VIII. Satira, didaktika.

A Kisfaludy-Társaság 1841-ben pályázatot hirdetett, melynek értelmében

"Kivántatik egy, népi életünk valamely oldalát tárgyazó satira, kötött beszédben. Jutalma tizenkét darab arany."

A beérkezett 20 pályamunka közűl Vajda Péter "Vegyes házasság" cimű satirája nyerte el a jutalmat. Székács volt a bíráló bizottság jegyzője s mintegy a pályadíjnyertes satira bevezetéseűl egy értekezést olvasott fel a satiráról, (Kisf. Évl. 1842 111 k. 87-94 I.) melyben annak elméletét röviden, vonzó modorban adta elő.

A satira szó eredetének s irodalmának felsorolása helyett - a mi unalmas benne, - annak a bizonyításával kezdi, hogy a satira-író és költő, mert a kicsinyest, nevetségest, természetellenest úgy rajzolja, hogy azok láttára lelkünk a fenségest, komolyt, természetest fogja csodálni, megszeretni. A satira olyan költemény, mely a szépnek, igaznak stb. eszményét fonák képben tükrözteti, adja vissza. Ezért tárgya első sorban az emberi gyarlóság, az erkölcsi élet árnyoldalai. Székács enyelgő és komoly szatirát különböztet meg s mindkét faj végcéljául azt állapítja meg, hogy az embert az értelmében, izlésében, erkölcsi életében található ferdeségektől megszabadítsa.

A műfaj ezen nem csekély feladatához képest a satiraírónak arra kell törekednie, hogy az ő enyhébb vagy erősebb gúnyjával bennünk keltett neheztelés tisztán erkölcsi legyen, azaz általánosítsa, eszményítse a tárgyúl vett fonákságot. Az igazi satiraköltőktől éles itélőtehetséget is kívánunk, hogy az ostorozandó hibát a legjellemzőbb oldaláról, a maga teljes gyarlóságában állíthassa elénk, e mellett még elengedhetetlen az úgynevezett satirai él, mi a gondolatoknak és kifejezéseknek meglepő és jól használt elmésségében nyilatkozik.

Miután Székács a satirának ezt az elméletét, mely ellen alapjában manapság sem lehet kifogásunk, megírta csakhamar gyakorlatban is megpróbálkozott a satira írással. Első kisérlete a "Prot. Egyh. és Isk. Lap 1844-ik évi utolsó számában megjelent "Búcsú" volt (III. évf. 1225-1232 I) Török és Székács a lap tényleges szerkesztésében évenként váltották fel egymást s az 1844 év folyamán Székács volt a tulajdonképeni szerkesztő, s csak mint ilyen búcsúzott el a lap olvasóitól - munkatársaitól.

Satirái általában nem példaképei a maró gúnynak és a kíméletlen dorgálásnak, ez az első kisérlete pedig, mint satira, valamennyi közt a leggyengébb, mert legenyhébb.

Kedélyes hangú bevezetés után, a gúny minden árnyalata nélkül való ódai emelkedéssel dicsőíti a királyt, áldást kér reá, s az országgyűlés tagjaira, igy köszönvén meg nekik az 1844-iki törvénycikket. (1843/44 III t.-cz. 2. §; "A jelen törvény kihirdetése után keletkező azon vegyes házasságok is, melyek evang. lelkipásztor előtt köttetnek, érvényesek.") Majd minden felekezetű lelkésztársaihoz fordul. Itt már a gúny is felcsillámlik, a mikor a papokat jellemzi, kiknek sokat kellene tudniok, még többet tenniök, leginkább azonban ezt is, amazt is.

"A főparancsot tudni nem nehéz,
Istent szeretnünk mindenek felett,
Embertársunkat úgy, mint önmagunkat,
Ezt tudni szép, de teljesítni szebb,
A példát tőlünk várja a világ,
S várása szent is, ó is és - hiú is."

Manapság a keresztyén vallás eredeti alapja, a biblia csak függeléke a különböző hitvallásoknak; a papoknak több gondjuk van a négy, - mint a kétlábú juhaikra, ezeket eltíltják a szent kút vizétől, mert benéztek a szomszéd akolba.

A híveknek azt köti lelkére, hogy Isten előtt minden nemzet fia, minden felekezet híve egyaránt kedves, ha a Jézus adta tárvényeket megtartja. Bizonyságúl elmond egy mesét.

"Esztergomból a mennynek ajtajához
egy holt jött egykor s rajta zörgetett
"Nyissátok meg!"
"Ki vagy te?" szóla Péter,
S az bocsánatjegygyel jobb kezében
"Hát én!" úgymond, katholikus vagyok,
Az üdvözítő egy hit sorsosa."
Ülj ott a padra, szólt Péter s kicsukta."
Ugyanígy járt a Szebenből érkező lutheránus, a Debreczenből érkező kálvinista. Egymás mellett ültek hárman szép csendesen, kik a földön egykor annyit kocódtak. Látva a csillagok járásában, hallva az angyalok karában a mennyei összhangot, megtérő kebellel zengik a közhit énekét:
"Mi mindnyájan egy Istenben hiszünk."
Erre szent Péter beereszti őket a mennyország kapuján.

Megemlékezik az iskoláról, melyről sok szó esett a lap hasábjain. Majd a munkatársaknak tolmácsolja a szerkesztőség hálaszózatát, mely oly tiszta, nyúlékony, mint a színarany, de nem oly mulékony, no meg a vásáron nem is oly kelendő, mint a körmöci. Egyik munkatárs, Nagy Károly nevéről eszébe jut egy mese a frank császár Nagy Károlyról, ki az árulkodó szakácsot úgy büntette meg, hogy megetette vele azt a pástétomot, melyet a szakács egy bevádolt vitéz számára készitett s a szegény szakács a saját főztétől prüszszentett 99-szer.

Ez az elmés, fordulatokban gazdag költemény, a sokféle tárgy szerint változó előadás, a kedélyes, gúnyos, komoly hang alkalmazása jó gyakorlat volt, s hogy nem hiába történt, azt bizonyítja mindjárt a következő év elején a Kisfaludy-Társaságban felolvasott satirája : "Hogyan lehet könynyen meggazdagodni!" (Kisf.-Társ. Évl. 1845 VI 350-363 1.)

Amint a cím is mutatja, a könnyű szerrel való meggazdagodás eszközeit fogja az író elősorolni. Teszi pedig ezt, mint pap, egyházi beszéd alakjában. Megszólítja híveit, kik összegyültek

"Egymást meglátandók és megláttatandók
Vajjon zekénk posztója gácsi-e,
S szoknyánk anyagját belföld szőtte-e?"

Tárgya fontosságát kiemelve, hogy hallgatósága jóakaratát megnyerje, először is meghurcolja lelkésztársait, kik úgy ráolvassák a templomba járóra a legtitkosabb bűnét, hogy a szegény áldozat pirulva lesi, mikor mutatnak már rá újjal.

"Innen van aztán, hogy templomba járni,
Az arcznak fínom bőrét ápolóknál
S a művelteknél többé nem divat."

A helytelen tárgyalás is nagy hibája a papoknak, a jelen esetben pl. egy pap azt mondaná, hogy a pénzszerzés okai

"A szorgos munka és az izzadás
S a szerzeménynek megtakargatása."

A pénzszerzésnek ezt a módját, mely az embert igavonó barommá sülyeszti, a hívek nem fogadják el. Jól teszik. Székács sokkal egyszerűbb és célszerűbb eszközöket ajánl, s mindegyik eljárást az életből vett példákkal teszi szemlélhetőbbé, érthetőbbé. Leirja a váltóhamisítót, ki kése, körme és gyantapor segítségével a 100-ból 1000-et csinál, az uzsorást, ki 5%-ra vesz fel pénzt s 12%-ra ad másnak, vagy 500 frt helyett 800-at követel. Megemlékezik az előleges írói díj, vagy a beküldött előfizetések elsikkasztójáról, a csaló kereskedőről, ki kender helyett kóczot, bor helyett lőrét szállít.

"Ezek volnának hát az eszközök,
Melyekkel a ki bátran s bölcsen él,
Könnyen s hamar meggazdagodhatik.

Igaz s már ezt tagadni nem lehet,
Hogy a világ csalárd, zsidó, uzsorás,
Álnok, gonosz, vesztegető, pogány,
Tolvaj, zsivány, orgazda, hűtelen,
S egyéb czimekkel illetend. De mindez
Csak vaklövés jó hirünk ellenében,
Mert a kinek van pénze, mindene
Van . . . ."

De miért szegény hát, ki e tárgyról ily hosszan értekezik? Azért, mert nincs ereje elviselni a fenti címek egyikét sem, még kevésbbé valamennyit.

Mint minden rendes predikáció, ez a felolvasás is Amennel végződik.

Két év múlva (X. közűlés 1847 február 6.) olvasta fel ugyancsak a Kisf.-Társ. ülésén a "Hogyan tegyünk szert könnyen hírre névre" (Pesti Divatlap 1847 10 szám.) című satiráját.

A hírnévszerzés, a hírnévre vágyás épen olyan általános betegsége az embereknek, mint a vagyongyűjtés, azért Székács most az emberi nemnek ezt a gyöngeségét csúfolja ki. Igen szellemesen kapcsolatba is hozza ezt a művét az előbbivel. Ugyanis beállít hozzá Biblach Mózes, ki az előbbi satirában foglalt utasítások szerint már egy milliót szerzett. Most új vágy támad lelkében, mohó, olthatatlan vágy a dicsőség, az ünnepeltetés után s Székácshoz jön tanácsért. Ez természetesen meglepetve hallgatja a különös kivánságot:

"Hm! Hm! Biblach Moses és halhatatlan!
Biblach Moses és nagy, dicső, hires név!
Száraz harmat, somfából vaskerék,
Nyulat fogó lajhár mind egyre megy."

Első meglepetésében a szentírás nyomán azt ajánlja neki, hogy áldozza a közjóra minden vagyonát ; ez nem célszerű, mert jutalma nyilván csak "szegény" esetleg "bolond zsidó" lenne - majd holta után. Biblach nem ilyen drága, túlvilági dicsőséget óhajt, hanem földit, csekély pénzen megszerezhetőt. A lelkiismeret kimaradhat a játékból, mert azt úgyis elvesztette már vagyonszerzés közben.

Erre következnek az igazi, Biblach szíve szerinti ajánlatok, melyekben Székács több, bűnszámba menő gyengeséget állít egy-egy találó, csipős megjegyzéssel pellengérre.

"Először is légy óh Moses magyarrá,
- "Jaj !" - "Hallgass, változtasd át magyarrá
Mindkét neved s növessz hozzá bajúszt,
Aztán akár eláruld a hazát,
Bajúszodért a nemzet megbocsát.
Például a Biblachból Bélay
Legyen, Mózesből Miksa, hogyha tetszik,
Amazt a törvény ingyen adja meg,
Kivévén azt az egypár száz forintot,
Mely írnok, védnök, ülnök, elnök és
Egyéb nokok s nökökre felmenend;
Mert a törvénynek könnyű ingyen adni,
Ő sem nem szomjas, sem nem éhezik,
De a tens és nagyságos noknökök,
Kivált ha még nokocskák és nököcskék
Is hemzsegnek körülök szomjuhoznak
S éheznek is

"Mi a Miksává lételt illeti,
Ez sokkal olcsóbb, néhány csepp vizecske,
Egypár nyájas szó, néhány rongy huszas,
Üres, de ünnepélyes fogadás,
Hogy majd a bárány, hogyha birka lesz,
Ezüst helyett arany gyapjat hozand
S magát csak egy pásztortól nyíretendi.

A magyaros név, bajúsz, sujtásos zeke után a nemesség következik. Akármelyik hasonló nevű szegény nemes örömest keblére ölel, még a családfádat is elmagyarázza.

"Névsort mutathat minden csődbíró,
Vagy a váltó-törvényszék irnoka."

Vagy ha egy kicsit többet áldozol, azaz megveszel borsos áron egy hitvány birtokot, azonnal egy rőfnyire megnő a neved: Fövenyes örökös ura s több megye főtáblabirája.

A dicsőség magasabb fokához két út vezet. Vagy államszolgálatba lépsz, vagy nem. A hivatalt, pénzedért, kezdheted alispánságon, vagy mint katona, kapitányságon, mert katonatiszt is akad elég, a ki beteget jelentve nyugalomba vonúl, hogy megfizetett helyét elfoglalhasd.

A dicsőség másik útja a következő: Mint ellenzéki tag, megbuktatod élősdi seregeddel a kormány indítványait, s mikor odafenn már észrevettek, térj meg, fogadj józanságot, mély hallgatást s folyamodjál a kormányhoz valami magas kitüntetésért.

Végre, a ki két év alatt egy milliót szerzett, az, - ha így folytatja, - csakhamar még király is lehet, tudniilik pénzkirály.

A derék Biblach megfogadta a jó tanácsokat, mindjárt alkalmazta is, mert mindent igérve, de semmit sem adva távozott.

A szabadságharc után következett gyászos korban Székács, tisztelve az elnyomott nemzet mély fájdalmát, mely az ő honfiszivét is általjárta - satirát nem ír. Csak mikor már minden jel arra mutat, hogy az uralkodójával kibékülő nemzet visszanyeri alkotmánya évszázados jogait, akkor - 1864-ben - ül újra a Kisfaludy Társaság előadó asztalához s felolvassa az előbbiekhez tárgyán kivül mindenben hasonló satiráját, melynek címe : "Új-Biblia, egy élelmes írónak levele kiadójához." (Felolv. 1864 febr. 6, - megj. Kisf. T. Évl. Új F. II: 128-147.)

Székács Ballagi Mórral az új-testamentum fordításához fogott, le is fordították csekély kivétellel az egészet az eredeti görögből, de a munka nyomtatásban mai napig sem jelent meg, csak Ballagi fordításából, mintegy mutatóúl, néhány rész. Azt hiszem, akkor tapasztalhatta Székács, hogy a bibliát nem nagyon kapkodják, talán kiadót is keresett, de senki sem vállalkozott.

Arra a meggyőződésre jutott, hogy olyan biblia volna a legkelendőbb, a milyent ő "Új biblia" címen mutat be.

Egy élelmes iró kiadójához intézett levelében lefesti kora erkölcsi sülyedését s belátva, hogy ezen segíteni nem lehet, legalább hát hasznot húz belőle, átalakítja a bibliát a mai kor igényeihez. Az eredeti biblia szerint Isten felé irányuljon az ember legteljesebb valója, az új biblia szerint ellenben

"Az emberben legeslegfőbb az Én
Az a fő jó, mit annak vall az Én,
Az a fő jog, mely ád és mond: Enyém,
Az a fő szépség, mely tetszik: Nekem,
Az a fő üdv, mely táplál: Engemet."

Ez a korszerű alaptétel bizonyára kelendővé fogja tenni az új bibliát, melyből még a "lopás", "szerzés", "szemérmes" fogalmakról mondandókat közli az iró mutatványúl. - Mint tapasztalt író, a kritikára is számít, de megnyugtatja a kiadót. Ha nagyon megtámadnak bennünket, akkor "Örökké új biblia" cím alatt kiadjuk az igazi bibliát, de ez majd csak akkor lesz, ha a kor megváltozik

" . . . . . . . ha majd
A szélsőségek közt hányt és vetett
Ember meg- és az óhoz visszatér,
Az óhoz, mely évezredek múlva is
Uj lesz, megújul s új marad,
Mivel való és mint való, örök."

De mig a kor ilyen, t. i.

"E kort, mint mondám, egy láz tartja fogva,
Ez a realnak, a kézzelfoghatónak,
Foggal morzsolhatónak és torokba
Csúsztathatónak végtelen szerelme.
Bálványa a haszon, vallása élv,
Ént istenítő tömjén s bölcsesége
Az Ént gyönyör fertőjében fürösztő,
Izzadság nélkül, visszás útakon
Vagyonszerző, önző realokosság,"

addig, - már pedig minden jel arra mutat, hogy sokáig így lesz - nincs mitől tartanunk, kapkodni fogják új bibliánkat. Ezek Székács satirái. A közös eredet nyomát annyira magán viseli mindegyik, hogy tartalmuk elmondása után együttesen jellemezhetjük őket.Tárgyuk rendesen oly tévedés, hiba, mely nem annyira súlyos voltánál, mint inkább nagy elterjedtségénél fogva lesz veszélyessé. Az ilyen vétek rendesen az ember valamelyik jó tulajdonságának az elfajulása, túltengése. - Tisztelünk, becsülünk mindenkit, a ki szolgalmas munkásságával egy kis vagyont és szeplőtlen nevet szerez magának és hagy a családjának; ellenben megvetjük azt, a kiben ez az alapjában nemes törekvés aljas kapzsisággá, rangkórsággá fajúl. A vallástalanság, s vele kapcsolatban az anyaghoz, az érzékihez való hajlandóság - mi ellen Székács az új bibliában küzd - rendesen olyankor keletkezik az emberben, mikor már annyit tanúlt, hogy elkezd bölcselkedni, de annyit még nem tud, hogy beismerje korlátolt, gyarló ember voltát a Mindenható végtelen bölcseségével szemben.

Az ilyen jól megválasztott tárgyat minden író a saját egyénisége szerint dolgozza ki. Székács jellemére is élénk világot vet a satirairásban követett eljárása. Éles itélőtehetségével, nagy emberismeretével mindig eltalálja a jelenség, az ember legjellemzőbb oldalát, ezért oly találó minden legkisebb megjegyzése. A nagyobb, az összetett egészet részeire bontva tárgyalja, hogy könnyebben megértsük. Máskor meg az ellentétek egymás mellé helyezésével világítja meg a helyzetet, különösen mikor satirikus csipősséggel megrajzol egy meglevő, helytelen állapotot, a következő sorokban egy ügyes fordulattal előadja azt, hogy milyennek kellene lennie a szóban forgó dolognak. Szerető, jó szive még satiráiban is inkább egyenesen tanított, mint a gúny közvetett fegyverével.

Erre céloz Ballagi Mór, (Emlékbeszéd Székács József t. tag felett 19 lap. - Értekezések a nyelv és széptudományok köréből VII K. VIII szám 1879.) ki olyan szépen jellemzi Székács satiráit

"mint nemes humora szüleményei mosolyogva
feddőznek és sarcasticus célzásaik dacára is nyugtatva
és enyhítve simulnak az emberi szívhez."

Versformája valamennyi satirájának az ötös és hatodfeles iambicus sor. Rendesen rímtelen, csak néha rímelteti, hogy az előadás élénkségét fokozza és jelezze is. Például a "Búcsú"-ban jókedvü humorral emlékezik meg az iskolák mostoha sorsáról és egymásután tizennégy sort rímeltet az "iskola" szóval. A tréfa alakjában komolyan figyelmeztető tartalomnak megfelelő komikus intőjel ez a sok - ola, kola végzet, hogy az iskoláról meg ne feledkezzetek! Rímelnek az új évi jó kivánatok rövid sorai. Rímes sorokba verődnek az új biblia szerzőjének szavai is, mikor az a lelkesültség lovára ülve versben zengi, - csak mutatványúl - Sparta nemzetét.

Természetes humora, vonzó előadása, kedves olvasmányokká teszik népies elbeszéléseit, melyeket ő maga is nagyon szeretett s melyeknek minden sorából az ő vidám, kedélyes, élénk Szellemessége oly bensőséggel árad reánk, hogy örömest véssük emlékezetünkbe a bennök lévő tanulságot.

Székács ezekben az elbeszélésekben a nép között elterjedt babona ellen küzd. Az egyszerű kis történet a hiszékeny, babonás emberek, azaz leginkább asszonyok, felsülésével és kijózanodásával végződik. Az egyikben (Címe : Dombi János v. a hazajáró lélek. Protestáns árvaházi Naptár 1856, 52-54 oldal.) egy haszonleső korcsmáros ki akarja zsákmányolni a nép babonás felfogását, de ugyancsak pórúl jár. A dolog úgy történik, hogy a jómódú Dombi János egyetlen leányát a szintén gazdag korcsmároshoz akarja adni, de a leány kijelenti, hogy ő csak szíve választottjához, a szegény mészároshoz megy nőül. Erre Dombi János uramat mérgében megüti a guta, de magához jön s megtérten annyit mondott:

"Kövesd leányom szívedet
Áldjon meg Isten tégedet."

Azután meghalt, s leánya özvegy édes anyja áldásától kisérve váltott gyűrűt a mészárossal.

Eddig rendén ment minden, de Kúnhalmon, elbeszélésünk színhelyén, az a balhit volt elterjedve, hogy a halottak éjjelenként visszatérnek sírjukból, ha valami nem kedvök szerint történik. Ezt a babonát látszott igazolni Dombi János is, kit lepedőbe burkolva sokan láttak éjfélkor hazajönni, a házbeliek meg hallották, a mint a padláson dörömbölve kiabálta:

"Nem kell nékem mészáros, Vőm legyen a csapláros."

Nosza a kofák, banyák, meg a bábaasszony addig jártak Dombiné nyakára, hogy a gyűrűt visszaküldötte a mészárosnak. De az nem hitt a babonának, s egy este, két hatalmas kutyájával megleste a kisértetet, kiben a korcsmárost ismerte föl. A csalás így felderülvén, a gonosz korcsmárost, kit már a kutyák is megszabdaltak, a biró deresre húzatta. A lelkész beszéde végkép kiirtotta - legalább a józanakból - a babonát. A mészáros pedig azután boldogan élt Pannikájával.

A másik ilyen elbeszélésben (Hedri Tamás vagy a véletlen csattanás. Vas. Ujs. 1856 4. sz. 31-32 lap.) pedig a véletlen csattanásnak atyafi-halált tulajdonító Hedriné gyógyul ki babonás hitéből. Az ura, ki ezért sokszor gúnyolta, egy este szép nagy lúdmájat hoz a tanyáról. Egy tálban felteszik a polczra a konyhában. Éjjel a macska lelöki a tálat. A babonás Hedriné a csattanást szegény Sára nénje halála jelének magyarázza, nem néz a dolog után, s így a macska szépen elczipeli a májat. Reggel kétségbeesetten küldi Örzse szolgálóját a nénjéhez, hogy tudja meg, éjféltájban halt-e meg szegény nénje.

A lány ugyan teljesen megnyugtató hírrel jön vissza, de akkor képednek csak el mind a ketten, mikor a konykában meglátják a tál cserepeit. Szegény Hedriné saját kedves lúdját öli le, hogy az ura meg ne tudja, mi történt. Hedri gazda látszólag a legjobb hiszemben ette meg a sült májat, de azután így szólt

"Köszönöm a májat, tudom azt az egyet
Nem mondtad volna most: ,Itt van Hedrím egyed,’
Ha nincs bátorságod, s a zenebonára,
Ágyadból kiszökve nem futsz a konyhába,
De mert a csattanás okait nyomoztad,
Ugye hogy csomóját napvilágra hoztad.
Ha azt hitted volna, hogy a csattanással
Nénéd a világot felcserélte mással
Ott ülhettem volna ma a puszta tálnál,
Hej csak nagy áldás a bölcs asszony a háznál!"
Erre Hedri gazda felpattant lovára
S nyájas búcsút intve vágtat a tanyára.
Hedriné: ,Nem tudom, mindezt mire véljem?
Annyi szent: gonosz csont az én Hedri férjem'.
,De a csattanás’ - szól Örzse - ,még sem oly szent’.
Mint milyennek, édes asszonyom hivé kend!"
Hallgass Örzse, magam sem tom hogy hányadán
Vagyok, fi-e vagy lány, vagy egyik sem talán.
Azt hiszem, jövőre csapjunk fel Tamásnak
És nézzünk szemébe minden csattanásnak."

Költői értékük közel sincsen annyi, mint az előbbi kettőnek, de nemes céljuk, a népnevelés, szempontjából szintoly fontosak az "Egésség tízparancsolatja" cím alatt összefoglalt szabályok. (Melléklet a "Lelki kincstár" 13. számához 1860 241-248 lap.) Könnyed verselés, szép, egyszerű, világos nyelv jellemzi különösen azokat a tanúlságos kis történeteket, melyeket intő vagy követendő példáúl mond el az egyes szabályok után.

A "Lelki kincstár" 248. lapján levő jegyzet szerint: "az egésségi szabályok közlése mellett falusi iskoláinkat tartotta szem előtt a szerkesztőség.

Szerzőjük csak útmutatást akart adni, jóllehet érzi, hogy sokan vannak tanítóink közt kik c részben útmutatásra nem szorúltak."

Négy soros versekben következnek egymásután maguk a parancsolatok, majd "Az egésségi parancsolatok magyarázata," mindmegannyi kis oktató elbeszélés
Pl.
II.
Mindegy, ház-e avagy, kunyhó a lakásod,
Csak tiszta levegő legyen benne társod,
Legyen száraz, tágas, s a mi fő, mi kellő,
Gyakran járja seprű, sikár és meszellő.

A második parancsolathoz.

A pap és a biró együtt járdogálnak
Két szomszédház előtt beszélgetve állnak;
Egyikben úr Jári, a másikba’ Vári,
Ott az asszony Mári és emebbe Sári.
Jári udvarában játsznak gyermekecskék,
Pircsak mint rózsák, fürgék, mint a kecskék;
Vári udvarában lézengnek gyermekek,
Sárgák, mint a tökmag és félig betegek.
"E külömbség oka’ - szól a biró - ,a faj."
A lelkész : "Azt hiszem, másutt fekszik a baj."
E felett állottak ottan vetekedve,
Mig a tiszteletes szóla közbevetve
Menjünk s a két házban mondjunk egy jó napot."
"Jó lesz" és a biró követte a papot,
Mentek, láttak, jöttek, mindent megvizsgáltak,
De kijövet többé már nem disputáltak.
"Márinak" - szól a pap - "olyan a lakása,
Melynek nincs a rendbe’, tisztaságba’ mása
Olyan, mínt a szépen kisúrolt kalitka,
Ez a gyermekcsalád egésségi titka.
Jól főzőtt az étke, jól sült a czipója,
Jó száraz levegő, nem pók a lakója."
"Tiszteletes uram, Sárát hagyja nékem
Mert a verselésre nagy az ehetnékem"
Szól a biró, - "olyan Sárinak lakása
Melynek ha hogy vagyon, istálló a mása,
Olyan dohos, mint a szellőzetlen verem,
Pókot, balhát, s egyéb büdös férget terem,
Nem csoda hogy minden gyermeke színetlen,
Mert nyers a czipója, lánya fésületlen."
Mire jóízűn a pap nevetve monda
"Szóval Mári tiszta, Sári néne ronda."

Tréfás, humoros hangjuk, oktató czéljuk miatt ebbe a körbe tartoznak még Székácsnak a következő költeményei "A bikák gyűlése" (kéziratban.), "Az ájtatos lány" (kéziratban.), "Párbeszéd". (kéziratban.)