Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Eperjes (Prešov, Eperies Sk)
Székács József
Székács József élete és irodalmi munkássága
IV. Külföldön. Pesten. Első egyházi beszéde. Szerb népdalok és hősregék. 1836-Plutarchus fordítása.
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

IV. Külföldön. Pesten. Első egyházi beszéde. Szerb népdalok és hősregék. 1836-Plutarchus fordítása.

Az eperjesi év végeztével be volt fejezve Péter nevelése és Székács 5 évi nevelősködés után megvalósíthatta kedvencz tervét, - külföldi egyetem látogatását. A Nikolics-család minden tagja szerette, tisztelte, tehát egészen természetes, hogy kérve-kérték a kisebbik fiú, Sándor nevelésének befejezésére. Azonban Székács, ki ekkor 25 éves volt, jóllehet a bátyjánál tehetségesebb és jobb magaviseletű fiút igen szerette, nem fogadta el a család részéről tett fényes ajánlatot sem, attól tartva, hogy ha Sándor nevelését is bevégzi, úgy kivénül a hivatalból, hogy azután jövőjét kockáztatja. Sándor mellé egy külföldről hazatérő barátját ajánlotta, kit komoly s lelkiismeretes embernek ismert, maga pedig 1835 február 24-ikén elbúcsúzott a családtól, s a tél zordonságával mitsem törődve, elutazott Temesmegyéből, Pesten néhány napot pihenve, Bécsbe, hogy ott útlevelét minél előbb kieszközölhesse. Itt akarva akaratlan egy hónapig Bécs muzeumait s egyéb nevezetességeit kellett tanulmányoznia s az egyetemi előadásokat hallgatnia, mert útlevelét csak két hónap múlva kapta meg, akkor is csak Teleki József gróf hathatós közbenjárására.

Ez időben külföldre csak Berlinbe vagy Halleba szóló útlevelet lehetett nagy ügygyel-bajjal kieszközölni. Székács Berlint választotta és május elején végre elindúlhatott. Talán nem lesz haszontalan dolog, ha itt idézem azon tanulságos sorokat, melyeket Székács úti jegyzeteinek bevezetésében olvastam:

" . . . , üres óráimban éveken keresztül készültem útamra és lélekben országról-országra, városról-városra mentem. Nevezetesen pedig meglehetős szorgalommal tanulmányoztam a beutazandó országok történelmét, földirati, statisztikai és egyéb viszonyait s tanúbizonyságot tehetek, hogy ez kellemes, gyönyörködtető és igen üdvös gyakorlat. A nyereség aztán abban állott, hogy a mikor valamely városba eljutottam, azt is tudtam, hogy mire kell legfőbb figyelmet fordítanom "

Ilyen előkészülettel mindenütt többet láthat, - mindent sokkal alaposabban szemügyre vehet az ember, mintha a helyszinén volna kénytelen a kalauzban keresgélni.

Székácsnak tehát nem kellett az időt a tájékozódással, kérdezősködéssel vesztegetnie, hanem megérkezvén Berlinbe, első gondja az volt, hogy beiratkozzék az egyetemen a nyári félévre. Az előadásokat és tantárgyakat megválasztotta és pedig, mivel még mindig tanárságra készült, a classicaphilologiát és philosophiát tűzte ki szaktanulmányokúl. Ekkor Michelet volt a Hegel philosophiájának a zászlóvivője, ennél vállalta az első leckét, Erdmannál az anthropologiát. A philologiában az akkor hires Boeckh és Becker voltak a tanárai. "De - mint maga mondja - mivel nem tudhattam, nem leszek-e elvégre mégis pappá, Twestennél theologiadogmaticára, Neandernél az egyházi történelemre irattam be magamat." Látogatott más tanárokat is, úgy a hires jogász Gaust, a physikus és chemikus Mitscherlichet s hallgatott néhány népszerű orvostani előadást.

Egyetemi látogatásai mellett arra is tudott időt szakítani, hogy magyar, székely és szász honfitársaival Berlin művészeti, közművelődési és emberbaráti intézményeit meglátogassa.

A félév végeztével, mint minden osztrák-magyar alattvalónak, Székácsnak is Berlinben kellett volna vesztegelnie a téli félév megnyiltáig, de néhány berlini ismerőse segítségével szépen eljutott Hamburgon keresztül Londonba, hol csak két hetet időzhetett, mert különben a legnagyobb takarékosság mellett sem lett volna elegendő pénze arra, hogy Lipcséig eljusson, hol már előre letett egy kis összeget az ott töltendő téli félév költségeinek fedezésére, de azért az óriási városnak már előre jegyzésbe vett nevezetességeit mind megtekintette, sőt Lipcse felé utaztában néhány hires nyugat-európai városnak is szentelhetett egy kis időt. 1835 október 9-étől december 15-ig tanult a lipcsei egyetemen és philosophiából doctoratust tett. Sok újat tanult, sok szépet tapasztalt, s bár tudományszomja bőven talált volna még táplálékot, megtakarított pénze elfogyván, az anyagi szükség hazatérésre kényszerítette.

Hazaérkezvén, Pesten állapodott meg. Helyzete, - mint maga tréfásan megjegyzi - hasonlított az eladó leányéhoz, ki kérőre vár. Legrosszabb esetben ott volt Rudna, hova Sándor nevelése folytatására több ízben hívták, mert a gyermek egyre csak Székács után esengett. Nyilvános hivatalra, mit Székács jobb szeretett volna, szintén volt kilátás, de ekkor még kissé távolban és borús ködben mutatkozott a békepart, a másfél év múlva elnyert pesti lelkészi állás képében. Pesten az ág. ev. magyarok, németek és tótok közös egyházat képeztek, melynek csak német és tót lelkésze volt. Ezek valamelyike tartott néha a csekély számú magyar híveknek egy-egy magyar nyelvű predikációt, de épen ez időben, mikor a magyar nemzeti szellem minden téren oly erővel nyilatkozott meg, mikor épen Pest a magyar tudomány, művelődés központja, vezetője kezd lenni, - a pesti ág. ev. egyháznak egyik lelkésze sem tudott annyira magyarúl, hogy magyar nyelvű istentisztelet tartására vállalkozhatott volna.

Ily körülmények közt az egyház kebelébe tartozó magyarok, Bajza tanácsára, Székács Józsefet kérték meg, hogy február 2-án tartson magyar predikációt. Elmondták a küldöttek azt is, hogy magyar lelkészi állás létesítésén fáradoznak, s így, ha megnyeri a hivek bizodalmát, kilátása lehet a hivatalhoz.

Székács csakugyan megtartotta a beszédet, csekély, de válogatott számú közönség előtt - egyszerű attiladolmányban, bajúszosan. Lang, a német lelkész, ugyanis idejekorán figyelmeztette, hogy "ha bajúszát le nem véteti, papi öltönyben nem bocsáthatja a szószékre. Székács mégis bajúszosan állított be hozzá az ünnep reggelén, a jó Lang összecsapta kezét e konokságon, de Székács megvigasztalta: "Vagy elválasztanak pappá - vagy nem; ha igen, elég időm lesz levenni a bajúszt, ha nem, - nohát legalább megmarad a bajúszom."

A hallgatóságnak azonban így is tetszett a beszéd, mert az istentisztelet végeztével közrefogták s valóságos diadalmenettel mutatták be az egyház előkelő tagjainak.

Egyelőre úgy látszott, hogy ez a sikeres szereplés az ifjú szónok kedves emlékeit fogja szaporítani, mert pénze végkép elfogyván, elfogadta Nikolicsék annyiszor megújitott, sürgető ajánlatát és lement Rudnára, hol tárt karokkal fogadták.

A pesti várakozás napjaiban sajtó alá rendezte szerb fordításait, melyeknek egy része már az Aurorában és Koszorúban megjelent s kiadásukkal barátját, Kunoss Endrét bízta meg. Igy jelentek meg a "Szerb népdalok és hősregék" 1836-ban Trattner Károlynál. Mindenki nagy élvezettel olvasta ezeket a mi népdalainkkal s székely balladáinkkal rokonhangú költeményeket, irodalmi és eszthetikai értéküket pedig Garay János méltatta a "Szépliteraturai Lapok"-ban. (A "Szemlélő" melléklapja, - szerk. Kovacsóczy Mihály.)

A "Szerb népdalok és hősregék" megjelentekor a szerb népköltészet már nem volt ismeretlen irodalmunkban. Kazinczy, Toldy, Bajza német fordításokból, Vitkovics pedig az eredetiből fordítottak néhányat. Ezek mintájára irtak azután Vitkovics dalokat és Vörösmarty balladákat "szerbus stilusban."

Az említett kisérletek s az utánzásra törekvés bizonyítják az érdeklődést és magyarázzák a lelkesedést, melylyel Székács fordítását fogadták. Ez a fordítás a VIII. XVII. és XX. hősdal kivételével Vuk Karadzics gyüjteményéből készült (Narodne szrbszke Pjeszme szkupio i i na szwijetizdao Vuk Szteph. Karadzics. (Nemz. szerb dalok, összeszedte és közrebocsátá K.)) s ugyancsak Karadzics nyomán két részre oszlik, úgymint nődalokra és hősdalokra. E két részt tanulságos bevezetés előzi meg. Székács ebben Wesely vinkovcei tanár értekezésére (Azon fordtításnak, melyhez ezt a kimerítő értekezést Wesely bevezetésül írta, czíme : Serbische Hochzeit-Lieder, metrisch ins Deutsche übersetzt u von einer Einleitung von E. Eugén Wesely Professor am Gymnasium Vinkovce in Slavonien. (Kiadta Pesten 1826-ban.)) utal, melyet Toldy a Minervában (Felső-Magyar-Országi Minerva 1827 2. negyed "A serbus nép költéséről" 1153-1167. I.) ismertetett, azután jellemzi a szerb dalok szerzőit, kik "közönséges, egyszerű emberek a mesterkéletlen természet fiai, egy súlyos iga alatt nyögő és ez okból még műveletlen hazának gyermekei."

Megemlékezik a szerb dalok fáradhatatlan gyűjtőjéről, Vuk Stephanovics Karadzicsról; felsorolja a fordítókat, köztük Goethét, ki olasz prózai átdolgozás nyomán készült franczia átvétel után Assán aga nejének panaszdalát dolgozta fel költői művé.

A fordítók az eredeti tartalmát többé-kevésbé híven visszaadták, de a dalok alakját illetőleg csaknem valamennyit félrevezette Karadzícsnak egy állitása, ki gyűjteménye első kötetében a képletek változásait felsorolja s a hősdalról (53. lap) azt mondja: "A mi hősdalaink egyiglen tíz szótagúak, vagyis öt trocheus lábúak, úgy, hogy a második láb után caesura következik." E kijelentésben helyes az, hogy a hősdalok 10 szótagú sorokból állanak s hogy a negyedik szótag után caesura következik, vagyis hogy a szerb hősdalok - kimondjuk bátran, hogy a szerb nődalok is - ­hangsúlyos rythmusúak. Ezt Székács is kiemeli s jegyzetben hivatkozik a magyar költészetre, melyben "ezen "szakodák" nem ismeretlen Zrinyi, Balassi, Rimai, Gyöngyösi régi magyar modorban készült költeményeiben sem, - s úgy látszik, költőnk közül némelyek, a fiatalabbak, ismét ügyelni kezdenek a verselésnek ezen nem megvetendő fordulatára, mely pihentetés által, gyakran igen jól hat fülre és lélekre." Manapság ezt könnyen megértjük s természetesnek találjuk, de a XIX. század elején, mikor a nyugat-európai versforma uralkodik a költészetben, ennek hatása alatt Székács is trocheusokban fordít, "részint, mivel a szerb dalok nagyobb része, - ha nincs is, mint mondám trocheusokban irva, - legalább trocheusokban van danolva; részint, mivel tudom, hogy a mértékkel a művészetnek s a művelt füleknek. egyaránt tartozom." (Bev. 10. lap.)

Ha Székács a magyar versidomra támaszkodva sem meri a nyugat-európai formát mellőzni, akkor épen nem csudálkozhatunk, ha más nemzetek fordítói Karadzics állításának ahhoz a részéhez ragaszkodtak, mely nyelvük, verselésük természetének legjobban megfelelt. Maga Karadzics pedig épen úgy, mint Székács, a classicus és nyugat-európai versformák és a melodia hatása alatt fedezte fel a hangsúlyos verselésben véletlenül épen elég gyakori trocheusokat.

A bevezetés utolsó soraiban Dunán, Száván túl lakó szerb hajdani bajtársainknak és a magyar földön élő szerb testvéreinknek ajánlja munkáját, kifejezve azt a barátságos viszonyt, mely szabadságharcunk előtt magyarok és szerbek közt fennállott s mely csak napjainkban kezd lassan-lassan visszatérni.

Ezen bevezetés után következnek a szerb népköltés lyrai termékei: a nődalok. Nevöket legkönnyebben ugy érthetjük meg, ha összehasonlítjuk őket a hősdalokkal, melyekhez úgy viszonylanak, mint a nő a férfihez.

A hősdalok tárgya a vitézi cselekedet, a harcz, a küzdelem hazáért, vallásért, nőért, s ezeknek indítója, tényezője, a nagyság, erő, bátorság, elszántság fejeződik ki a hősdalok hangjában, előadás módjában egyaránt.

A nődalok akárcsak a mi népdalaink, a nép érzelmi világát, örömét, bánatát, reményét, csalódását, s ami ezeket legtöbbször előidézi, - szerelmét tolmácsolják. A kinek ajkáról hangzik a dal, annak a szívéből ered, s ezért oly közvetlen, szívből jövő, szívhez szóló.

A szerb nődalokat Székács "lágy hangú, epedő szerelmi dalok"-nak mondja. Igaza van. A szerb nép évszázadokon át szenvedett a török iga alatt, ezért dalainak bús, fájdalmas az alaphangja. De remélt, bízott egy szebb jövőben, melyet epedve várt.

Ez az általános jellemzés ráillik mindazon dalokra, melyeket a szerbek lakodalmakkor, bőjtben, aratásra, szárazság idején (dodola) énekeltek, s melyek ősi, részben még pogánykori szokásokat őriztek meg.

Alakjuk változó. A vidám, játszi tartalom rövid, gyorsmenetű sorokban jelenik meg, a mélyebb, fájóbb érzelmek köntöse pedig sokszor a hősdalok méltóságos, lassan haladó sora.

Székács a nődalokat hat csoportra osztotta:

  1. Nászdalok.
  2. Királynék: Pünkösd ünnepén 10-15 leány, köztük a legszebb "királyné" házról-házra jár, dalol és táncol.
  3. Aratás.
  4. Dodola: Doda vagy Dodola köntös helyett füvel, virággal, fagalyakkal beburkolt leány, ki száraz esztendők tavaszán 10-15 leánytársával minden ház előtt esőért könyörgő dalocskát énekel, míg valaki a házból ki nem jő, s a Dodolát le nem önti.
  5. Bőjt.
  6. Enyelgés szerelem, élet: Jóllehet az előbbiek között is vannak kedves, gyönyörködtető darabok, mindazáltal, mint egyes alkalmakra készült szerzéseknek, inkább művelődés történeti jelentőségük van, míg ebben az utolsó csoportban az egyszerű, naiv kedélynek, tiszta romlatlan szívnek, elbájoló, lebilicselő megnyilatkozásait szemlélhetjük.

A kötet második felében 21 hősdalt, vagy, - mint Székács nevezi őket, - hősregét olvashatunk. A szerb népnek minden más nemzetétől elütő, gazdag epikája van. Nemzeti hőseinek minden kiváló tettét megörökíti egy-egy elbeszélésében, melynek előadása oly élénk, néha tisztán drámai, s a lyrai elem is annyira előtérbe nyomul, hogy méltán nevezik őket népballadáknak.

A szerb nemzet sohasem volt oly hatalmas, hogy hódításra gondolhatott volna, ellenben hazáját, szabadságát sokszor kellett idegen betörők ellen védenie. Ez az ellenség legtöbbször a pogány török volt, s így a haza és a vallás védelme azonos lett. A szerb népköltészet hőse tehát nem középkori európai lovag, ki kalandokra indul, s két kézzel ragad meg minden alkalmat ereje; ügyessége fitogtatására, hanem ereje, hatalma tudatában nyugodtan él, csak akkor nyúl fegyverhez, ha fejedelmét, hazáját megtámadják, vagy őt magát harcra ingerlik; de aztán küzd elkeseredetten, győz vagy meghal, alig van ének, melyben fogoly hősről van szó. Minden küzdelmében hű szövetségese, segítője a hősnek jó lova és kardja.

A hősdalokat egyszerű előadás, eleven festés jellemzi, a szereplőket tetteikből, beszédeikből ismerjük meg, mert az elbeszélést sokszor párbeszéd váltja föl.

Mint a görögnek, latinnak a hexameter, a németnek a nibelungi, a magyarnak az alexandrin, a hosszabb elbeszélés megállapodott formája: úgy a szerb hősdaloké a már említett tiz szótagú sor, mely két részre (4/6) oszlik, a második hat szótagú rész tetszésszerinti két ütemre, s míg az első rész sajátságos jellemet ad a sornak, addig a második rész változatossága megmenti az egyhangúságtól. Ez a beosztás különben onnan magyarázható, hogy mindig egy húzós hangszert - a guzlát - pengetve adja elő regéit az énekes, ki a negyedik szótag után, - azért kell ott a szónak is végződnie, - szünetet tart az előadásban.

Székács fordítása hiven visszatükrözi az eredetit. Ki is emeli, hogy első sorban hűségre törekedett. E czélból fordításait mindig magyarul is tudó szerbekkel biráltatta meg, s ezek észrevételeit meghallgatva javított, igazított rajtok egyetmást. A fordítás megjelenése után is többször átnézte, javítgatta, azon szándékkal, hogy másodszor is kiadja, de ez a terve már csak halála után valósúlt meg 1887-ben, mikor a javított példány alapján Gyulai Pál az Olcsó Könyvtárban ismét nyilvánosság elé bocsátotta.

Ezen a téren Székácsnak csak legújabban akadt követője, Margalics Ede, (Budapesti Szemle 1896 március., Katholikus Szemle 1896 április 5 bolt, Olcsó Könyvtár 1899 1107-1110 szám.) ki a Márk királyfira vonatkozó balladakört fordította le. A 31 ballada közül négy már Székács fordításában is megvan.

Ez a fordítás nagyban növelte Székács írói jó hirnevét, s részben ennek köszönheté, hogy az Akadémia, akkor még "Magyar Túdós Társaság" 1836-ban levelező tagjává választotta. Részben, mondom, mert ezt a kitüntetést tulajdonképen Plutarchus fordításával érte el. A Magyar Túdós Társaság ugyanis 1832-ben 61 classicus műnek a fordítására hívta föl a magyar írókat. E dús választékból Székács Plutarchus párhuzamos életrajzainak fordításához fogott, s munkája nagy részét már 1835-ben bemutatta a társaságnak. Teljesen készen, bevezetéssel, magyarázó jegyzetekkel azonban csak 1839-ben adta be az első részt, az összes párhuzamos életrajzok egy ötödét. A társaság, pénzhiány miatt, ezt is csak 1847-ben nyomatta ki, (Párhuzamos Életrajzok Plutarchosból. Hellénből fordította Székács József M. A. és Kisf. Társ. T. Pesten MDCCCXLVII.) a folytatás kiadására pedig egyelőre nem vállalkozhatott.

         Társoldalak
 
  I. Székács születése, gyermekkora. Hat év a mező-berényi gymnasiumban. Benka Ádám, Bodroghy Pap Dániel.
II. Sopronban. Ihász, Hetyésy, Kis János. A soproni főiskola. ­A Magyar Társaság. Első költői kisérletei és fordításai.
III. Nevelő 1829-33. Karlovicon. Megtanúl szerbül, görögül. ­Pesten. A görög anthologia fordítás kezdete. Első eredeti epigrammái. Eperjesen.
V. Lelkészszé választatása 1837. Árvízi beszéde 1838. Házassága 1840 február 9.
VI. Világi költészet
VII. A "Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" szerkesztése Török Pállal együtt. 1842-1848.
VIII. Satira, didaktika.
IX. A szabadságharc alatt és után. Szónoki művei.
X. Vallásos költészete és vallásos folyóiratai.
XI. A görög Anthologia fordítása és eredeti epigrammái.
XII. A patens-küzdelem. 1859 szept. 1-1860 máj. 15. Superintendens 1860-1862.
XIII. Műfordításai és költészetének jellemzése.
Befejezés


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Eperjes (Prešov, Eperies Sk) Székács József Székács József élete és irodalmi munkássága IV. Külföldön. Pesten. Első egyházi beszéde. Szerb népdalok és hősregék. 1836-Plutarchus fordítása.

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.