Jótékonysági szeretetvendégség 3/2008
Ezév február 17-én harmadszor gyülekeztünk össze azért, hogy eltöltsünk egy közös estét, ismerkedjünk, szórakozzunk és segítsük gyülekezetünket. Erre az alkalomra jobbára a fiatal felnőtteket hívtuk, akik közül páran már előző nap megjelentek sütikkel és ajándéktárgyakkal.
Az alkalom a megszokott jó rend szerint áhítattal kezdődött, amelyet Betti tartott. A lelkésznő a hűségre hívta fel a hallgatóság figyelmét, amellyel kapcsolatban sokszor az állatokról - jelen esetben a pulikutyákról - vehetünk példát. Az igehirdetést ismerkedés követte. Mivel teljesen más volt a meghívottak összetétele, mint az előző alkalmakon, ezért a lelkészek jónak látták fényképes bemutatkozójuk megismétlését. A hallgatóság ezt szeretettel fogadta, az arcokon az érdeklődés mutatkozott. Ezután a sütizés és a tombolahúzás volt soron. Annak ellenére, hogy a lelkész kezét Isten vezette, voltak, akikben felvetődött a bunda lehetősége, hiszen megesett, hogy egyesek több ajándékot nyertek, mint a szomszédaik. A csalás persze csak a vicc szintjén vált témává, hiszen jó hangulatban, sok nevetéssel füszerezve telt el az este.
Ismét köszönetet mondunk Istennek az áldott estéért, a háziasszonyoknak a háttérmunkáért, a résztvevőknek pedig a jó hangulatért és a sok ajándékért.
|