A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

– Ahogy a tavalyi esztendő Evangélikus Élet-számait átlapoztam, örömmel állapítottam meg, hogy milyen sok és sokféle északi eseményről számolhattunk be a lap hasábjain. Nemcsak templomfelújítás zajlott több helyütt, hanem például három új gyülekezeti és egy tanulmányi házzal, két szeretetotthonnal, egy orgonával és egy oltárral is gazdagodhatott a kerület. A lelkésziktatások mellett három avatásra is sor került. A kerületi rendezvényeken kívül az egyházmegyék is számos rendezvényt szerveztek; volt közöttük ifjúsági és felnőttevangélizáció, kórustalálkozó éppúgy, mint gyermekmunkások szakmai együttléte. És még folytathatnám a sort… Felügyelő úr a 2007. esztendőre visszatekintve mit emelne ki?

– Mindenképpen öröm volt megtapasztalni – és ez főleg az őszi időszakra volt jellemző –, hogy azokban a gyülekezetekben, ahol tavaly ment nyugdíjba a lelkész, milyen jó képességű fiatal lelkészek kerültek a helyükre, és hogy milyen szeretettel fogadták őket. Az külön kiemelendő, hogy a leköszönt elődök mind ott voltak utódaik beiktatásán, és szeretettel adták áldásukat az új lelkész munkájára. Pedig több évtizedes szolgálat után ez nem mindig könnyű… Solymár Péter csömöri lelkész köszöntőbeszédében esküvői örömapához hasonlította magát, aki örömmel adja férjhez a lányát, mégis bánatos, mert egyúttal el is szakadnak egymástól.

Számomra úgy tűnik, mintha az immár két évvel ezelőtti püspökváltás hangulata rányomta volna bélyegét a tavalyi gyülekezeti lelkészváltásokra. Hiszen ugyanilyen békességben zajlott D. Szebik Imre püspöki szolgálatának átadása is. Ő is készült rá, megfelelő szeretettel készítette elő, hogy az utóda, Fabiny Tamás minél zökkenőmentesebben vehesse át a feladatokat. A mai napig nagyon baráti a viszony közöttük – az előd nem tolakodóan, hanem segítőkészen ad bármikor tanácsokat utódjának, amikor az igényli.

Egy másik örömteli esemény a „házunk tájáról” egy kicsit korábbra tehető, hiszen még 2006-ban jelent meg id. Detre János szerkesztésében az Őrállók című kerületi könyv, amely sorra veszi a hat egyházmegye valamennyi gyülekezetét. Ezt a mai napig örömmel vesszük kézbe Fabiny Tamással, amikor egy-egy gyülekezeti szolgálatra készülünk. De hogy egy frissebb kiadványt is említsek: a Dél-Pest Megyei Egyházmegye szervezésében elkészült a 2007/2008-as évre szóló munkaterv Növekedés címmel. Ez a gyülekezetek számára összeállított segédanyag már önmagában is nagyszerű kezdeményezés, hiszen nagyon jó ötleteket találhatunk benne ahhoz, hogyan dolgozzunk fel egy-egy témát különböző korcsoportokban. Minden tiszteletem az ötletgazda Koczor Tamás korábbi és a megvalósítást magára vállaló Krámer György jelenlegi esperesé, valamint minden segítőtársuké, akik részt vettek ennek a szerteágazó tematikájú könyvnek az elkészítésében.

– Igen rendhagyó helyen volt a kötet bemutatója.

– Nagy élmény volt az a bizonyos szeptember végi egynapos hajókirándulás, amelyet a gyülekezetek vezetői, tehát lelkészei és felügyelői számára szerveztünk. Ez a közösségépítésnek is fontos eseménye volt, és én ezt nagyon fontosnak tartom.

– De nem ez volt az egyetlen példa tavaly a kerületben rendezett „speciális” csoporttalálkozóra…

– Valóban nem. Két eseményt is kiemelek. Fabiny püspökkel ősszel megszerveztük a fiatal lelkészek találkozóját. Ezen igyekeztünk segítséget nyújtani számukra a lelkészi szolgálat gyakorlati oldalára való felkészülésben. Azért is fontos ez, mert egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a hittudományi egyetemen nagyon komoly a tudományos, teológiai képzés, azonban a mindennapokra való felkészülésre kevesebb lehetőség marad. De talán nem is lehet a lelkészjelölteket rendesen felkészíteni arra az óriási lelki teherre, amely a gyülekezeti szolgálat során vár rájuk. Hiszen amikor a gyülekezeti tagok a lelkészhez fordulnak a személyes gondjaikkal, bajaikkal, akkor egyúttal a lelki terheik egy részét „átteszik az ő vállára”, hogy ő vigye tovább. Ennek feldolgozását a lelkészeknek is meg kell tanulniuk. Ezért is fontos, hogy mi, a kerület vezetői jelezzük nekik, hogy hozzánk ez ügyben bármikor fordulhatnak, kérhetnek segítséget.

– És mi volt a szóban forgó másik esemény?

– Áprilisban zajlott a kerületünkben élő evangélikus polgármesterek és képviselők találkozója. Számunkra is meglepetés volt, hogy ilyen sokan eljöttek. Nagyszerű élményt jelentett, ahogyan az azonos vallási alap valódi egységbe kovácsolta a sokféle közösséget képviselő résztvevőket, akik esetenként egymástól olykor igen távol, nagyon különböző adottságú régiókban élnek – Budától az ország északi és keleti széléig.

– Lesz-e folytatása ennek a találkozónak?

– Idén a kerületben élő művészeket és tudósokat szeretnénk ismerkedő összejövetelre hívni. Emellett folytatni kívánjuk azt a már jól bevált gyakorlatot, hogy negyedévenként összehívjuk az egyházmegyék elnökségeit egymás tájékoztatása és a kerület ügyeit, jövőjét érintő közös gondolkodás céljából. Erre a megváltozott zsinati törvények értelmében már nincs törvényi kötelezettségünk, de hasznosnak és fontosnak tartjuk ezeket az alkalmakat, amelyek egyben a mi kerületi vezetőségi munkánkat is segítik.

– Ha már itt tartunk, és az előbb is említette püspökeinket, beavatná olvasóinkat abba, milyen a viszony az északi kerület püspöke és felügyelője között?

– Örömmel, mert erről csak jót mondhatok. Felügyelőként már a második püspökkel szolgálhatok együtt. Szebik püspök úr a maga nagy egyházvezetői tapasztalatával sok segítséget nyújtott a felügyelői munkához. Fabiny Tamásnál pedig a fiatalos lendület tetszik nagyon – nem véletlen, hogy a tavalyi esztendő sok örömteli eseménye közül kiemelkedett az Aszódon szeptemberben megrendezett sportnap. Várakozáson felüli volt a résztvevők száma, nagyon jól sikerült az együttlét. Hasznos is volt, hiszen amellett, hogy lelkiekben, hitünkben megerősödve megtaláljuk és megálljuk a helyünket, bárhol dolgozzunk is, nagyon fontos az is, hogy a fizikai állapotunkkal is foglalkozzunk. Jó fizikai állapotban jobban bírjuk még a lelki terhelést is. Ezt figyelembe véve szeretnénk idén újra megrendezni a sportnapot.

– Volt-e oka felügyelő úrnak a szomorúságra?

– Voltak tavaly szomorú események is; itt az eltávozókra gondolok. Elsősorban az egy évvel ezelőtt meghalt mamámra emlékezem. Testvéreimmel – négyen vagyunk – serdülőkorban voltunk, amikor édesanyánk korai halála után két évvel, 1957-ben hozzánk került, vállalt, nevelt bennünket… Az ő hite és keresztény életrendje nagyon sokat jelentett nekem. De Fabiny Tamás előrement édesapjának, id. Fabiny Tibornak a halála is szomorú és megrázó esemény volt a számomra. Örömteliek és jó hangulatúak voltak a vele való találkozásaim; beszélgetéseink során mindig nagyon sokat kaptam tőle.

– Vezetőként egyházkerületi szinten milyen nehézségekkel kellett szembenéznie?

– Annak ellenére, hogy az utóbbi években kerületünkben több templom is épült, útjainkon Tamás püspökkel fájó szívvel vesszük sorra azokat a nagyon rossz állapotban lévő templomainkat, amelyeknek nemhogy a felújítására, de még a karbantartására sincs anyagi fedezet. Azokra a Hernád-völgyi vagy Nógrád megyei kis településekre gondolok, ahol nagyon szegényesek a viszonyok. Sok helyütt már a gyülekezet is elfogyott. Nagy dilemma, hogy mit lehet ezekkel az épületekkel kezdeni, mi lesz a sorsuk.

– De a fogyatkozó létszámú gyülekezetekkel szemben a kerületben három gyarapodó létszámú missziói terület is van. Mesélne róluk?

– Az egyik közülük Tokaj környéke, amellyel az utóbbi időben komolyabban foglalkozunk. A másik Gyöngyös és környéke. Nagyon jó ötlet volt, hogy tavaly a kerületi missziói napot a legkisebb északi gyülekezetben rendeztük, mert nemcsak hogy megmozdultak a helyiek, de ez a tűz és lelkesedés még mindig tart bennük. Mivel nincs önálló egyházi épületük, az a szándékunk, hogy a belváros környékén keresünk egy megfelelő ingatlant, ahol a gyülekezet megvetheti a lábát. Nem templomra gondolunk egyelőre, hanem gyülekezeti teremre és lelkészi hivatalra. Ha majd eléggé megerősödött a közösség, akkor lehet komolyabb álmokat szőni.

A harmadik terület pedig Budakeszi, amely eddig a budahegyvidéki gyülekezethez tartozott. A legutóbbi népszámlálás szerint csak Budakeszin háromszáz evangélikus él, és akkor még nem is említettük a környező településeket – például Budajenőt, Pátyot, Telkit –, amelyek az utóbbi időben eléggé kiépültek és felfejlődtek. Ezért itt is már megbízott missziói lelkész tevékenykedik, hiszen biztos, hogy több evangélikus lakik ezen a környéken, mint amennyiről mi tudunk. Itt is cél egy megfelelő méretű ingatlan megszerzése.

– Beszélgetésünk végéhez közeledve engedje meg, hogy felidézzem az egyházkerület honlapján olvasható újévi köszöntőjét, amelyet a karácsonyi istentisztelet utáni sétája ihletett…

– Feleségemmel, Mártival a dérlepte, fehérbe öltözött erdőben jártunk egyet a karácsonyi ebéd után, amikor egyszer csak felfedeztem, hogy a lombtalan bozótosban két kidőlt fa egymásra borulva keresztet alkot. Már évek óta ott hevernek, de eddig valahogy soha nem vettem észre őket. És akkor elgondolkodtam azon, hogy vajon hányszor megyünk el az életünk során a Krisztusra figyelmeztető jel mellett. Pusztán figyelmetlenségből vagy épp azért, mert hagytuk, hogy a bennünk levő jelképes keresztet benője a mindennapok bozótja. S emiatt aztán esetleg nem vesszük észre magunk körül az elárvult és segítségre szoruló embereket; a magánéletünkben, a gyülekezetünkben, az egyházunkban vagy a munkahelyünkön nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene.

Ezeket a keresztet jelképező fatörzseket nézve azt kívántam, bárcsak idén senki se veszítené szem elől, senki se hagyná a feledés bozótjában a keresztre feszített Jézust. Ha így történne, akkor a várhatóan hazánkat sújtó sok nehézség ellenére is békés lenne a 2008-as esztendő mindenki számára.

Boda Zsuzsa

::Nyomtatható változat::