Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Amilyen fontos a Krisztus-követő ember életében az emberek, a gyülekezet közössége, ugyanolyan fontos, hogy rendszeresen egészen egyedül maradjon Istennel – csendben, meditációban, imádkozásban. Amilyen fontos küldetésünk az, hogy az evangéliumot a templomfalakon kívül is hirdessük, olyan elengedhetetlen a belső szoba áhítatos csendje, a személyes szembesülés, a Szenttel való találkozás. Nem élhetünk csak a világban, de nem maradhatunk kizárólag a templomfalon belül vagy csak a belső szobában. A missziói parancs (Mt 28,18–20) ma is megadja küldetésünk alapját.

Keresztény kegyességünket minden korban végigkísérte a mindennapos elcsendesedés, a naponkénti áhítat, a Szentírás olvasása. Ez tartotta meg évszázadok alatt az embereket a biblikus alapokon. Ez nem engedte puszta moralitásba süllyedni a kereszténységet, a közösségeket, ez akadályozta meg, hogy a kialakuló törvényi szabályozások emberi szintjén mindössze egy erkölcsi alternatíva legyen a keresztény hit. Hiszen a törvény mellett az élő és ható evangélium naponkénti bemutatása a feladat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Krisztus szeretetét kell nap mint nap megmutatnunk a világnak.

A keresztény Európa és Magyarország víziójában élő társadalomnak azonban szembesülnie kell a hiszek a magam módján realitásával. Ennek a hitnek a tartalma azonban meghatározhatatlan, telve primitív vallásos jelenségekkel, különböző vallások egyes elemeivel, bálványimádással, emberek istenként való tiszteletével, karrierista törekvések vallásos köntösbe bújtatásával. A hiszek a magam módján mentalitásban az ember áll a középpontban, hiszen az egyén az, aki kiválasztja a neki leginkább megfelelő „hitet”, ő alakítja ennek hatásait a saját életében, ő maga kontrollálja egyedül életének tartalmát. A Jézusban bízó ember számára ez kevés, számára a tudatos Krisztus-hit felvállalása elengedhetetlen. Az Úr előtt akarja élni életét, vele számol, neki ad számot minden napjáról. Nem elégedhetünk meg tehát egyfajta „keresztény színezettel”, vállalnunk kell Isten Igéje és a Szentlélek vezetése által kapott küldetésünket.

Tehát egyfelől szükségünk van a belső szoba csendjére, másfelől irgalmas samaritánusként a jerikói úton kell lennünk, ahol találkozunk az arra haladókkal, akiknek szükségük van Isten szeretetére. Egyikről sem mondhatunk le.

Hetvenkét evangélikus teológushallgató ezen gondolatok jegyében készítette el azt az áhítatos könyvet, mely a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján ad segítséget az egyéni csendesség megéléséhez. Az áhítatok egy állandó, lehetséges rendet közölnek: énekajánlatokat az Evangélikus énekeskönyvből; egy bevezető, rövid fohászt; az Útmutató minden igéjét; az egyik kiírt ige alapján egy rövid igehirdetést, meditációt; a gondolatmenethez kapcsolódó idézetet; imádságot és befejezésül egy újabb éneket. A vasárnapok tartalmaznak még egy zsoltárt és sok esetben Bach-kantáták szövegrészleteit is. A 2003. adventtől 2004. adventig szóló könyvben a napok nevei nem szerepelnek, csak a dátumok, az esetleges későbbi használat megkönnyítése végett.

Építettünk evangélikus elődeink hasonló kiadványaira is, de az áhítatok jó része mai hangvételű, aktuális mondanivalót hordoz. Alkalmas arra, hogy egyéni elcsendesedésükben vezérfonal legyen az Útmutató igéin tájékozódók számára. Reménységem, hogy sokan élnek majd könyvünk segítsége által is a naponkénti áhítatok lehetőségével, „kötelezve” magukat a Szentírás-olvasásra, imádkozásra.

A hallgatók nagy lelkesedéssel, sok szeretettel készítették ezeket az írásokat a földi vándorúton velük együtt járók épülésére. Olvassuk naponként, induljunk utunkra Isten igéjével és áldásával, hogy Pál apostollal együtt elmondhassuk: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).

Ének: 459 szeptember 14.

Igék: Mk 6,48.50–51; Jn 9,24–38(39–41); Jer 16, 1–13

Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.

Zsolt 32,8b

Rossz helyen szálltam le a buszról, és eltévedtem a városban. Képtelen vagyok kitölteni az adóbevallásomat. Nem találom azt a hivatali szobát, ahova átirányítottak az ügyemmel. Nem tudom, melyik újságot olvassam, melyik tévéadót nézzem, melyik politikusnak higgyek: hátha egyik sem mond igazat? Nem tudom, mire lennék alkalmas: legyek tanár, orvos vagy inkább menedzser? Minden összekuszálódott, nincs tiszta ösvény a lábam előtt. Csetlek-botlok a huszonegyedik század kulisszái között. Világfaluban élünk; nem történhet semmi a földgolyón úgy, hogy pár perc múlva ne tudna róla sokmillió ember. Ilyen értelemben a világ leszűkült, kisebb lett, de mégis végtelenül összetettebb, átláthatatlanabb. Még soha nem volt ennyire szüksége az embernek arra, hogy valaki utat mutasson neki az életben, a világban. Ismerjük fel helyzetünket, de ne essünk kétségbe: Isten is ismeri azt, és nemcsak azt ígéri, hogy kézen fog és vezet, hanem megtanítja nekünk, melyik úton járjunk, ahogy a gyerekek is egyedül mennek az iskolába, mikor megnőnek. Isten önállóságra nevel bennünket, mint egy jó szülő, aki tudja, hogy akkor nevel egészséges felnőttet gyermekéből, ha nem korlátozni akarja szeretetével, hanem támogatni. Isten akkor is rajtunk tartja a szemét, amikor járni tanulunk, és közben megbotlunk vagy elesünk; de az ő keze mindig ott van, hogy belekapaszkodjunk, ha egyensúlyunkat elveszítettük.

Azt akarod, hogy megszabadítsalak? Akkor hát ne kényeskedj, ne okoskodj, és ne oktass. Bízd rám magad: elégséges Urad leszek. Én választom meg az utat, amelyen kedvemre járj. Ha nem úgy megy, mint elgondoltad, ne hidd, hogy véged van. Csak magadnak ártasz ezzel, engem pedig gátolsz. Nem értelmedhez igazodva, hanem értelmedet meghaladva kell ennek meglenni. Süllyedj értelmetlenségbe, s akkor az én értelmemet adom neked. (Luther)

Istenem, add, hogy rád merjek hagyatkozni, és ne a saját eszemmel akarjam az életemet igazgatni. Segíts felismerni akaratodat, hogy azon az úton járhassak, amit nekem jelöltél ki. Tarts meg te, aki tökéletes vagy, mert bizonytalanok a lépteim, és folyton saját tökéletlenségemben botlom meg. Ámen.

Ének: 355

Johann Gyula

::Nyomtatható változat::