaradó jellege szerint. Õk azt állítják, hogy az ökör erõszakos levágása, a növény összezúzása, a szellemnek párolás által való kivonása után semmi sem marad fenn a formából, mivel azt a feloszthatatlanba helyezik, s így az egész formát mindenestül a semmibe vagy megfosztásba elenyészni hirdetik. Mi elõbb megkülönböztetjük a szerves és szervetlen mûveleteket, s azt mondjuk, hogy csupán a szellemeknek a fajta szerinti szerves mûveletekhez szükséges koncentrációja, kapcsolódása és egysége oldódik fel, azonban maguk a szellemek összezavarva, szétszóródva vagy feloldva, a tömeg egyes réseiben fennmaradnak, és igen sokféle szervetlen mûveletet fejtenek ki;
6. az értelmünk (tudatunk) elõtt való képviseltetése szerint. Õk azt mondják, hogy az ember formáján kívül nincs megismert forma, és nem is lehet megismerni: az ember formájáról tért hiszik, hogy ismerik, mert külön szóval (anima rationalis) fejezik ki, jóllehet semmivel sem tudnak többet róla, mint az egyéb formákról. Azt mi is elismerjük, hogy a szellem az érzékek által közvetlenül nem ismerhetõ meg, éppen mert szellem. De igenis megismerhetõek az eléggé szorgos kutató számára mind a priori, vagyis eredetük és lényegük, adottságaik és képességeik jelentésénél fogva, mind pedig a posteriori, vagyis hatásukon és mûködésükön keresztül, amely már mind maguknak az érzéseknek, mind magának az értelemnek legnagyobb mértékben szembeszökõ. Hacsak valaki az adott mûködések elõtt szemét be nem hunyja, és mind a Szentírás, mind a természet fényét el nem ejti Arisztotelész és társai mesterkélt tudatlansága kedvéért, melyet mindannyian oly szorgalommal és méltósággal vallanak. Ezért mi a specifikus formák megismerhetetlenségérõl rendezett sopánkodásaikat és panaszaikat üresnek és idétlennek tartjuk. Mert bár az Istenbe vagy az eszes emberbe való helyezés által a speciális nevekre (fogalmakra) szert tehetnének, erre még sincs szükség három oknál fogva.
   (1) A neveknek szolgálniok kell ismeretszerzésünket. Ha tehát a testeknek valamely lényegi vagy integrális része vagy részecskéje minden speciesben más-más névnek kellene hogy örvendjen - ez a változatosság és sokféleség inkább homályt, semmint világosságot árasztana értelmünkre. Ha ti. tömeg a testeknek bármely speciesében, a forma a testeknek bármely speciesében, a lábak bármely állat speciesében külön nevet kapnának - akkor ugyanúgy a fej, a szemek, a végtagok vagy a kéreg, ág és a törzs is külön nevet kapnának a növények egyes specieseiben.
   (2) Közelebbrõl: mert nem szükséges, hogy pl. a kutya, az arany vagy a gyémánt tömegét külön névvel jelöljük, hanem elégséges megkülönböztetést teszünk, ha a kutya, az arany, a gyémánt tömegérõl beszélünk (megjegyezve ti., hogy ez nem az egész szubjektumot jellemzi, de a speciális szubjektum jellegét és alkatát minden mástól megkülönbözteti a kutyában, aranyban, gyémántban). A tömegnek ez elnevezésein legott a kutya, arany, gyémánt speciális és különbözõ kapcsolatait, szerkezetét és alkatát értjük, eléggé világosan; ezért nyilván nem szükséges, hogy a szellemnek, mely eleve olyan általános volt, mint a tömeg, más-más neve légyen a kutyai, lói vagy szamári koncentrációban és összetételben. Elég, ha a kutya, a ló, a szamár szellemérõl beszélünk, mikor is e hozzátétel után a szellemeknek olyan hasonlóan jellegzetes koncentrációját és összetételét értjük, amely másokban nincs jelen. Annak sincs komoly súlya, amit valaki ellenvethetne, hogy ti. ne keressük azt a tömegben, hanem csupán a formában, mivel a tömeg általános (közös), a különbséget tehát a formában kell keresni. A szellem ugyanis önmagában éppoly általános és régi, mint a tömeg - ha tehát különbség van a testek között, egyaránt joggal kutathatjuk emögött a tömegek összetételét vagy a szellemek koncentrációját. A majoranna, a rózsa vagy a bolha tömegének összetételében a szellemek koncentrációja nem lehet ökör, és megfordítva. Ezért mondják õk maguk is, hogy más forma más matériát követel. Az biztos, hogy ha ma egy kutya születik, attól a pillanattól fogva a rózsától és az oroszlántól egyformán különbözõ tömeget és különbözõ formát nyer, ha nem is szerkezetének tökéletes felépítését illetõen, de mégis a kijelölés és a kirajzolás tekintetében, melyet azután a szellem saját speciese szerint tökéletesít és folytat. A testek megkülönböztetésében tehát a szellemet illetik az elsõ részek, mivel nemesebb és aktív princípium; de nem illeti meg minden rész az elválasztott tömeget, mivel alacsonyabb rendû és passzív princípium.
   (3) A megkülönböztetõ elnevezések tehát nem a részeké, hanem az egészé; elégséges a részeknél a közös elne­vezés, egy bizonyos szubjektumra korlátozva. Megkülönböztetendõ pl. az emberi láb az ökörlábtól, de felesleges a külön elnevezés, elégséges az ember vagy az ökör lábát mondanunk. Ugyanígy, mivel a szellem is része a testnek, és nem az egész test, és ugyanígy az oroszlán vagy ökör tömegének a kutya vagy fa tömegétõl való megkülönböztetése nem igényel külön nevet, hanem elégséges, ha azt mondjuk: az oroszlán, ökör stb. szelleme, illetve tömege. Egyéb felhozható számos különbséget most mellõzünk.

Forrás:

Zóványi Jenõ: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon 3. kiadása (1977). Életrajzi Lexikon

Mátrai László: Régi magyar filozófusok, XV-XVII., Budapest 1961.

M Zemplén Jolán: A magyaroszági fizika története 1711-ig, Budapest 1961