1%

" A folyók és a tengerek azért nyerik el száz és száz hegyi patak hódolatát, mert mélyebben fekszenek, mint emezek, tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett. Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar állni, alájuk helyezi magát; ha előttük akar járni, mögéjük áll. Ilyen módon, bár felettük van a helye, nem érzik a súlyát, és bár előbbre való náluk, létét nem érzik sérelemnek." (Lao-Ce)

A fenti bölcsességet érdemes minden felnőttnek megfontolnia. Ha e szellemben élünk, lehet, hogy nem is lesz szükség arra, hogy a saját jogainkat, illetve a gyermekek jogait mérlegeljük. Pedig gyakran hallott és vitatott téma ez manapság.

Magam is megtapasztaltam, hogy a felnőtt társadalomban, a pedagógusokban is nagyon sok a fenntartás a gyermekek jogaival kapcsolatban. Úgy érzik, az ő jogaik csorbulnak a gyermeki jogok javára. Ugyan ami a gyermeknek joga, az a szülőnek, pedagógusnak, a felnőtt társadalomnak valóban kötelessége, de ez fordítva is igaz. A felnőttek jogai a gyermekekre rónak kötelességeket. Kölcsönösen meg kell tanulnunk élni a jogainkkal!

Megváltozott társadalmi, gazdasági körülmények között működik az iskola. Akik gyermekeket nevelünk-oktatunk, tudjuk, hogy a mai gyerek másképpen reagál dolgokra, mint néhány évvel korábban. Alkalmazkodnia kell a pedagógiai gyakorlatnak is a változásokhoz.

Ha eredményesek akarunk lenni, akkor nem osztályokban, hanem egyes gyerekekben kell gondolkodnunk, amikor az órákra készülünk; úgy kell viselkednünk a gyerekekkel, ahogyan mi azt tőlük is elvárjuk. Ha ezek a gondolatok irányítják a mindennapi munkánkat, akkor már nem vagyunk messze a diákjogok érvényesülésétől.

Thomas Gordon gondolatával élve: "Nagyobb befolyásunk lehet a fiatalokra, ha lemondunk arról, hogy hatalmunkkal befolyásoljuk őket."

Személyes tapasztalatom, hogy hatékonyabb az a nevelés-oktatás, amikor partneri viszony van gyermek és tanár között. Ahol a diák nem azért tanul, mert fél, hanem, mert bizonyítani akar önmagának, szülőjének és tanárának egyaránt.

Azért választottam ezt a szakdolgozati témát, mert érdekelt, hogy az éppen 10 éves közoktatási törvényben megfogalmazott tanulói jogokat mennyire ismerik az érintettek. Kialakultak-e azok a jogérvényesítési technikák az oktatási intézményekben, amelyek lehetővé teszik a konfliktusok partneri megoldását? Mennyire ismert az intézményrendszer, amely országos szinten már képes ezeket a diákjogi problémákat kezelni, és van is lehetősége a törvényi szabályozás befolyásolására?

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen egyéni kutatást végezzek ebben a témában. Úgy döntöttem, hogy a legtájékozottabbakat, a diákönkormányzatban tevékenykedő diákokat, illetve a diákönkormányzatot segítő pedagógusokat kérdezem meg egy-egy kérdőívvel.

Celldömölk és kistérségében működő általános iskolák és középiskolák igazgatóit kértem meg, hogy tegyék lehetővé intézményeikben a kutatást. Mindenütt segítő szándékot tapasztaltam.

Abból a feltételezésből indultam ki, hogy a demokrácia gyakorlásának szabályait az iskolában lehet a leghatékonyabban elsajátíttatni, hiszen a diáknak el kell fogadni bizonyos alá- és fölérendeltségi viszonyokat, de megtalálhatja azokat a fórumokat és kommunikációs csatornákat is, ahol hangot adhat véleményének. Ha az iskolákban a diákönkormányzat eredményesen működik, ha a döntések közös megállapodás eredményei, és a konfliktusok a felszínre kerülhetnek, akkor demokratikusabban gondolkodó polgárokat nevelünk.

A gyerekek 11-12 éves kortól kezdve válnak képessé az önkormányzatiságra, és a folyamat éppen a középiskolás évekre teljesedik ki. Fokozatosan hozzászoknak a döntéshozatalhoz, a felelősségvállaláshoz, választáshoz. Nekünk pedagógusoknak kell őket megtanítanunk arra, hogy élni tudjanak a lehetőségeikkel. Ha ez sikerül, akkor nem kell félnünk a "diákuralomtól"

A téma időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 2002-ben a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány is pályázatot írt ki "Az iskolai nevelés, mint a demokrácia gyakorlóterepe" címmel. A pályázók munkáit a KOMA módszertani segédletnek szánta a fejlődéssel lépést tartani akaró iskoláknak.