|
Írok nektek...Magdi néniről
*Az előző lap megjelenése óta meghalt a mi szeretett Magdi nénink. Hosszas méltatások helyett hadd álljon itt az emlékére egy szeretetvendégségen elhangzott vers.*
**Lampérth Géza: A Zsoltáros**
Kis templomunk utolsó padjában
Kopott zsoltár búsúl magában,
Reménykedve csak várja várja
Mikor jö már a gazdája.
Csodálkozik egyre felette,
Hogy a por is már már belepte
Vasárnapra múlik vasárnap
S híre, nyoma sincs a gazdának.
Pedig, ha szólt a harang szava,
A legelső mindig ő vala,
Téli fagyba s nyár melegbe
Az éneklést mindig ő kezdte.
Kedves énekét csak felcsapta
S mint a szarvas híres patakra:
Óhajtozott lelke az égbe,
Uram a Te színed elébe.
S egy mosolygós őszi estelen
El-fel is szállt szépen csendesen...
S ott, ahol nem kell többé a zsoltár:
Az égi kórusban dalol már.
Itt a földön mi mást se hagyott,
Csak zsoltárját és az üres padot,
Sopánkodott is a szó-beszéd:
Eléneklé szegény mindenét...
Szánják, mondják szegénynek mások,
Mi tudjuk csak, dalos pajtások,
S a kopott könyv s az árva pad:
Ő volt, szegény - a leggazdagabb!
| 
