Hozzászólás a cikkhez

Lel­kész Úr, en­ged­je meg, hogy az Úti­társ ha­sáb­ja­in szól­jak hoz­zá va­ló­ban drá­mai írá­sá­hoz (meg­je­lent S. O. S., szlo­vá­ki­ai ma­gyar evan­gé­li­ku­sok… cím­mel az Úti­társ 2009/2. szá­má­ban – a szerk.), mi­u­tán év­ti­ze­dek óta har­co­lok a szlo­vák és a ma­gyar nép kö­zöt­ti ba­rát­sá­gért, egy­más jobb meg­ér­té­sé­ért.

A II. vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő zűr­za­var­ban, a ki­te­le­pí­té­sek so­rán va­ló­ban tör­tén­tek olyan dol­gok, ame­lyek­nek nem lett vol­na sza­bad meg­tör­tén­ni­ük. De a gyű­lö­let nem jó ta­nács­adó! Több­ször hal­lot­tam a Fel­vi­dé­ken, hogy az 1945 utá­ni at­ro­ci­tá­so­kért a kom­mu­nis­ták a fe­le­lő­sek. De a kom­mu­nis­ták ma már nin­cse­nek ha­tal­mon, pol­gá­ri de­mok­rá­cia van – és még­sem mű­kö­dik olyan rend­szer, amely­nek mű­köd­nie kel­le­ne: a kul­tu­rá­lis és nyel­vi au­to­nó­mia, amely ma Eu­ró­pá­ban ter­mé­sze­tes; pél­dá­ul Dél-Ti­rol­ban, Svájc­ban, Bel­gi­um­ban. De Dá­ni­á­ban is ren­de­zet­tek a né­met, Né­met­or­szág­ban pe­dig a dán ki­sebb­ség jo­gai.

Mi­ért nem le­het ma a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyel­vű evan­gé­li­kus lel­kész­kép­zést meg­ol­da­ni? A 19. szá­zad­ban és a 20. szá­zad ele­jén az eper­je­si evan­gé­li­kus teo­ló­gi­án a ma­gyar és a né­met nyel­vű hall­ga­tó­kat a szlo­vák hall­ga­tók­kal együtt küld­ték „szup­li­kál­ni”, és kö­te­le­ző szlo­vák nyelv­órák vol­tak. Ilyen fel­ké­szí­tés után nem volt prob­lé­ma az is­ten­tisz­te­let nyel­ve. (For­rá­som nagy­apám test­vér­öccse, dr. Emil Ma­ko­vicky, aki az eper­je­si teo­ló­gi­án vég­zett, és so­kat me­sélt ne­kem azok­ról az évek­ről. Ő is há­rom nyel­ven pré­di­kált, töb­bek kö­zött Rozs­nyón még 1921 után is! Én ma­gam is lát­tam a Sze­pes­ség­ben há­rom­nyel­vű li­tur­gi­át tar­tal­ma­zó köny­ve­ket.) Prof. dr. Jú­li­us Fi­lo püs­pök Fel­kán nőtt fel, ahol édes­ap­ja több nyel­ven be­szélt és pré­di­kált. Ő ma­ga a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség ki­sebb­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó osz­tá­lyá­nak volt a mun­ka­tár­sa.

Ha vissza­te­kin­tünk az el­múlt év­szá­za­dok­ra, lát­juk, hogy 1743-tól, az úgy­ne­ve­zett dob­si­nai (Dobs­chau) meg­egye­zés után a hat sza­bad ki­rá­lyi vá­ros a né­met, a szlo­vák és a ma­gyar anya­nyel­vű lel­ké­szek kö­zül vá­lasz­tott szu­per­in­ten­den­se­ket.

A „Stu­den­tus Hun­ga­rus” fo­ga­lom volt Wit­ten­berg­ben: er­ről ta­nús­ko­dik a ma­gyar­or­szá­gi egye­te­mi hall­ga­tók zász­la­ja a Lu­ther-mú­ze­um­ban. A hall­ga­tók nem­ze­ti­sé­gé­re uta­ló meg­je­lö­lé­sek csak a 18. szá­zad vé­gén, a 19. szá­zad ele­jén je­len­tek meg; de kö­zöt­tük ez­után sem vol­tak né­zet­el­té­ré­sek. And­rej Haj­duk nyu­gal­ma­zott szli­ácsi (Sli­ac) evan­gé­li­kus lel­kész írt a kö­zös múlt­ról a Mar­tin-Lu­ther-Bund év­köny­vé­nek 44. kö­te­té­ben (1997). Ale­xan­der Thinsch­midt (sze­pes­sé­gi csa­lád) dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­já­ban ar­ról írt, hogy a 17–18. szá­zad­ban a Ma­gyar­or­szág­ról szár­ma­zó hall­ga­tók a wit­ten­ber­gi egye­tem teo­ló­gi­ai fa­kul­tá­sán anya­nyel­vü­kön kö­szön­töt­ték az új hall­ga­tó­kat, ver­sek­kel és éne­kek­kel (for­rás: dok­to­ri disszer­tá­ció, Ber­lin, 1968).

Az össze­tar­tás és a test­vé­ri sze­re­tet jel­le­mez­te a Ma­gyar­or­szág­ról szár­ma­zó hall­ga­tó­kat Tü­bin­gen­ben is, mint ahogy ez a Würt­tem­ber­gi Ma­gyar Pro­tes­táns Gyü­le­ke­zet (Un­ga­ris­che Ge­me­in­de in Würt­tem­berg) nyu­gal­ma­zott lel­ki­pász­to­rá­nak, Gé­mes Ist­ván­nak a Lu­ther Ki­adó gon­do­zá­sá­ban 2003-ban meg­je­lent, Hun­ga­ri et Transyl­va­ni – Kár­pát-me­den­cei egye­tem­já­rók Tü­bin­gen­ben cí­mű köny­vé­ből is ki­tű­nik. A „Ma­gyar­ho­ni ágos­tai hit­val­lá­sú evan­gé­li­ku­sok 4 egy­ház­ke­rü­le­té­nek egye­te­mes név­tá­rá­ban”, amely 1885-ből szár­ma­zik, a tiszt­ség­vi­se­lők ne­ve mel­lett a hely­sé­gek ne­ve há­rom nyel­ven van fel­tün­tet­ve.

Ami­kor elő­de­im több­nyel­vű le­ve­le­it, írá­sa­it ol­va­som a Slo­vens­ka Ma­ti­cá­ban, büsz­ke va­gyok rá­juk, hi­szen tu­dom, hogy asz­ta­luk­nál há­rom, ese­ten­ként négy nyel­vet is be­szél­tek.

Azt ke­res­sük, ami össze­köt ben­nün­ket, szlo­vá­ko­kat és ma­gya­ro­kat, és ne azt, ami szét­vá­laszt min­ket! Össze­köt ben­nün­ket kö­zel ezer­éves együtt­élé­sünk, kö­zös kul­tú­ránk. Ki ne is­mer­né a szlo­vák vagy ma­gyar nép­da­lok vál­to­za­ta­it mind­két nép kö­ré­ben?

Azok előtt a szlo­vá­ki­ai evan­gé­li­kus lel­ké­szek előtt, akik­nek anya­nyel­ve nem ma­gyar, és ma még­is meg­pró­bál­nak ma­gya­rul pré­di­kál­ni, mé­lyen meg­haj­tom a fe­jem. Évek óta küz­dök azért, hogy mind Szlo­vá­ki­á­ban, mind Ma­gyar­or­szá­gon, ott, ahol ez in­do­kolt, le­gye­nek há­rom­nyel­vű fel­ira­tok, ut­ca­ne­vek – mint ahogy ez a Mo­nar­chi­á­ban ter­mé­sze­tes volt! Is­me­rő­se­im kö­zött ma is van­nak olyan lel­ké­szek, akik pél­dá­ul Me­ző­be­rény­ben ma is né­me­tül, il­let­ve szlo­vá­kul pré­di­kál­nak. Jó aka­rat­tal min­den prob­lé­ma meg­old­ha­tó.

Saj­nos, ha az új szlo­vák nyelv­tör­vény­re gon­do­lok, már alig­ha lehetnek il­lú­zi­ó­im! Ez a tör­vény nem il­lik a mai Eu­ró­pá­ba, akik ilyen tör­vényt alkottak és meg­sza­vaz­tak, azok az eu­ró be­ve­ze­té­se el­le­né­re sem let­tek eu­ró­pa­i­ak! De re­ményt nyúj­tott ne­kem a szlo­vák kul­tu­rá­lis mi­nisz­té­ri­um Al­só­sztre­go­vá­ra (Dol­ná Stre­ho­vá) szó­ló két­nyel­vű (szlo­vák és ma­gyar) meg­hí­vó­ja és az a tu­dat, hogy az egy­más mel­lett élő nép kö­ré­ben az ilyen el­len­sé­ges­ke­dés alig­ha ta­lál­hat vissz­hang­ra.

Vé­ge­ze­tül a pa­ran­cso­lat­ra utal­nék: „Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ten­ma­ga­dat!” Hadd egé­szít­sem ki: sze­resd és be­csüld fe­le­ba­rá­tod kul­tú­rá­ját és nyel­vét!

Hrad pre­pevný Pan Boh nás! Ein fes­te Burg ist un­ser Gott! Erős vár a mi Is­te­nünk!

Ma­ko­vitz­ky Jó­zsef (Hei­del­berg)

::Nyomtatható változat::