Hozzászólás a cikkhez

„…ta­lál­tok egy kis­gyer­me­ket, aki be­pó­lyál­va fek­szik a já­szol­ban.” Lk 2,12

Mi­köz­ben ka­rá­cso­nyi ké­pe­ket né­ze­get­tem, ke­zem­be ke­rült Si­mon And­rás Csen­des éj cí­mű al­ko­tá­sa. Va­la­ki meg­je­gyez­te: „Ta­lán len­ne al­kal­ma­sabb kép is, amely job­ban ki­fe­je­zi a ka­rá­csony lé­nye­gét, mert ezen a ké­pen szin­te alig lát­ha­tó a kis Jé­zus…” Igen… alig lát­ha­tó… mennyi­re igaz! S ezek után már tud­tam, hogy jobb il­luszt­rá­ci­ót nem is ta­lál­hat­tam vol­na, mert ép­pen ez – ez az „alig lát­ha­tó” mo­men­tum – az, ami iga­zán jel­lem­ző a 21. szá­zad ka­rá­cso­nya­i­ra.

Sok min­den utal a ka­rá­csony idő­sza­ká­ban ar­ra, hogy „itt a ka­rá­csony”. Fe­nyő­fá­kat ál­lí­tunk, fel­dí­szít­jük ott­ho­na­in­kat, sü­tünk-fő­zünk, ven­dég­sé­ge­ket szer­ve­zünk, mi­köz­ben… – Jé­zus alig lát­ha­tó. Aján­dé­ko­kat adunk és ka­punk, sze­re­te­tün­ket pró­bál­juk ki­fe­jez­ni, mi­köz­ben az ün­ne­pünk­ben – Jé­zus alig lát­ha­tó. Ré­gen még azt mond­tuk gyer­me­ke­ink­nek, hogy a ka­rá­cso­nyi aján­dé­ko­kat „Jé­zus­ka” hoz­za, ma már in­kább a „San­ta Claus”-t em­le­get­jük, mert Jé­zus (már eb­ben a for­má­ban is) alig lát­ha­tó.

Ho­vá ju­tott a vi­lág? Mi lett Jé­zus Krisz­tus szü­le­tés­nap­já­ból, ahol Jé­zus már alig lát­ha­tó? S el­gon­dol­kod­tam… Va­ló­ban, az el­ső ka­rá­csony­kor is (úgy, amint az a kép is mu­tat­ta) – Jé­zus alig volt lát­ha­tó. Bár ér­ke­zé­sét az an­gya­lok és a csil­la­gok is hí­rül ad­ták, ér­ke­zé­se még­is csak ke­ve­sek­nek volt lát­ha­tó. Mert a vi­lág (ak­kor is, épp­úgy mint ma) sza­lad, tesz-vesz, in­téz­ke­dik, vég­zi a fon­to­sabb­nál fon­to­sabb te­en­dő­it, s köz­ben meg­szü­let­het akár az Is­ten Fia is, de – ő alig lát­ha­tó.

Mert őt ke­res­ni kell! – Igaz, ő ke­res min­ket, mint el­ve­szet­te­ket – mond­ja a teo­ló­gia –, még­is az el­ső ka­rá­csony ta­núi csu­pán azok le­het­tek, akik ke­res­ték őt. Messze föld­ről ér­kez­ve ke­res­ték őt a böl­csek, és ke­res­ték a pász­to­rok is: „…ta­lál­tok egy kis­gyer­me­ket, aki be­pó­lyál­va fek­szik a já­szol­ban” – mond­ja az an­gyal a pász­to­rok­nak. „…ta­lál­tok…” – már­pe­dig az ta­lál, aki ke­res. Hát ke­res­sük mi is! Ke­res­sük meg a ka­rá­cso­nyunk­ban Jé­zust. Ne elé­ged­jünk meg a ka­rá­csony kö­rül ki­ala­kult ér­té­kes és ke­vés­bé ér­té­kes szo­ká­sok­kal, ha­nem ke­res­sük azt, aki mi­att egy­ál­ta­lán van ka­rá­csony. Ke­res­sük az ün­nep­ben Jé­zus Krisz­tust, aki mint gyer­mek szü­le­tett meg, hogy em­be­ri ter­mé­szet­ben él­je azt az éle­tet, ame­lyet az Atya adott ne­künk, és hogy em­be­ri ter­mé­sze­té­ben vi­gye vég­be a mi meg­vál­tá­sun­kat…

„…ta­lál­tok…” – mond­ja az an­gyal. Ne­kem eszem­be jut egy má­sik ígé­ret is, ame­lyet Jé­zus mon­dott: „Mert mind­az, aki kér, kap; aki ke­res, ta­lál; és aki zör­get, an­nak meg­nyit­ta­tik.” (Lk 11,10) Hi­szem és val­lom, hogy az an­gyal sza­va ma is ak­tu­á­lis. Sőt Jé­zus sza­va is meg­erő­sí­ti azt. Ke­res­sük te­hát a Meg­vál­tót, s ne tö­rőd­jünk be­le, hogy ka­rá­cso­nya­ink­ban Jé­zus alig lát­ha­tó…

Gö­döl­lei Ká­roly (Cal­gary, Ka­na­da)

::Nyomtatható változat::