Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Útitárs
- 2010
- 5
- „Az evangélikusság nálunk nemcsak egyházi, hanem nemzeti ügy is”
Úti-társalgó
Hozzászólás a cikkhez
„Az evangélikusság nálunk nemcsak egyházi, hanem nemzeti ügy is”
Beszélgetés ifj. Domokos Jenő erdélyi ifjúsági lelkésszel
Szinte már közhelyszámba megy a kijelentés: a fiatalság a jövő záloga. De mint minden közhelynek, ennek is megvan a maga megszívlelendő igazsága. A rendszerváltás után az egyházban sorra alakultak különféle ifjúsági szervezetek, majd a nagyobb városokban egyetemi gyülekezetek jöttek létre. Ahogyan az anyaországban, úgy Erdélyben is megfogalmazódott az igény, hogy egy felelős személy összefogja a magyar evangélikusság ifjúsági munkáját. Domokos Jenővel erről a munkáról beszélgettünk.
– Élete mely állomásain keresztül került Erdélybe lelkésznek?
– A Békéscsabán elvégzett hatodév után Szarvasra, az ótemplomi gyülekezetbe kerültem segédlelkésznek. Két év szolgálat után Mezőtúron és Gyomán teljesítettem szolgálatot. Egy évvel később meghívtak a békéscsabai evangélikus gimnáziumba iskolalelkésznek. Egy éven át voltam iskolalelkész, amikor hazajöttem Erdélybe. Azóta ifjúsági lelkész vagyok a Brassói Evangélikus Egyházmegyében.
– Mivel foglalkozik itt? Milyen szépségei és milyen nehézségei vannak ennek a munkának?
– Az egész egyházmegye ifjúsági életét szervezem, de legfőképpen Hétfaluban tevékenykedem. Táborokat, egyházmegyei ifjúsági találkozókat, ifjúsági istentiszteleteket és különféle más programokat szervezek. Pályázatokat írok, a Revisz (Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség – a szerk.) titkára vagyok. Az ifjúsági munka programját Simon Ilona apácai lelkésszel közösen dolgoztuk ki. Összeállt egy stratégia, egy projekt, ami alapján próbáljuk a fiatalokat helyzettől függően az egyházban megtartani, illetve az egyházhoz szeretgetni. A legnagyobb öröm az, hogy egy évre visszatekintve elmondhatom, a projekt működik.
– Mit érez az erdélyi magyar evangélikusság legnagyobb erősségének?
– Azt, hogy itt még az emberek nagy része számára fontos a vallási hovatartozása, és ragaszkodik az egyházi szertartásokhoz.
– Vannak-e olyan nehézségek, amelyekről egy anyaországban élő evangélikus talán nem is tud?
– Nem nevezném sem nehézségnek, sem problémának, hanem inkább úgy mondanám, hogy van egy speciális helyzete az erdélyi evangélikusságnak. A problémák és a nehézségek nagyrészt hasonlóak az anyaországban tapasztalhatókhoz. A speciális helyzet pedig itt az, hogy az evangélikusság kérdése nemcsak egyházi, hanem nemzeti ügy is. A felekezeti hovatartozás és a nemzeti identitás szorosabban összefügg a mi helyzetünkben. Leegyszerűsítve: ha fogy a magyarság, fogy az evangélikusság is. És nem a kivándorlásokkal van a nagy gond, hanem a román–magyar vegyes házasságokkal. Ezekben az esetekben gyakorlatilag a következő nemzedék már nem beszél magyarul, és ortodox vallású.
Az evangélikus egyháznak tehát vállalni kell olyan feladatokat is, amelyek nem egyházi jellegűek. Például teret és lehetőséget kell biztosítsunk a magyar fiataloknak, hogy egymással találkozzanak, egymással szórakozzanak, és ezáltal lehetőleg magyar társat válasszanak maguknak. Az ifjúsági munkának pedig ebben különös szerepe és felelőssége van.
– Ifjúsági lelkészként vannak-e tervei az elkövetkezendő időszakra nézve?
– Terveim vannak, és fontosnak tartom azt, hogy legyenek terveink, ahogyan azt is, hogy a jelenben a tervet alakítani tudjuk az adott helyzethez. Az egyik tervem, hogy továbbra is szorosan együttműködjek a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klubbal. (A szervezetről bővebben a www.hmik.ro honlapon olvashatnak. – A szerk.)
– Miben látja az erdélyi magyar evangélikusság jövőjét?
– Abban, ha mindenki a maga helyén, úgy Magyarországon, mint Erdélyben, becsülettel végzi a saját dolgát.
Szűcs Petra
::Nyomtatható változat::
|