Hozzászólás a cikkhez

Is­ten aján­dé­ka és időn­ként fáj­dal­mas, de ugyan­ak­kor gyö­nyö­rű­sé­ges ter­he raj­tam, hogy év­ti­ze­dek óta lá­to­ga­tom a Kár­pát-me­den­cei egy­há­za­kat, gyü­le­ke­ze­te­ket.

Egy kis írás ter­je­del­mi ke­re­tei nem te­szik le­he­tő­vé, hogy ér­zé­kel­tes­sem a szám­ta­lan él­ményt, ta­pasz­ta­la­tot, a ha­tár­át­ke­lé­sek „ma­ce­rá­já­tól” kezd­ve a te­li temp­lo­mos gyü­le­ke­ze­ti evan­gé­li­zá­ci­ó­kon, az el­esett ál­la­po­tú ci­gány­tá­bo­rok lá­to­ga­tá­sa­in ke­resz­tül a leg­kü­lön­bö­zőbb hely­szí­ne­ken (ko­ráb­ban tit­kos há­zi együtt­lé­te­ken, ké­sőbb er­dé­lyi egye­te­me­ken vagy a Har­gi­ta ma­ga­sa­in) ren­de­zett if­jú­sá­gi al­kal­ma­kig. Évi mint­egy nyolc­van szol­gá­la­ti utam ne­gye­de a ha­tá­ron tú­li test­vé­rek kö­zé visz.

Leg­utóbb Szlo­vá­ki­á­ban jár­tam: a Szlo­vá­ki­ai Re­for­má­tus Ke­resz­tyén Egy­ház püs­pö­ké­nek meg­hí­vá­sá­ra tar­tot­tam elő­adá­so­kat mint­egy két­száz lel­ki­pász­tor­nak „Ha hol­ta­kat nem éb­reszt, mit ér a trom­bi­ta­szó?” – Misszió az új év­ez­red­ben cím­mel há­rom lel­kész­to­vább­kép­ző kon­fe­ren­ci­án. A Po­zso­nyi, a Ko­má­ro­mi és a Bar­si Egy­ház­me­gye Ko­má­rom­ban, a Gö­mö­ri, az Aba­új­tor­nai, a Zemp­lé­ni és az Un­gi Egy­ház­me­gye Ko­ma­róc­ban, a Nagy­mi­há­lyi és az On­da­va-Her­ná­di Egy­ház­me­gye Nagy­mi­há­lyon ren­dez­te ér­te­kez­le­tét.

Ez utób­bi me­gye szlo­vák nyel­vű gyü­le­ke­ze­te­ket fog­lal ma­gá­ba. A fel­vi­dé­ki ma­gyar re­for­má­tu­sok­nak ön­ál­ló püs­pök­sé­gük van, el­len­tét­ben a ma­gyar evan­gé­li­ku­sok­kal. (A szlo­vák nyel­vű re­for­má­tu­sok a ma­gyar püs­pök ál­tal ve­ze­tett egy­ház ré­szei. A püs­pök­he­lyet­tes vi­szont szlo­vák.) Mi­vel több evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet az el­múlt év­ti­ze­dek­ben ne­héz hely­zet­be ke­rült, fő­leg nyel­vi okok mi­att, re­for­má­tus test­vé­re­ink si­et­tek se­gít­sé­gük­re. E he­lyen is kö­szö­net ezért!

Kis szo­ron­gás­sal áll­tam a nagy­mi­há­lyi új temp­lom­ban ülő szlo­vák re­for­má­tus lel­ké­szek elé mon­dan­dóm­mal. Ta­lán fel­ve­tő­dött né­há­nyuk­ban az a gon­do­lat, hogy mit ke­res itt ez a ma­gyar­or­szá­gi lu­the­rá­nus, mi­ről akar min­ket okí­ta­ni, szük­sé­günk van-e ne­künk ar­ra, hogy tol­mács se­gít­sé­gé­vel hall­gas­sunk pes­ti elő­adót? És ak­kor, ott is, át­él­tük a cso­dát, amely nem más, mint Is­ten meg­győ­ző és el­len­áll­ha­tat­lan je­len­lé­te, min­dün­ket el­fo­ga­dó sze­re­te­te; mert „Is­ten még­is na­gyobb a mi szí­vünk­nél” (1Jn 3,20). Mert ő nem szlo­vák, ma­gyar, zsi­dó és nem re­for­má­tus, bap­tis­ta vagy lu­the­rá­nus, ha­nem mind­annyi­unk Aty­ja.

Be­mu­tat­ko­zás­ként el­mond­tam, hogy ma­gam „csa­bai” va­gyok, fel­me­nő­im kö­zött szlo­vá­kok is van­nak, de ma­gyar va­gyok. Fon­tos volt már fő­is­ko­lás ko­rom­ban, a dik­ta­tú­ra ide­jén, hogy el­men­jek pél­dá­ul a mold­vai csán­gók­hoz is, szer­ve­zett, tit­kos uta­kon. Vit­tünk gyógy­szert, köny­ve­ket, cí­me­ket; ta­ní­tot­tuk ma­gya­rul a gyer­me­ke­ket.

Ugyan­ak­kor, ami­kor el­ső gyü­le­ke­ze­tem­ben azt ta­pasz­tal­tam, hogy ott­ho­nuk­ban töb­ben szlo­vá­kul be­szél­nek, fel­aján­lot­tam, hogy har­minc­öt év szü­net után meg­szer­ve­zem a szlo­vák nyel­vű is­ten­tisz­te­le­tet. A he­lyi­ek kez­de­ti bi­zony­ta­lan­sá­ga el­le­né­re – bé­kés­csa­bai lel­kész se­gít­sé­gé­vel – meg­tar­tot­tuk az al­kal­mat. Hi­bát­la­nul éne­kel­ték a li­tur­gi­át. Ezt ne­kem meg kel­lett ten­nem az evan­gé­li­u­mi em­ber­sze­re­tet alap­ján.

Krisz­tus a híd a né­pek, nem­ze­ti­sé­gek, fe­le­ke­ze­tek kö­zött is. Éle­tünk meg­ha­tá­ro­zó aján­dé­ka, hogy Jé­zus­ban kap­cso­lat­ba ke­rül­tünk az Atyá­val. A Híd-Krisz­tus sze­re­te­te a pok­lo­kig is el­ér. Őben­ne, őál­ta­la va­ló­ban el­ér­jük egy­mást, de csak ben­ne és ál­ta­la. Ezt nem le­het meg­ját­sza­ni, eről­tet­ni, mert a mí­me­lés csú­fos ku­darc­ra van ítél­ve.

Eb­ben az Is­ten­től ka­pott hit­ben szol­gál­ha­tok az Uk­raj­ná­hoz tar­to­zó Kár­pát­al­ján ma­gyar, orosz és uk­rán nyel­vű gyü­le­ke­ze­tek­ben, ci­gány kö­zös­sé­gek­ben; Er­dély­ben (de akár Bu­ka­rest­ben is), ahol nem­egy­szer ro­mán­ra is for­dít­ják a be­szé­det; ma­gya­rul alig vagy már egy­ál­ta­lán nem tu­dó szlo­vé­ni­ai test­vé­rek kö­zött; vagy most leg­utóbb szlo­vá­kok kö­zött.

Tu­dom, sok a fáj­da­lom, a seb, de Krisz­tus az „ál­dott or­vos”. Ő azt akar­ja, hogy meg­gyó­gyul­va ál­dás­sá le­gyünk ha­zánk­ban és a kör­nye­ző né­pek kö­ré­ben is.

Sze­ve­ré­nyi Já­nos or­szá­gos misszi­ói lel­kész

::Nyomtatható változat::