Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

"Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk..." - hangzott a lelkészek ajkáról a könyörgés

Egy évszázad – emberi mértékkel nagyon hosszú idő, a történelem színpadán egy pillanat csupán. A kerek évfordulókhoz általában hozzátartozik a folytatás mikéntjének eltervezése, a jövő lehetőségeinek fürkészése. Nem volt ez másként Dunaföldváron sem, ahol a múlt szombaton a templomépítés befejezésének centenáriumát ünnepelte a maroknyi evangélikus gyülekezet.

A zsúfolásig megtelt templomban a kerület püspöke, Gáncs Péter Mt 21,13 alapján hirdette Isten igéjét. „Nem akarok elprédikálni a gyülekezet feje felett” – mondta a kerület vezetője, aki igehirdetését éppen ezért az ambó mögött állva és nem a szószékről tartotta. Szimbolikus cselekedetével arra kívánt utalni, hogy a Jézusról szóló tanúskodásnak és nem az igehirdető személyének kell a központban lennie.

A dunaföldvári gyülekezetben 23 éve (!) nem volt helyben lakó lelkész, az elmúlt időszakban a környék lelkipásztorai látták el a szolgálatokat több-kevesebb rendszerességgel. Augusztustól Molnár Iván idén felavatott segédlelkész pásztorolja a kicsiny gyülekezetet. Az amerikai magyar evangélikusok áldozatkészsége, szeretete teszi lehetővé azt, hogy ismét van lakója az évtizedek óta üresen álló parókiának, és hogy elkezdődhetett a gyülekezetépítés hosszú és fáradságos munkája.

Az adventi időszak beköszönte előtt egy nappal azonban reménység szerint új fejezet kezdődött a dunaföldvári gyülekezet életében. Ha címet kellene adnunk ennek a fejezetnek, az „újrakezdés” szó minden bizonnyal helytálló lenne. Az ősök hagyatéka, a százéves templom büszkén áll a dombtetőn, a nyitott templomkapun kihallatszik a gyülekezet éneke. Az örökség bizonyos értelemben kötelezi az utódokat: folytatni kell a hitben elkezdett munkát. A tele templom, a közös éneklés, az elhangzott kórusművek, versek, énekek, prózai szövegek arról tanúskodtak: van igény az együttlétre, az Istennel és egymással való közösségre.

A dunaföldvári evangélikus közösség története tehát idáig ismert. Hogy újabb fejezetekkel bővül-e majd ez a krónika, az elsősorban az Úristen kegyelmén és persze a dunaföldváriakon múlik. A frissen meszelt, megtisztult falak mindenesetre arról tanúskodnak: van lehetőség az újrakezdésre, a múlt kincseit megőrizve lehet jövőt álmodni, tervezni.

Szabó Szilárd

Regionális hozzárendelés: Dunaföldvári Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::