Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 2.

Hozzászólás a cikkhez

Folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak bemutatását: e számunkban és a jövő héten a reformáció korával ismerkedünk. Először Luther Mártonnak és munkatársának, Johann Walternek, valamint Nikolaus Deciusnak a tevékenységét ismertetjük.

Luther énekszerzői munkásságáról már olvashattak a 2004. december 12-i és a 2005. január 2-i lapszámban a Liturgikus sarok rovatban: itt felsoroltuk és röviden elemeztük a reformátor liturgikus dallamait és énekeskönyvünkben szereplő gyülekezeti énekeit. (E cikkeket az Evangélikus Élet on-line változatában is megtalálhatják.) A mostani írás más oldalról szeretné megközelíteni Luther életművének e területét.

Luther mindig bensőséges kapcsolatban állt a költészettel és a zenével. Az elméleti alapokat a latin iskolában és az egyetemen szerezte meg. Tanulmányai folyamán énekelt az iskolásfiúk kórusában, és lanton is megtanult játszani. Később többszólamú műveket énekelt társaival együtt. Szakértő módon ítélte meg a zeneszerzőket, és levelezett a kor egyik jelentős komponistájával, Ludwig Senfllel.

Ilyen előzmények ellenére hosszú ideig semmi nyoma nincsen annak, hogy Luther foglalkozott volna az egyházi énekkel. Az első impulzust az adta neki, hogy az inkvizíció Luther két ágostonos rendtársát eretnekség vádjával máglyahalálra ítélte Brüsszelben 1523. július 1-jén. A megrázó élményből vigasztaló ének született (Ein neues Lied wir heben an), amely röpcédulákon és szájról szájra terjedt. Kicsit később ballada formájában fogalmazta meg személyes elhagyatottságérzését és az erre válaszoló evangéliumi örömhírt: Nun freut euch, lieben Christen g’mein – Jer, örvendjünk, keresztyének (EÉ 318).

Ebben az időben ismerte fel a gyülekezeti ének missziós szerepét és erejét: „…hogy ezáltal Isten igéjét és a keresztény tanítást minden módon terjeszszük.” Spalatinhoz írt levelében felhívással fordult kortársaihoz: „Az a szándékom, hogy (…) német zsoltárokat készítsek a népnek, vallásos énekeket, hogy az Isten igéje az éneken keresztül az emberek között maradjon. Ezért mindenütt költőket keresünk.”

Kevesen reagáltak a felhívásra, énekekre viszont égető szükség volt. E kényszerhelyzet kimagasló teljesítményre ösztönözte Luthert: negyven körül van önálló és átdolgozott gyülekezeti énekeinek, valamint liturgikus dallamainak a száma. Témájuk sokféle: nagyünnepi és tanító énekek, gregorián átdolgozások és zsoltárparafrázisok.

E sokrétű munkában segítőtársa volt Johann Walter, a kottakiadó (ő Georg Rhau tanítványa, egyben a kor leghíresebb zeneszerzőjének, a már említett Ludwig Senflnek a munkatársa volt; 1529-től Torgauban kántorként tevékenykedett). Első közös énekeskönyvük 1524-ben jelent meg Luther előszavával és Walter többszólamú feldolgozásaival. Ez a gyűjtemény az évek folyamán egyre bővülő tartalommal legalább hat kiadást ért meg. Walternek egyes Luther-énekek – például a Jézus, Megváltónk sírba szállt (EÉ 215) – dallamának a kialakításában is szerepe volt; saját énekei közül viszont már egy sem szerepel énekeskönyvünkben.

Nikolaus Decius (Deeg) eredetileg szerzetes volt, később csatlakozott a reformációhoz; 1523-ban a wittenbergi egyetem hallgatója. Lelkészként, kántorként és latintanárként is működött. Énekei ordináriumtételeknek – az istentisztelet állandó részeinek – az átdolgozásai. Nagyon korán, 1523-ban keletkeztek, és – talán nem is tudva Luther hasonló szándékáról – elindították azt a gyakorlatot, amelynek keretében liturgikus dallamokat strófás gyülekezeti énekkel helyettesítettek.

Két Decius-ének található énekeskönyvünkben. A menny Urának tisztelet (EÉ 43), amelyet a legősibb evangélikus ének címmel is illetnek, Gloria-parafrázis: a karácsonyi dicsőítés (Lk 2,14) és az azt követő Laudamus te (EÉ 72–73. o.) szövegének kibontása három, majd négy versszakban. A Krisztus, ártatlan Bárány (EÉ 188) Agnus Dei-parafrázis: a háromrészes Isten Báránya (EÉ 78. o.) verses változata, amely Jn 1,29 nyomán került az istentisztelet úrvacsorai részébe.

Legyen számunkra erőt adó példa ma is a reformáció hajnalán keletkezett énekek objektivitása, nyelvi ereje, képeinek gazdagsága!

Ecsedi Zsuzsa

::Nyomtatható változat::