XII. A patens-küzdelem. 1859 szept. 1-1860 máj. 15. Superintendens 1860-1862.

A szabadságharc leveretése után a magyar protestáns egyházban csaknem tíz évig nem volt semminemű közkormányzat, semmi összekötő kapocs. Az egyház, mint maga az alkotmány törvényenkivüli állapotban volt. A superintendensek, világi felügyelők helyét a gyülés nélkűl, önkényesen kormányozó administratorok foglalták el. A megbénított, némán tűrő protestánsok akármilyen kormányzati rendszert szivesen fogadtak volna. Ezt a közhangúlatot ismerte a bécsi kormány és kiadta az 1859-iki szeptemberi patenst. Tagadhatatlan, hogy ebben az egyházkormányzat rendezését kivánó sok üdvös intézkedés volt. Néhány egyház elfogadta és ennek alapján szervezkedni kezdett.

Eleinte Székács is elfogadhatónak tartotta. Még pedig igen fontos okoknál fogva. Tudta ugyanis, hogy a császári nyilt parancs tekintélyes külföldi protestans férfiak véleménye meghallgatásával készült; azután azt is remélte, hogy az alkotmányos élet visszatértével ez is él fog tűnni az önkényuralom egyéb termékeivel együtt, végre azon "megfoghatatlan tévedésben élt, hogy a patens nem törvény, hanem csak javaslat, melyhez még zsinat fog hozzászólni." De mikor megtudta, hogy ez minden időre szóló törvény, mely úgy, amint van, elfogadandó és végrehajtandó, vagyis más szóval ez a protestans önkormányzat eltörlése; akkor elhagyta a néma tűrés, a visszavonultság eddig követett politikáját és nyiltan síkra szállott egyháza függetlenségének védelmére. A távollevőket leveleiben, a kikkel személyesen érintkezhetett, azokat összejövetelekben, - mert gyűlést nem tarthattak, buzdította az ellenállásra.

A két testvéregyház világi tagjai is elszántan vettek részt a küzdelemben, mely napról-napra elkeseredettebb lett, mert a kormány perbefogással, bebörtönözéssel sújtotta az ellenállókat.

Mindez mit sem használt. A bányakerület vezérférfiai - köztük Székács is - előzetes bejelentés nélkül tiltakozó gyűlést tartanak a pesti evangelikus iskola termében deczember 15-én, mely helyen csak azt a végzést mondották ki:

"Ő Felségét egy küldöttség a pátens visszavonására, zsinat tarthatására, szóval az egyháznak az 1849 előtti állapotba való visszahelyezésére és a, hitsorsosaink ellen foganatba vett vizsgálatok megszüntetésére fogja kérni."

Egyebet nem is akartak, de nem is tehettek, mert ekkorra már katonaság vette körül az iskolát s az elnököt egy rendőrtiszt a gyűlés feloszlatására szólította fel, mert különben kénytelen lesz letartóztatni. "Ilyen erőszak ellen - mond az elnök - nincs más fegyverünk, csak az imádság." Erre Székács imádkozni kezd, annyi ihlettel, oly szívhez szólóan, hogy a kormány fegyveres emberei összetett kézzel hallgatják, a gyűlés tagjai pedig megindultságtól könnyező szemmel, a vallásos és hazafias lelkesűltség legszentebb tüzétől áthatva sértetlenül távoznak el.

A küldöttség a négy ref. egyházkerület megbizottaival együtt 1860 január 24-26-án járt Bécsben, s vissza is jött eredmény nélkül, sőt ezután a kormány még jobban üldözte az ellenszegülőket, papokat, világiakat egyformán. Egy értekezleten mondott beszéde miatt Székácsot is törvényszék elé idézték február végén. Székács megjelent. Az alaptalan vádakat megcáfolta, valóban kimondott szavait most is elismerte s várta a majdan felette hozandó itéletet.

A börtönt nem is kerülte volna el, de az osztrák kormányt különféle körülmények arra kényszerítették, hogy 1860 május 15-én egy császári kézirat a patenst visszavonta, azaz megengedte az egyházkerületeknek a gyűlések tartását és hivatalnokok választását, de a patens szerint már megalakult egyházakat ezen állapotban meghagyta.

A kedvező fordulat után azonnal szervezkedni kezdtek a protestánsok. A bányakerület, méltányolva Székácsnak az egyház önkormányzatának védelmében szerzett érdemeit, ­őt 1860 julius 17-én superintendenssé választotta.

Első feladata volt a patentalis egyházak visszahódításával az önkormányzat teljes helyreállítása. Ezt, bár nem minden küzdelem nélkül, szerencsésen keresztül vitte. Azután a kerületi gyűléssel szentesíttette az egyházi közigazgatásra vonatkozó, s az akkori viszonyokhoz idomított szabályokat. Az egyetemes gyámintézet, melynek célja szegény protestáns egyházak és iskolák anyagi támogatása s melyet 20 év előtt a "Prot. Egyh. és Isk. Lap" szerkesztője még hiába sürgetett, most a főpásztor szavára csakhamar létesült és azóta napjainkig sokat segít szegény protestans egyházközségeken.

Superintendensi műkődését 1872-ig folytatta, ekkor leköszönt, fiatalabb erőknek engedve át a tért, mert mint "Pályánk" című epigrammájában (Kisf. Évl. Új foly. XV. köt. 460.) mondja:

Van dele pályánknak s vagyon alkonya.
Bölcs ki szerényen,
Hogyha közelget az est, önmaga visszavonúl.
Munkabiróbbaknak - ha hatásod erélye hanyatlik
­ Átengedni a tért, szép dolog és becsület.
Rajta maradni akarni fogyott s tehetetlen erővel,
A míg más leszorít róla se szép, se dicső.

Ő ugyan még nem volt annyira törődött, olyan öreg, hogy ne végezhette volna főpapi teendőit, de azon újításait, javításait, terveit, melyeket akart, megvalósította és így vágyott, - nem a tétlen nyugalomra, hanem a háborítatlan, csendes munkásságra.