|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Útitárs
- 2009
- 6
- „Senkit sem térítünk ki”
Úti-társalgó
Hozzászólás a cikkhez
„Senkit sem térítünk ki”
Beszélgetés Varga Pállal, a Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének társelnökével
– Mielőtt a szövetségről beszélgetnénk, kérem, szóljon eddigi pályájáról és arról, mely körülmények vezették Németországba.
– 1977-ben jöttem Németországba, huszonkilenc évesen, református lelkészi diplomával. Erdélyi – pontosabban szilágysági – születésű vagyok, Kolozsváron, Nagyszebenben, Zürichben és a genfi egyetemhez tartozó Bosseyi Ökumenikus Intézetben szereztem teológiai képzést. Nagyváradon szenteltek fel református lelkésszé 1972-ben.
Németországba házasság útján kerültem ki – német feleségem nem tudott beilleszkedni a Ceausescu-rendszerbe. Hivatalos kitelepedési engedéllyel érkeztem meg Ulmba, így a württembergi egyház alkalmazhatott már kezdettől fogva, egy német evangélikus gyülekezet megválasztott lelkésze lettem. Württemberg tartományban a protestánsok evangélikusak, de a leuenbergi konkordia értelmében református teológiát végzett lelkipásztor is szolgálhat az evangélikus egyház alkalmazottjaként.
Ezt többen nem értették meg – csupán az erdélyi, illetve magyarországi viszonyokat ismerve –, és azt vélték, hogy én elhagytam a hitemet és egyházamat, és áttértem evangélikussá. Sajnos ezt főleg magyar református kollégák híresztelték Nyugat-Európában. A német tartományi evangélikus egyház alkalmazottjaként vállaltam az önkéntes magyar szolgálatot is 1980-tól itt Ulm környékén, ahol a magyar protestáns gyülekezetben a református liturgia szerint tartok mindmáig istentiszteletet. Előfordul tehát nemegyszer, hogy délelőtt német nyelvű evangélikus istentiszteletet tartok, délután pedig a magyar gyülekezetben a református agendát használom.
Fontos számomra, hogy kitelepedésem óta szülőföldemet minden évben felkeresem, és a családommal, barátaimmal, kollégáimmal, valamint a kolozsvári teológiával megszakítás nélkül kapcsolatban maradtam. 2006-ban Kolozsváron szereztem teológiai doktori diplomát.
– Hogyan definiálná a diaszpóramunka lényegét? Melyek a fő hangsúlyok?
– A nyugati magyar diaszpóramunkát immár harminc éve ismerem, illetve végzem. Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciához (EMEIK) vezettek első lépéseim itt, Németországban, de az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet már svájci ösztöndíjas koromban megismerhettem – akárcsak a zürichi és bázeli magyar protestáns gyülekezetek életét –, majd Németországban rendszeresen részt vettem a református és az evangélikus lelkészek és presbiterek találkozóin (Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat, illetve Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkészek Szövetsége). Hét évig voltam ifjúsági lelkésze az EMEIK-nek és szintén hét évig voltam elnöke az említett református lelkigondozó szolgálatnak. Több közös konferenciát is szerveztem e nyugat-európai magyar református és evangélikus szervezetek számára, sőt négy magyar ökumenikus konferencia előkészítésében is részt vettem.
E tapasztalatok alapján állíthatom, hogy a diaszpóramunka – így a magyar protestáns diaszpóráé is – fő súlypontjai ezek: a helyi magyarság összegyűjtése és az összetartozás ápolása, a magyar identitás tudatosítása és megélése azon a helyen, ahol élünk, a kapcsolatok kiépítése egy-egy országon belül, de nyugat-európai magyar kontextusban is, sőt a Kárpát-medence magyarságával, a gyökereinkkel is!
– Jelenleg ön a Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének társelnöke. Milyen tapasztalatokat gyűjtött ebben a funkcióban?
– A szövetséget 2000-ben hoztuk létre nyugat-európai magyar gyülekezeteink fennmaradása érdekében. Tagjai magyar református és evangélikus lelkipásztorok és gyülekezeti felelősök, de vannak közöttünk unitáriusok és szabadegyháziak is. Ennek a valóban egyedülálló magyar protestáns szervezetnek van egy alapszabálya, amely világosan meghatározza a gyülekezeti tevékenységünket. Senkit sem „térítünk ki”, nem hoztunk létre „protestáns egyházat” – amint ezt néhányan tévesen gondolják –, és visszautasítjuk a szinkretizmus vádját is! Mindenki megmaradt a maga felekezetében, de együtt kívánjuk a magyar gyülekezeteink jelenét és jövőjét építeni. A diaszpórahelyzetben nem engedhetjük meg magunknak – lelkészek és presbiterek – azt a luxust, hogy ki-ki csak a maga felekezeti híveit gondozza. Ez széteséshez vezet. A mi célunk kezdettől fogva éppen az összetartás, a gyülekezetek megtartása volt, és marad is.
A szövetségnek hat évig voltam elnöke – büszke vagyok a közös építő munkánkra –, most pedig társelnökként tudatosan támogatom az elnök, Gémes Pál evangélikus lelkipásztor munkáját. Évi konferenciáink nagy gazdagodást jelentenek gyülekezeteinknek, erősítik az összetartozás érzését, és a presbitereink számára rendezett „továbbképző” hétvégék immár hetedik éve nagy sikernek örvendenek.
– Milyen lehetőségei és feladatai vannak egy ilyen szervezetnek?
– A szövetség feladatait részben már vázoltam; amikor egy-egy éves konferenciát rendezünk, akkor mindig figyelembe vesszük a helyi magyar diaszpóragyülekezetet. Azt nemcsak megismerni szeretnénk – például egy közös istentiszteleten és gyülekezeti találkozón –, hanem a tagjait meghívjuk a konferenciára, és be is kapcsoljuk őket a munkánkba. Presbiteri találkozóinkra negyven-ötven presbiter, lelkész és gyülekezeti munkás jön el, ilyenkor egymás hitét építjük, és tapasztalatot cserélünk.
Szövetségünk már évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot az anyaország református és evangélikus egyházával, és konkrét lépéseket kíván tenni a diaszpóragyülekezetek jövője érdekében. Ennek konkrét „terméke“ az a nyilatkozat, amelyet a 2008. novemberi, budapesti – diaszpóra – találkozón közösen fogalmaztunk meg.
– Karácsony ünnepéhez közeledve milyen üzenetet fogalmazna meg mint Nyugat-Európában élő magyar református lelkész?
– A világ minden részén élő magyar testvéremnek – felekezettől függetlenül – békés és Istentől megáldott karácsonyt kívánok. Ünnepeljen ki-ki otthon, családi körben, de ne feledje el a gyülekezetét sem, ahova tartozik. Legyen a karácsonyi evangélium – „Itt az Isten köztünk” – valóssággá az életünkben!
Szűcs Petra
::Nyomtatható változat::
| 
