|
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit! (Zsolt 118,17)
Halálfélelembe jutott ember Istenhez kiált. Függetlenül attól, hogy korábban hogyan gondolkodott a vallásról, mintha a tudata legmélyén felsejlene valami a teremtettségből. Egy megérzés, hogy honnan ered az élet és ki rendelkezik azzal igazán. Isten. Ahogy mondani szokták: Zuhanó repülőgépen nincs ateista. Híres emberek, nagy államférfiak, akik életükben nem sokat gondoltak Istennel, haláluk óráján imádságra kulcsolták a kezüket vagy másokat kértek, hogy imádkozzanak értük. Igen! A halál csak Isten kezében fordulhat életre. Ő minden betegség gyógyítója. Orvos, gyógyszer csak időt nyer. Gyógyulást Isten ad. Az élet folytatása fontos lehet, ha még dolgunk van itt a földön. Ránk bízott munka, emberek. Ugyanakkor, keresztyénként a zsoltár igéjét nem csak erre az életre vonatkoztathatjuk. Ha Isten úgy látja jónak, hogy lelkünket magához vegye, akkor is reménységünk a Feltámadott Krisztus. Ő az első, akinek halálát követően ez az ige beteljesült. Ám mi is örököstársai vagyunk, ígérete szerint. Húsvét hirdeti ma is és örökké, hogy Isten gyermekeinek élete nem ér véget a sírban. Ezt hirdetjük itt - amíg erőnk van - és majd odaát olyan örömmel, melyet a bennünk élő Krisztustól kapunk. Pál apostolt is ez az öröm motiválta új meg új bizonyságtételre az Élet győzelméről.
Szentlélek Isten! Kérünk, hogy a végső szükségben légy vigasztalónk, bátorítónk! Hadd tudjuk Isten kezéből venni az életet és a halált, amit majd új élet követ. Ne engedd, hogy testünk fájdalma, gyengesége hitünket és reménységünket megtörje. Ha még feladatod van számunkra, segíts, hogy utunkat folytassuk itt a földön, de ha véget ért szolgálatunk, add hogy örömmel induljunk az utolsó útra. Ámen
2020. jún. 27.
|
