III. Nevelő 1829-33. Karlovicon. Megtanúl szerbül, görögül. ­Pesten. A görög anthologia fordítás kezdete. Első eredeti epigrammái. Eperjesen.

1829 julius végén foglalta el Székács nevelői állását Temesváron. A család bizalmát, tanítványa szeretetét megnyerd modorával, őszinteségével csakhamar biztosította s így új körében kellemesen telt el az a három hónap, melyet Rudnán, Torontálmegyében, a Temes jobb partján fekvő falucskában, a család ősi kastélyában töltött novemberig. Ekkor Karlovicra mentek, hol tanítványát a szerb gymnasium harmadik osztályába iratta be. Tanító és tanítvány először is Stratimirovics érseknél tisztelegtek, ki a Nikolics családnak rokona, jóltevője volt, Petit nagyon szerette. Az érsek intézkedése folytán Gersics Jakab iskola-igazgatónál laktak, ki nőtelen ember volt, s a társaságoktól visszavonúltan csak a tudománynak élt. Székács is minden alkalmat megragadott isme­retei öregbitésére s így a fennálló korkülönbség mellett is jó barátokként csaknem mindig együtt dolgoztak. Székács a készséges Gersics alapos tudományának és szép könyvtárának sokat köszönhetett.

Stratimirovics érseknél csaknem minden második héten meg kellett jelennie tanítványával együtt. Az érsek nyájasan elbeszélgetett velük; Székács itt találkozott Nikosszal, egy görög pappal is. A corfui főiskolában az ó-szláv (glagolit) nyelv számára, melyen a keleti egyházhoz tartozó szláv népek szent könyvei irattak, tanszéket akartak állítani, s Nikost azért küldték Karlovicra, hogy a theologiai intézeten ezt a nyelvet megtanulja. De Nikos se latinúl, se szerbül nem tudott, csak ó- és új-görögül. Stratimirovics tehát azt ajánlotta, hogy Nikost Székács tanítsa latinra, Székács pedig Nikostól tanúljon görögűl, mindketten pedig tanúljanak meg szerbűl. A tervet elfogadták, s Székács, ki tótúl már gyermekkorában megtanúlt, három hónap múlva már nemcsak szerb beszédével örvendeztette meg a derék főpapot, hanem az olvasmányúl használt Vuk Karadzics gyűjtötte szerb dalok némelyikének fordításával is.

Székácsot megragadták a szerb népdalok szépségei s minden szabad idejét ezen dalok fordításának szentelte.

(Első kisérletei megjelentek: Koszorú 1830, 33 1. A mosdó leányka (serbusból) S. J. Karlovicon. " 1831, 145-156 11. L e l t S i m o n (szerbus nyelvből híven) " " " " " " Szerbus népdalok I-IX. " " Auróra : " 174-180 " A szkadári (szerbus balláda) " "" " " " " Szerbus népdalok I-V. " " " 1832, 316 I. Szerbus dal " " " 1833, 171-179 II. Markó királyfi halála Karlovicon Sz. J." " 263-265 1. Szerbus dalok I-III. " " . 1836, 157 1. Szláv népdal.)

Ezenkivül Nikostól megtanúlta az ó- és új-görög nyelvet; megismerte az Iliást s abból, a kéziratai közt lévő töredék tanúsága szerint, néhány sort le is fordított. Nikos, ki a görög irodalmat alaposan ismerte, elmagyarázta Székácsnak a Wolf óta sokszor tárgyalt, mind e mai napig megoldatlan homerosi kérdést, olvasta vele Plato műveit, s nemzeti büszkeséggel tárta fel előtte a görög anthologia szépségeit, melynek Székács később oly sok virágát átültette irodalmunkba.

Stratimirovics és Gersics kellemes társaságában, a Nikosszal közösen végzett komoly munka, szorgalmas tanulás közben gyorsan eltelt a két év s 1831 juniusában Székács és Nikos, mint testi-lelki jó barátok érzékeny búcsút vettek egymástól, talán már sejtették, hogy nem fognak az életben egymással találkozni többé - soha.

Nikos elfoglalta Corfuban a reá váró egyetemi tanszéket, Székács pedig tanítványával egyelőre Rudnára ment a szünidőre, majd november elején Pestre.

Azon teendőkön kivül, melyek reá, mint nevelőre várakoztak, a mindig munkálkodó Székács Pesten is foglalkozott mással is. Herder munkái közt található görög-anthologiai epigrammák német fordítása felébresztették benne a magyarra fordítás vágyát. Megszerzett egy eredeti szövegkiadást, mely akkoriban - 1832-ben - Anthologia Palatina cimen jelent meg Lipcsében. Néhányat fordítván belőlök, elvitte azokat Bajzához, ki akkor a Dorottya- és Fürdő-utcza sarkán lakott. Bajza nagyon megörült, mikor a szerb dalok fordítóját ilyen új oldalról ismerte meg. Toldy (Schedel) Ferenccel is találkozott Székács Bajzánál. Toldy az eredetiekkel összehasonlította a fordítottakat s azt jegyezte meg, hogy Székács nem mindig tartja magát elég szorosan az eredetihez. - Bajza azonban így is örömest kiadta azokat s az 1833-iki Aurorában jelentek meg Székács első fordításai "Budapesti Sz. J." aláirással. Ezen idő óta folyton ellátta irodalmunkat itt-ott nehány görögből fordított epigrammával. (Megjelenésük helyét és idejét lásd Dr. Ponori Thewrewk Emil Görög anthologiabeli epigrammák 234-268 I.) Sőt a gondolatnak, a tiszta igazságnak, ez a tömör kifejezése annyira megtetszett Székácsnak, hogy fordításával egyidejűleg megjelennek első eredeti epigrammái is, (Megjelenésük idejét és helyét munkám végén jegyeztem fel.) s ettől fogva szinte szokása lett, hogy mélyreható szemlélődése tapasztalatait egy-egy epigrammában, gnómában örökítette meg.

Az 1833/34-i iskolaévet Székács tanítványával együtt Eperjesen töltötte. Mindketten jogot hallgattak. Székács, ki tanárnak készült és pap lett, letette a jogi vizsgálatot is és 1834 március havában kardosan megjelent a kerületi tábla ülésén, mint jegyző, letette az eskűt, hogy az ott hozott itéletek felől hallgatni fog. Ezt meg is tartotta, mert soha többé nem ment az ülésbe, nem lévén egyéb czélja, mint az, hogy felhasználva a kedvező alkalmat, megismerkedjék a jogi pálya tanulmányaival.

De nemcsak tanulni igyekezett, hanem szivesen tanított is. Igy Eperjesen az iskolai tanács megbizásából a magyar nyelvet és irodalmat tanította. Ez úton is szép tere nyilt arra, hogy a nemzeti szellemet tanítványai szívébe oltsa, de különősen áldásos volt az a móködése, melyet mint a főiskola kebelében fennálló "Magyar Társaság" elnöke fejtett ki. Ez a társaság (Dr. Wallentinyi Samú eperjesi tanár úr szíves közlése.) még 1827-ben alakúlt ugyan, de 1833-ig nem tudott megerősödni. Ez év november 2-án az újra szerveződő társaság "közakarattal Székács József urat elnöknek választotta és háromtagú bizottság - Kalmár Lajos, Kovács Sámuel, Sárosy Gyula - hívta meg a tisztségre. Ő megköszönvén a Társak bizodalmát, ezen tisztet elfogadta, leginkább lelkesítve azon reménytől, hogy Hazánk mostani iparjához egy nem várt, de annál édesb bimbót fűzhet . . ."

Székács három évig volt a virágzó soproni "Magyar Társaság" tagja, melynek alapszabályait, jó és gyenge oldalait bizonyára jól ismerte s tapasztalatait itt alkalmazta. Az ő utasitásai nyomán a társaság tagjaiból alakított bizottság új alapszabályokat készített. November hatodikán lelkes beszéddel nyitotta meg az első rendes űlést, s bár a többi űléseken két mű birálatán kívül tényleg nem működött, azért az ő tapintatos vezetésének érdeme, hogy a társaság megszilárdúlt s tagjainak helyes irányba terelt működése ápolta, fejlesztette a magyar irodalmat.