Czabán Izsák

Nagyszeben - Hermanstadt, Sibiu Evangélikus Teológiai Akadémia

Evangélikus lelkész, filozófiai író, teológus, főiskolai tanár, név variások: Zabanius, Isaacus; Czaban, Izák; Zabanius Izsák

Nyitra megyei lelkészcsaládból származott. 1632. VII. 5-én született a Bars vármegyebeli Brogyán, Iskolái elvégzésében Vitnyédi István - Zrínyi Miklós híve - támogatta. Tanulmányait Sopronban és Wittenbergben végezte. Wittenbergben nevelősködést is vállalt. A nagy hírű egyetemen több filozófiai és teológiai kérdésről disputált, valószínű már itt megismerte Bayer Jánost, későbbi eperjesi tanártársát.

Wittenbergi mintára itthon, Breznóbányán is disputákat rendezett, ezek metafizikai, vagy teológiai tárgyúak voltak. 1661-ben iskolaigazgató-helyettes majd iskolaigazgató lett Eperjesen. Az Eperjesi Evangélikus Főiskola tanára 1667-1670 között. Egyre élesedő Arisztotelész-kritikát fogalmaz meg. Ezért kerül nagy tudású tanártársával, Ladiver Illéssel (1630-1686) konfliktusba, a jezsuitákkal is szembekerül, Czabánnak jobb volt Erdélybe, Nagyszebenbe távozni. 1676-1687 között a Nagyszebeni Evangélikus Főiskolán a teológia és a filozófia tanára.

Élete legnagyobb tragédiája hetven esztendős korában érte el. Fia jelentős politikai szerepet játszott Nagyszeben politikai életében. Szebeni királybíróként felségárulási perbe keveredett. 1703-ban fejezték le ezért Nagyszebenben. Az ősz apa maga kísérte fiát a vesztőhelyre.

1707-ben hunyt el Nagyszebenben.

Czabán Izsáknak a magyar és Kárpát-medencei tudományos gondolkodás fejlődésében játszott szerepét jól illusztrálja az alábbi idézet az Existentia atomorum, ab injuris 24 argumentorum Wittembergae, 1667 (Az atomok létezéséről, Wittenberg, 1667) című művéből Mátrai László fordításában.

AZ ATOMOK LÉTEZÉSÉRŐL (Wittenberg, 1667)

ELŐSZÓ

Valóban nem csekély hozzájárulással növeli az emberi boldogságot a filozófia, ha törvényeinek, nem pedig a mesterek idézeteinek követésében jeleskedik valaki. Bizonyára így lett egykor híressé Szókratész, filozófiai tudása révén; Pythia tanúsága szerint őt tartották a legbölcsebb embernek. És nem is méltatlan tanítványra tett szert, hanem olyanra, aki méltóságában őt felül is múlta, hiszen még életében, mint valami csodát, isteneknek járó tisztelettel illették. Sőt a Sztageirai Arisztotelész is tehetsége erejével oly magasra szárnyalt, hogy ha nem is velük egyenlő mértékben, de leginkább ő látszik méltónak a dicsőségre és tiszteletre; még nagyobb szerencséje lett volna, ha minden tanítását kiadták volna, s amelyeket kiadtak, azt szerzőjük felülvizsgálhatta volna. Hallgatok másokról, a mi korunk hőseiről, akiket a filozófia - melynek szeretete mindennél fontosabb volt számukra - annyi jutalommal halmozott el, hogy maga Zoilus is - a durva szokások elmúltával - jobban vélekedne róluk, és ami még több: némán tisztelné és csodálná őket. Mert ezek valóban mind ama boldogságról álmodnak, kivéve talán azokat, kik a tudásnak velük született tüzét, melyet egy nemesebb természet jeleként magukkal hoztak, tudatlanságukkal és bujaságukkal kioltják; néhányan azért vannak, de igen kevesen olyanok, akik a filozófia birodalmába közönséges vagy királyi úton lépnek be. Sokan ugyanis (amint helyesen mondja róluk B. Sperling) "mindenről logikailag, fizikailag, etikailag és teológiailag vitatkoznak. A természetben a javíthatóságot, igazolhatóságot, feloszthatóságot, példázatosságot kutatják. Fejtegetik az alávethetőséget, a jelenlevőséget, a hasonulhatóságot, a nősténységet" és hasonló szörnyűségeket, melyeket Herkules látva, fütykösével pusztított volna el. Nagyon hasonlóak amaz Aesopus-féle Melampushoz, aki a folyón megjelenő árnyéka után kapva, kiejtette a szájában tartott húst. Mert ezek az igazság helyes útjáról már igen messze letértek; útjuk a piaci fecsegők szócsavarásaihoz vezet, de a dolgok megbízható ismeretére vágyók lelkét szomjasan hagyja. Mások indulatosak, ez ellensége az ítélőképességnek; ezek gyakran tudós embereknek éjszakai fáradsággal szült és még szinte olajszagú gondolatait személyi gyűlöletből és megvetésből még csak elolvasásra sem érdemesítik. . .

Léteznek-e atomok?

Hogy léteznek legkisebb természeti dolgok, azt senki sem vonta kétségbe - mondja Sperling, Scaliger alapján. És feltétlen vannak - folytatja - egészen evidens érvek, melyeknek inkább a makacs áll ellent, semmint a bölcs. Sermert azt állítja az atomokról szóló igen régi tanításról, melyet a trójai háború előtt élő bizonyos föníciai Mochosnak tulajdonítanak, hogy egészen általános volt az Arisztotelész előtti filozófusok között. Ő tért el először e nézettől, és az összetételnek (mixtio) egy új magyarázatát gondolta ki. Az ő nyomait Te is olvasod a mozgásra vonatkozó bizonyos specifikus érvekben, melyek megoldása céljából a vita állását pontosabban kell megfogalmazni, és meg kell magyarázni mindazt, aminek valamiféle homály-szaga van.

Először is azt tesszük fel tehát, hogy ez a vita nem a minden mennyiségtől megfosztott matematikai pontról szól, hanem a fizikai pontról, melyet természeti minimumnak, oszthatatlan, atomi egységnek stb. neveznek, és az összetétele olyan, hogy bár kicsinysége miatt általunk nem látható, mégsem csökken matematikai ponttá, hanem igazi mennyiség marad, jóllehet a legkisebb. Mert igaz az, amit Gassendus mond egy helyt: ha az atomok pontok (ti. matematikai pontok) lennének, és minden nagyságot nélkülöznének, akkor belőlük sem­miféle testet nem lehetne összehordani, amelynek valamelyes nagysága is van. Ezért megkülönbözteti a testes és mérhető nagyságot, melynek legkisebb része lábnyi, ujjnyi vagy grammnyi mértékű; az érzékelhető (sensibilis) nagyságot, melyen belül legkisebb az Arisztotelész által acarusnak (oszthatatlannak) ... elnevezett állatocska; az intelligibilis nagyságot, melyet atomoknak nevez, s melyekben így - igen helyesen - valamiféle dimenziók lehetőségét erősíti meg. Ahol ugyanis a zavaros érzékelés megszűnik, ott kezdődik az ész élessége. Mert mégis csak más a részek értelmi kijelölése, és megint más a részeknek önmaguktól történő reális elkülönülése.

Másodszor feltesszük azt, hogy a természetnek ezt a minimumát Pereriusszal egyetértve - inkább negatíve, semmint pozitíve kell így neveznünk, mivel ugyanis ez mindenek között a legkisebb, kizárja a nálánál kisebbeket, de nem zárja ki sem a vele egyenlő nagyokat, sem az olyan nagyobbakat, melyek a mi szempontunkból feloszthatatlanok. Ezt a következőképpen lehet szemléltetni. Képzeljük el pl. valamely igen éles testnek az élét, és kérdezzük: vajon az él megfelelő testecskéje, vagyis valójában az él szélére helyezett pont osztható lesz-e, avagy nem utóbbi igaz, akkor létezik atom, ha az előbbi, akkor s volt a lehető legélesebb; jöjjön hát a kísérlet, és válasszuk ketté. A puszta állítás ugyanis nem érdemel hitelt. Tehát az a pontocska olyan kicsiny, hogy nálánál kisebb nem lehetséges, de lehetségesek hozzá hasonló nagyok vagy néhány is, amint az a feltételben szerepel. Ám ha valaki azt kérdezné, hogy az a pontocska természeti jellegében is oszthatatlan-e - erre szerintünk tagadólag kell felelnünk. De térjünk vissza Pereriusra, aki az idézett helyen a scotisták véleményét erősíti meg, akik szerint az elemeknek bensőleg és természetüknél fogva nincs meghatározott kicsinységük képesek bármilyen kis mennyiségben létezni. Miért volna szükség - kérdezi - az elem meghatározott kicsinségére? A Matéria miatt? De hiszen a mennyiség meghatarozása Formától ered; és mivel a Matéria elpusztíthatatlan, nem kell félnünk, hogy bármily kicsinység esetén is valamiféle baj történjék vele. Vagy talán éppen a Mennyiség miatt? De mennyiségnek önmagától nincsen minimuma. Avagy talán az elem szubsztanciális formája miatt? Ez viszont a matéria primában közvetlenül társul a mennyiséghez és az elemi minőségekhez, s így feltételezi Matéria és mennyiség egységét. Mindezen szavakból világosan kitűnik, hogy sehol nincs akadálya a természeti minimumok létezésének.

Harmadszor azt állítjuk, hogy kezdetlegesen filozofálnak az atomokról azok, akik azt a napsugarakban üvegen át megfigyelhető száraz égi szállongó részekhez hasonlítják. Ezek a részek ugyanis az éles szem elől nem menekülhetnek, az atom viszont teljességgel láthatatlan. Hát lehet látni (mint Gassendus mondja) a szelet, a meleget, a hideget, a szagot vagy azokat a részecskéket, melyeknek hatására mindezeket érezzük? Lehet látni a nedvesség részecskéit, melytől a vízparton felfüggesztett ruhák átnedvesednek, a kifeszítettek kiszáradnak: Látjuk-e azokat [a részecskéket], melyek lekopnak a sokáig viselt gyűrűről, az ajtó forgó sarkáról, a szántó ekevasról, a kőről, melyet a vízcseppek kivájnak, a ráhágók lépte lekoptatnak stb.

Ezzel a hasonlattal annál is inkább élhetünk, mivel igen alkalmas az atomok nagysága terén található változatosság szemléltetésére. Mert bár a napsugárban látható testecskék igen kicsinyek, mégis olyan szerkezetűek, hogy a nagyobbak és kisebbek közötti különbség erősen kitűnik.

Negyedszer tehát azt állítjuk, hogy az atomok között vannak nagyságkülönbségek, de ezek érzékeinkkel nem észlelhetők, hanem csupán értelmünk által; e hipotézist nem tagadhatod, tekintettel a fenti példára, melyet a vita bevezetésében hoztunk fel.

Ötödször feltesszük: ahhoz, hogy valami egy más dolognak összetevője legyen, nem szükséges a részek formális sokaságát kívánnunk; különben ugyanis az következnék, hogy minden összetevő rész a maga formális fogalmában magába foglalná a többi részt, ami nyílt ellentmondás. Mert egyetlen rész - légyen bármekkora - sem tartalmaz önmagában részeket, amennyiben formaliter és reduplikative az egésszel áll szemben; csupán azt kívánhatjuk meg, hogy aktuális része lehessen egy egésznek, eltekintvén a részek minden különbségeitől és tulajdonságaitól. Nem érdekes ugyanis, hogy valamely rész nagy vagy kicsi, kisebb avagy legkisebb: elegendő az, hogy rész. Ezt magát így fejezem ki: az arisztotelisták azt mondják, hogy a szél földi kipárolgás, és szubsztancialiter nem különbözik a közönséges földtől, hanem csupán abban, hogy meleg. Kérdem tehát, hogy látható-e a szél, igen vagy nem? Látható? Akkor hát ki kell törölni a Szentírásból János 3:8. szakaszát: "A szél fú, ahová akar, de nem tudod honnan jő, és hová megy." E szavakhoz Dionysiosz Carthusiensisz hozzáteszi Jób könyvének 9:11. szakaszát: "Ime, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre." Osiander pedig széljegyzeteiben így ír: a szél erejét, úgymond, észleljük, de a szél maga szemeinkkel nem látható. [Ha viszont az előbbi kérdésre azt a választ adjuk, hogy a szél] nem látható? Akkor pl. a földet olyan kis részecskékre változtathatjuk és oszthatjuk fel, hogy azok már láthatatlanok. Ezek az igen kis részecskék vajon valóságos részei lesznek a földnek? Ezt senki sem fogja tagadni. Tehát vannak valóságos részei valamely testnek, melyek teljesen érzékelhetetlenek: tehát léteznek atomok.

Hatodszor feltételezzük, hogy más a lényegi (essentialis), és más az integrális összetétel, mely utóbbi kvantitatív és anyagi részekből jő létre. Más dolgokat rövidség kedvéért itt mellőzünk, adott esetben reájuk fogunk térni az okfejtés és érvelés során. Mind ezekből immár következőképpen alakul ki a kérdés állása:

Vajon léteznek-e atomok, azaz a természet legkisebb részei, melyek annyira kicsinyek, hogy a dolgok osztásában a végtelent kerülő természet náluk megállapodik, de melyek ennek ellenére igazi mennyiségek (quanta), bár érzékelhetetlen nagyságúak, és nem degenerálódnak matematikai pontokká, hanem a felosztott testnek legkisebb részecskéi, melyek a specificus actus által egymással eggyesítve az egész egységet alkotják?

Immár az egyes érvekre fogunk tőlünk telhetőleg röviden és világosan válaszolni, igennel vagy nemmel, avagy különbségtétellel, ahol erre lesz szükség.

Művei:

M Exercitation physica de intellectu Wittembergae, 1658

Existentia atomorum, ab injuris 24 argumentorum Wittembergae, 1667

Synopsis controversiarum metaphysicarum Leutschoviae, 1669

Dissertation philosophica H. n. 1670

Forrás:

Mátrai László: Régi magyar filozófusok, XV-XVII., Budapest 1961

M Zemplén Jolán: A magyaroszági fizika története 1711-ig, Budapest 1961