I. Székács születése, gyermekkora. Hat év a mező-berényi gymnasiumban. Benka Ádám, Bodroghy Pap Dániel.

Székács József 1809 február 2-án született Orosházán, Békésmegyében. Atyja János, anyja Plenter Éva volt. Életrajza megírását könnyíti kéziratban levő emlékirata, melyet élete utolsó éveiben kezdett írni, de be már nem fejezhetett.

Ezen emlékirataiból tudjuk meg, hogy Székács József nagyapjának az apja Liptómegyéből költözött Orosházára s nevét még "Szekács"-nak írta. De Székács József nagyapja már úgy megmagyarosodott az Alföldön, hogy nevét is "Székács"-nak írta, mert így magyarosabbnak vélte. Ettől kezdve Székács a család neve.

Székács József atyja Székács János, becsületes, de szegény tímár mesterember volt. Mint a legtöbb mesterembernek háza és szőlleje volt. Házasságát 8 gyermekkel - Éva, Zsuzsánna, József, Juliánna, Erzsébet, János, Pál, Katalin, - áldotta meg az Isten, tehát 5 leánynyal és 3 fiúval. Hogy nagyszámú családját eltarthassa, bizony szorgalmasan kellett dolgoznia. Munkája mellett azonban gyermekei nevelését sem hanyagolta el s ha máskor nem, esténkint rendesen elmondták neki a gyermekek, hogy mit tanultak aznap az iskolában, s miben segítették jó anyjukat otthon. József, ki idejére harmadik volt, szépen elő is tudta adni az iskolában tanultakat, vagy ünnepnap a templomban hallottakat, de már a kertben vagy a szőllőben meg sem közelítette se Éva és Zsuzsánna nénjét, se Juliska húgát. Épen nem volt inyére a dolog. Gyomlálás, meggyszedés helyett, ha csak szerét tehette, a fa hűvösébe heveredett, s dolgozó leánytestvéreinek olvasott vagy mesélt valamit. Persze az ilyen munkafelosztást szülei nem hagyták helyben s anyja intette, sokszor megfeddette, atyja bizony néha meg is verte vagy büntetésül haza kergette s az inasokkal a száradó csert kellett forgatnia, törnie. Mondanom sem kell, hogy itt sem vették valami nagy hasznát.

Annál inkább kitett magáért az iskolában. Gyermekkora ezen éveit emlékiratában oly híven jellemzi, hogy tanítójához, társaihoz való viszonyának részletezésérc legczélszerübb lesz saját szavait idéznem

"Elemi iskoláimat G. aff József alatt kezdettem meg 1815-ben és 1518-ban Raksányi Imre alatt folytattam, Kicsiny lehettem, mert nevem "kis Szélács" és "kis Jóska" volt. Nem lehettem utolsó gyerek az iskolában, de erősebb oldalam nem a magolásban, hanem a figyelésben, a felfogás könnyűségében és a bátorság és bizalmasság bizonyos nemében állhatott, mely szerint épen nem féltem sem tanítóimtól, sem a közönségtől, ha felelnem és felszólalnom kellett. ­Hogy iskolapajtásaim szerettek, ezt onnan tudom, mivel soha sem voltam ennivalón ah szűkében, hanem minden pajtás örömest osztotta meg velem hozományát, úgyannyira, hogy testvéreim otthon mindig találtak valami ennivalót a tarisznyámban."

Mikor a fiú otthon szép sikerrel kijárta a népiskolát, apja 1819 őszén átvitte Tót-Komlósra, hogy a tót nyelvet megtanulja, mert bár Orosháza törsgyökeres magyar falu, ott vannak körülötte Tót-Komlós, Csaba, Szarvas, melyeknek ma is híres vásárain ugyancsak hasznát veszi tót tudományának minden mesterember. Székács János ugyanis, noha örömmel látta fia tehetségét, gondolni sem mert arra, hogy taníttassa. Csekély vagyona, nagy családja is akadályozták, még inkább az, hogy akkor még korántsem volt oly általános a felsőbb iskolába járatás, mint napjainkban, úgyannyira, hogy az akkor már csaknem 10.000 lakossal biró Orosházának Székácscsal egy időben csak három gymnasiumba járó fia volt.

A fiú tehetségét nemcsak tanítói ismerték fel és méltányolták, hanem Orosházának egyik lelkésze, a jó öreg Szigethy János is. Szigethy gyermektelen ember volt, s így minden idejét hívei boldogítására szentelhette. Ismerte a falú apraját-nagyját, tudta minden család baját, gondját, s a hol lehetett, szíves örömest segített.

Szigethy legszorgosabb gondoskodása tárgyai az iskolás növendékek voltak. Sokszor meglátogatta az iskolákat. Vasárnap délutánonként a templomba gyüjtötte az ifjúságot u. n. katekizálásra. Ez abból állt, hogy Szigethy a délelőtti szent leckét a gyermekek fejlődő értelméhez alkalmazva magyarázta el, énekeltetett velök, vagy egy-egy szentírási részt olvastatott fel, melyet azután kérdezés-feleléssel magyarázott meg nekik. Székács talpraesett feleleteivel itt is kitünt.

Szigethy, a ki ez úton meggyőződött a fiú tehetségéről, tanulási vágyáról, bár az apa indokolt elhatározását ismerte, egy vizsgálat után, melyen a fiú egy bátran, okosan elszavalt beköszöntővel ugyancsak kitünt, örömmel sietett a boldog apához, s minden ékesszólását felhasználva, lelkészi tekintélyét latbavetve igyekezett rávenni, hogy fiát taníttassa. Székács uram már habozott, de mikor otthon higgadtan megfontolta a dolgot, számba vett minden körülményt, csak azon eredményre jutott, hogy nem teheti, nem bírja. Az édes anyja is kért, könyörgött fia érdekében, mert Jóska is, - hisz minden gyermek bizalmasabb az anyjához - csak édes anyjának vallotta meg őszintén, hogy irtózik a dologtól, s hogy teste-lelke a tanuláshoz van nőve. Mindhiába. Apja kijelentette, hogy Gyulára adja egy jó barátjához tímárinasnak. Fájó szívvel mondott le az édes anya, s rendbe szedte fia ruháit, ki anyjától, testvéreitől búcsút véve, apjával kocsira ült, s elindultak Gyulára.

De alig értek a falú szélére, mikor Szigethyvel találkoztak. Ez megállítja a kocsit, s megtudván, hogy mi járatban vannak, hozzáfog mint már annyiszor, a lebeszéléshez, még pedig olyan erővel, annyi hévvel, lelkesedéssel, hogy végre az apa engedett, s visszafordultak. A tiszteletes úrral másnap folytatott beszélgetés eredménye az lett, hogy Jóska a mező-berényi gymnasium növendéke lesz. Ugyanaznap meglátogatta Székácsékat egy mező-berényi Spiesz nevű rokonuk, ki hallván a nagy újságot, jómódú gyermektelen korcsmáros lévén, azonnal elvállalta a kis Jóska gondozását csupán rokoni szeretetből. Igy iratkozott be Székács József 1820 okt. 24-én a mező-berényi gymnasiumba donatistának.

Mező-Berényben akkor a 9 osztályú gymnasiumban 3 tanár volt. Krizs György tanította két éves tanfolyamban a donatistákat, Jankovics keze alatt két éves tanfolyamban tanulták a grammatikát, s szintén két évig a syntaxist; végre Benka Ádámhoz jártak egy évig mint rhetorok, egyig mint poéták. A 9. évfolyam, melyben szintén Benka tanított, voltaképen már nem tartozott a gymnasiumhoz, hanem egy collegiumi évnek felel meg. Ez volt a primanusok osztálya.

Székács a donatusban csak egy évet, a syntaxisban szintén csak egyet töltvén, a gymnasiumot nyolc helyett hat év alatt végezte el. Ezen hiányos rendszernek ugyanis megvolt az a jó oldala, hogy olyanokat, kik az első év végén mint noviciusok jelesen állották meg a vizsgálatot, kivételesen egy év alatt is áttettek a másodikba, kivált ha - mint Székácsnál, - a kellő életkor is megvolt.

A Mező-Berényben töltött hat év alatt Székács szüleinek nem sok gondot okozott. Első évben az említett Spiesz korcsmárosnál lakott, a következő három évben pedig egy özvegy nagynénjénél. Az ötödik és hatodik évben Ruttkay József abonyi földbirtokos fiai mellé jutott házi tanitónak szabad lakás és 6 frt havi fizetéssel. Székács Isten jóságát magasztalva írja meg szüleinek az ötödik év elején, hogy Benka az alumneumi pénzt visszaadta; hogy szabad szállása van s hogy havonként hat forintot kap.

A mező-berényi iskolában Székács jól megtanúlt latinúl, úgy hogy poéta és rhetor korában Benka Ádám vezetése alatt nemcsak élvezettel olvasta a latin classicusokat, hanem Horatius és Ovidius metrumán maga is próbálgatott latin verseket írni. A magyar irodalmat akkor még nem tanították az iskolában, s Székács költőink közül csak Berzsenyit ismerte. Erre is csak a véletlen adott alkalmat. Szigethynek öreg lelkésztársa Szimonidesz János elhaltával Mikolay István lett az új lelkész Orosházán, ennék neje, Tessedik Sámuel leánya, a szünetet otthon töltő Székácsot német nyelvre tanította, maga Mikolay pedig a magyar irodalom akkori állapotát s különösen az orthologusok és neologusok küzdelmét ismertette meg a tanuló ifjúval, s olvasmányúl odaadta neki Berzsenyi költeményeit, még pedig azt az 1816-ban megjelent második kiadást, melynek bevezetésében Helmeczy oly szerencsésen harcol a neologia érdekében.

Székács nemcsak Berzsenyi költeményeit, hanem Helmeczy értekezését is szorgalmasan olvasgatta, az új szókat megtanulta, s csakhamar alkalmazta is. Élt ugyanis MezőBerényben akkoriban egy Major nevű tiszttartó, a kit neve napján évről-évre egy latin verssel üdvözölt a gymnasiumi ifjúság, mert ezen megemlékezésért a jólelkü tiszttartó az alumnistáknak beneficiumot, azaz pecsenyét, bort és kettős adag kenyeret adott. Az 1825/26 tanévben Székácsot bízták meg tanulótársai az ünnepi költemény elkészítésével, a ki a hagyományos latin vers mellé csinált egy magyart is, persze Horatius és Berzsenyi hatása alatt classicus méretűt, s ebben a magyar versben alkalmazta a Helmeczy értekezéséből tanúlt új szókat. - Hogy a verseket a tiszttartó és vendégei meghatottan hallgatták végig, hogy az alumnisták a beneficiumot megkapták, s hogy az ünnepi szónok a tiszttartó asztalánál ebédelt; az igen természetes, de ránk nézve korántsem oly fontos, mint az, hogy ott volt a vendégek közt Mező-Berény derék jegyzője, Bodroghy Pap Dániel is, ki meghivta Székácsot magához. Bodroghy Dunántúlról jövén éles ellentétben állott azon latinizáló szellemmel, mely akkor iskoláinkban divatos volt. Székácsot megismertette Csokonai, Dajka, Kisfaludy Sándor verseivel. Mikor Székács első szárnypróbálgatásait megmutatta, Bodroghy atyailag figyelmeztette egyre-másra, különösen megmagyarázta néki, hogy a költészet nem csupán Helmeczy új szóinak a használatában áll. Tanúlt is Székács sokat, de Bodroghynak az volt tulajdonkép a célja, hogy a tehetséges ifjú magyar szellemű verseinek az alakja is magyar legyen, "de hasztalan-írja Székács-én Berzsenyi metrumán legjobban szerettem írni, mivel bennök épen úgy kijelölhettem a vers- és lábnemeket, mint Horatiusban, s a rímes versek sehogysem tetszettek."

A nyugat-európai versformát alkalmazta ugyan később, - különösen mikor németből fordított, megtartotta az eredetinek a versmértékét, sőt élete vége felé - talán Arany hatása alatt, kit élvezettel olvasott - két népies oktató elbeszélését és az "Egésség tízparancsolatjá"-t, melyekről későbben szólok, "rímes alexandrinekben" irta. De eredeti költeményei legnagyobb részét a classicus versmértékben irta. Ilyen kitörülhetetlen nyomokat hagytak magok után az ifjúkor első benyomásai, a latin classicusok és a legclassicusabb magyar költő, Berzsenyi.