EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 25 - A pazarló Isten

Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A pazarló Isten

A minap egyik városi lelkész ismerősömmel beszélgettem; kicsit pironkodva vallotta be, hogy csak harminc körüli a vasárnapi istentiszteletet látogatók száma. Többen is kérdezték már tőle, hogy nem akar-e átmenni egy nagyobb gyülekezetbe. Annak ellenére nemmel válaszolt, hogy tudta, még kollégái közül is többen helyeselnék ezt a döntését. Hiszen a környezeti adottságokból fakadóan emberileg kevés remény van a gyülekezet jelentős létszámgyarapodására. Ő mégis kitart – ezzel a kicsiny, reá bízott sereggel együtt nagy terveik vannak.

Ezen a beszélgetésen elgondolkodva villant belém: mennyire másképp gondolkodunk mi, emberek, mint Isten. Nagy létszámú gyülekezethez szokva talán keveselljük a húsz-harminc embert, és sokszor azt gondoljuk, a nagy létszám a legfontosabb. De akkor képzeljük magunk elé Fülöpöt. Ahogy az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, a nagy pusztaság közepén várta – mert Isten odaküldte őt – az etióp kincstárnokot. Micsoda pazarlás! Egy kereső, kétkedő emberért egy „teljes munkaerőt” odaállítani! Hány óráig, esetleg napig gyalogolt Fülöp, míg a találkozópontra ért? Nem írja a Biblia, de biztos vagyok benne, hogy nem alkudozott előtte Istennel vagy az érte küldött angyallal, és nem is kérdőjelezte meg a küldetés értelmét. Első hallásra talán furcsának tűnhetett: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.” (ApCsel 8,26) Ő mégis teljesítette a rá váró feladatot: kilométereket gyalogolt a tán tűző napon, hogy egy más kultúrából származó embert tanítson a Megváltóról, magyarázza az Írást. Ma hányan tennénk meg ezt?

De – hála neki – Isten nem mérlegel. Inkább pazarol. Bőven szór. Maga Jézus mondta, hogy negyedes szórásaránnyal. Ismer minket, embereket, és tudja, hogy az elhintett mag egy része rossz talajra esik, pocsékba megy, és csak negyedrész hajt ki. De ő így is pazarolja ránk kegyelmét. Az egyes emberért akár a pusztába, kietlen, reménytelen körülmények közé is küld segítőt. Nincs munkaidő, nem mérlegel munkadíjat, nem számít a származás, a kor vagy a nem. Nem fontosak a múltban elkövetett tettek, az elvégzett iskolák vagy a kételyek. Mert ő a pazarló Isten, akiről a zsoltáros így ír: „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 103,8)

Boda Zsuzsa


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A pazarló Isten
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Festett hitvallás
„Tele a szívünk hálaadással…”
Két életút – egy ige
„Áldott változatlanság” Kelet-Békésben
Kell egy csapat
Szügyön lőttek…
Pásztói látogatás
Keresztutak
Határtalan régiók
Borünnep és -verseny
Pünkösdi határátlépés Kőszegen
Iskolát újított föl a MÖSZ
Evangélikusok
Ilyen még nem volt!
e-világ
A zaj- és kerozinjajokat is hallgasd meg, Urunk!
Keresztény szemmel
Meghalni sem érek rá
Megvan az ideje a telefonálásnak…
Lomtalanítás
Egy új „ügynöklista” és az igazság
Az utolsó élő szó
A hét témája
Minden úgy jó…
Egy Johann Strauss-koncert
Az őzgida és a gyémánt
Vasúti tolvaj
evél&levél
Egy lépés a népegyháztól a hitvalló egyház felé
Közlemények, nyilatkozatok
Radosné Lengyel Anna a Déli Evangélikus Egyházkerület új kerületi felügyelője
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Ma is élő hitvallás
Evangélizáció Komlón
Jótékonysági koncert
Hogyan mondjam el neked?
Aki megváltoztatta a világot
Úton a fejünktől a szívünkig
Évszázadok üzenete
Őszi szivárvány – kora nyáron
Erdélyi Raffaello szelet
A vasárnap igéje
Szegény gazdagok
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
A reformáció kora – Luther és kortársai
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 25 A pazarló Isten

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster