Képriport a 2006-os napközis táborról
**Napközis tábor**
Az idei táborunk a négy főelem köré épült, így kapott szerepet hétfőn a víz, kedden a tűz, szerdán a föld és végül csütörtökön a levegő. Pénteken mind a négy elemről szó esett.
A napoknak hasonló programjuk volt: A reggelit követően rend szerint egy keresős játék vette kezdetét, melyben az éppen aktuális elem került a középpontba. Bár a sok keresgélés unalmasnak tűnhet, mégsem válhatott azzá, hisz mindegyik játéknak meg volt a maga különlegessége (a víz napján: az állomásfőnökök egy-egy csapnál foglaltak helyet; a tűz napján: a város utcáin kellett megtalálni egy verset; a föld napján: a temető sírjain kellett kutatni adatokat; a levegő napján: a templomudvar részleteit kellett a helyre illeszteni; pénteken: a környéken elrejtett felhasználásokhoz kellett társítani az elemeket /pl.: homokvár=víz+homok/).
**Kersősjáték képei (a föld napján):**
**Ebéd:**
Ebéd után egy bibliai történet, amelyben szintén megjelent az éppen vizsgált elem, majd 15 perc csönd következett.
A délután jelentős része játékokkal (számháború, színháború) volt kitöltve. Csütörtökön és pénteken sikerült megszervezni egy négy csapatos ping-pong labda fújó bajnokságot is.
**Számháború:**
**Színháború:**
A nap rend szerint finom uzsonával ért végett. Ez úton is köszönjük a sok fáradozást, ami lehetővé tette, hogy ez a tábor létrejöhessen.
**Ping-pong labda fújó bajnokság:**
**Asztalok visszapakolása a kamrába:**
**Csoportképnek készültek:**
**>>> Nagyítás: A jobb oldali kisképekre kattintva! >>>**
|