Ökumenikus imahét 2008
A gyóni hitélet sokszínűségét is bizonyítja az, hogy Dabas területén itt található a legtöbb történelmi keresztyén felekezet. Római katolikusok, reformátusok és evangélikusok élnek békességben egymás mellett, akik vágynak arra, hogy közösen is kifejezésre juttathassák, megélhessék a Teremtő Istenbe vetett meggyőződésüket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 2008. évi ökumenikus imahét. A hívek az imahét minden estéjén összegyülekeztek, hogy közösen, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül könyörögjenek a Szentlélek jelenlétéért, hálát adjanak Isten jótéteményeiért, és hallgassák a Megváltó Krisztusról szóló igehirdetéseket. Az eseménysorozatnak idén gyülekezetünk adott otthont. Templomunk szószékéről az Ige, a városrészben szolgáló összes pásztor (Képen balról: Fekete László, László Milán, Valentínyi Erzsébet, és Tibay László) tolmácsolásában hangozhatott, és a liturgiában is mindannyian igyekeztek részt venni. A záró alkalmon az összetartozást még inkább kifejezte az, hogy a hívek minden lelkésztől egyenként személyes igei áldást kaphattak.
Hálát adunk Istennek ezért a hétért, és az Ő megtartó kegyelmében bízva reménykedünk abban, hogy az elkövetkezendő években is lesz alkalmunk hasonló közös elcsendesedésekre.
|