Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

*Ez az én szolgám, akit lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.* Ézs 42,1 (Jn 18,37; Lk 1,/39–45/46–55/56/; Fil 4,4–7; Zsolt 74) Törvényt hirdet Isten szolgája, Jézus Krisztus, azaz Isten akaratát. De nem úgy, mint eddig hirdették: nem karddal, mint Illés, és nem jajkiáltásokkal, mint Ézsaiás. Nem átokkal, nem vasveszszővel, nem kiabálva, hanem szelíden, csendesen, de érvényt szerezve a törvénynek. Igazán hirdetett törvényből így lesz evangélium, örömhír. Jézus érvényt szerez küldője kegyelmes akaratának: szabadulást hirdet a foglyoknak, a megkínzottaknak szabadon bocsátást, a vakoknak szemük megnyílását, örömhírt a szegényeknek és az Úr kedves esztendejét mindenkinek.

*A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz.* 1Kor 1,10 (Ézs 58,1; Jel 22,16–17.20–21; Ézs 51,1–8)

Krisztus egyháza nem szakítható részekre, amint maga Krisztus sem – írja Pál apostol. Ezen a közösségen belül létezik egyfajta uniformizmus, de ez nem a személyiségjegyek letagadását jelenti, hanem inkább azt, hogy más-más személyekként is Krisztusból indulunk ki. Ugyanaz a Krisztus tud szólni a többdiplomás mérnökből, mint a téglagyári munkásból, jóllehet máshol, más körülmények között élnek, és hitüket is másként élik meg. De Krisztus bennük és általuk ugyanaz! Isten csodája, hogy nem kell bennünket „összemosnia” ahhoz, hogy mégis egységben lehessünk. Ha Krisztusból indulunk ki, s nem magunkból, akkor meg tudjuk őrizni a Lélek egységét a békesség kötelékével.

*Isten patakja tele van vízzel.* Zsolt 65,10 (Kol 2,9–10; Róm 15,8–13; Ézs 51,9–16)

Karácsony küszöbén érdekes elgondolkoznunk azon, hogy mit tulajdonítunk Isten gondviselésének abból a nagy képzeletbeli bőségkosárból, amelyet az ünnep hoz magával: természeti javakkal, élvezeti cikkekkel, ajándékokkal és magával az ünnep idejével. A fenyőfát mi szereztük be, a dekorációk után mi jártunk, vagy mi készítettük el. Mi kerestük meg és tettük félre a pénzt, hogy teljék egy kis kényelemre és jó falatokra is. Nagyon szépen be tudjuk rendezni magunk körül az ünnepet, ám ilyenkor gyakran túlzásokba esünk: nyersanyag-felhasználásban, pénzszórásban, kényelemkeresésben. Isten patakja tele van vízzel. Rólunk való gondoskodása túláradó, bőséges, és ezt mi, emberek egyáltalán nem érdemeljük meg. Mink van, amit nem tőle kaptunk? Szeretettel jól tart minket, de ne éljünk vissza adományozó szívességével, hanem legyünk hálásak és mértéktartóak is egyúttal.

*Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.* Tit 2,11 (Zsolt 63,2; Mt 1,/1–17/ 18–21/22–25/; Róm 1,1–7; Ézs 52,7–12)

Miért emlékezünk meg minden évben áhítattal egy betlehemi csecsemő születéséről? Mert általa jelent meg köztünk Isten! Miért fontos nekünk nem csupán a gyermek, hanem a felnőtt Jézus is: a hatalommal szóló, a megfeszített és a feltámadott? Mert üdvözítő kegyelmében halálán és feltámadásán keresztül részesített minket. Miért ünnepli karácsonyt még a hitetlenek serege is a szeretet ünnepeként? Mert – Scholz László soraival – „ők is rád várnak öntudatlan, kik álmot űznek száz alakban, de nem lelik, mi megelégít – téged keresnek és az égit!”. Miért lesz mindig karácsony, amíg világ a világ? Mert Krisztus visszajöveteléig még bárkinek megjelenhet az Isten kegyelme, bárkinek a szívében megszülethet a világ Megváltója, és ezt az örömöt meg kell osztani!

*Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!* Zsolt 4,9 (Jn 1,14; Lk 2,/1–14/15–20; Tit 3,4–7; Lk 1,46–55

Valószínűsítem, bár nem láttam erre vonatkozó statisztikákat: karácsony táján jobb lehet a közbiztonság, mint az év többi részében. Arra gondolok, hogy sok embert megérint az ünnep megmagyarázhatatlan áhítata, amelyet végül is a dekorációk, a külső kellékek mesterségesen idéznek elő. Meg arra, hogy karácsonykor a „hivatásos rosszfiúk” is lazítanak és ünnepelnek… Az Úrtól kapott békesség persze nem ezt a kicsivel jobb közbiztonságot jelenti, hanem életünk minden napjának megnyugvását, békességét. Azt, hogy az Úrra bízzuk magunkat lefekvéskor és felkeléskor, és neki tartozunk számadással. Életünk hajóját a Krisztus-horgony nem engedi elúszni az aggodalmak sötét tengere felé.

*Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.* 2Kor 8,9 (Zsolt 25,20; Jn 1,1–5/6–8/9–14; Zsid 1,1–3/4–6/; Lk 2,29–32)

Ez a vers volt első keretbe foglalt, falra kitett igém, melyhez egy szenvedő Krisztus-arcot is találtam. Krisztus valóban szegénynek és elesettnek tűnt ezen a képen. Ha nincs mellette az ige, nem is lehetett volna érteni, hogy miért ilyen védtelen, kiszolgáltatott, szegény. De ő gazdag létére vállalta a szegénységet. Értünk vállalt embersorsot. Miattunk alázta és üresítette meg önmagát. Így mi általa meggazdagodunk. Áldott legyen érte, hogy ismerjük kegyelmét.

*Ezek a nemzetek jelmagyarázókra és varázslókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az Úr.* 5Móz 18,14 (1Kor 10,31; 1Jn 2,5–10; Ézs 52,13–53,3)

Isten mai népe, mindazok, akik Krisztusban vannak, nem hallgathatnak a világ jelmagyarázóira és bűbájosaira. Figyeljük csak meg, hogy a világ a különféle csábító árucikkeken keresztül milyen magától értetődő módon és könynyed lezserséggel hinti el már kisiskolásokat megfogva a varázslás, boszorkányság, csillagjóslás gondolatát, kedvelését és az ezzel kapcsolatos dolgokat. Alattomos eszközökkel szoktatják gyermekeinket a kevert vallású, ezoterikával és okkult dolgokkal fűszerezett kultúrához. Ami ezen a téren eleinte ártalmatlan divatnak tűnik, az végül mételynek és méregnek bizonyul. Óvnunk kell magunkat, gyermekeinket és a tiszta evangéliumot is bármiféle idegen lelkű, romboló behatástól. Őrállói hivatásunk (Ez 33) erre is ki kell, hogy terjedjen.

Péter Zoltán

::Nyomtatható változat::