1%

"Mert előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)"

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

És így szólt (Jézus): Ámen! Bizonyos, hogy ha meg nem változik a gondolkodásotok és a viselkedésetek, és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.

Mire gondolhatott Jézus?

Úgy tűnik a mennyek országában fordított világ van. Ami itt kicsi, az ott nagy. Ami itt jelentéktelen, az ott jelentőségteljes. Aki itt tekintélyes, azt ott semmibe sem veszik. Akit itt nem vesznek komolyan, azt ott nagyon is. Aki nem tartja magát nagyra, sőt kicsivé tud lenni, nem fölényes és nem tudálékos, aki érzi és átéli rászorultságát – az lesz olyan, mint a kisgyerek.

Aki szeretetéhes és őszinte kíváncsisággal, nyitottsággal fordul mások felé, az lesz olyan, mint a gyermek. Aki nem forgat a fejében hátsó gondolatokat és nem az érdekei vezetik, aki elneveti magát, ha rajtakapják egy átlátszó hazugságon, aki bizalommal tárja karjait mások felé, jót vár, nem rosszat, az lesz olyan, mint a gyerekek. Aki önzetlenül ad, pusztán azért, hogy örömöt szerezzen vele és nem nézi, hogy ez mibe került, az lesz olyan, mint a gyerek. Bár ezen a világon naiv bolondnak fogják tartani önfeledtsége és gyermeki öröme miatt, de a mennyek országában nagy lesz.

Az a baj, hogy a múló évek és a rossz tapasztalatok korán kiölik belőlünk a gyereket. Az őszinte rácsodálkozást, a gondtalanságot, a megelőlegezett bizalmat. Gyanakvással tekintünk egymásra és pozícióharcokat folytatunk, mindenféle játszmákat játszunk, hogy helyzetbe hozzuk magunkat családban, munkahelyen, esetleg az egyházban, úgy általában a társadalomban. Mégis azok a boldogok, akik nem engednek ennek a késztetésnek és jó értelemben gyerekek tudnak maradni. Játszanak, mesét olvasnak, mesét írnak, rácsodálkoznak a teremtés kisebb-nagyobb csodáira és elsírják magukat, amikor sírni kell. Adják és elfogadják a szeretetet. Nem magányos hősök, vagy hősnők, hanem részei akarnak lenni mások életének és szüntelen átérzik az Istenre való rászorultságukat is. Nem szégyen az. Az a normális. Érdemes volna Jézusnak ezzel a szavával összefüggésben újraolvasni Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című művét, ami igazából felnőtteknek szóló mese. Azt gondolom ő jól megértette, amit Jézus mondott.

Szeretümk komoly felnőttek lenni? Azt reméljük, hogy ezért-azért csak felnéznek ránk? Tekintélyünk lesz? Közben inkább szánalmassá és nevetségessé válunk, bár tény, hogy ebben a világban így van a szereposztás. Nagyképűség alapján. Jézus szerint ezzel a mentalitással a mennyek országába be se tehetjük a lábunkat.

Amikor nagyanyám a harmincas évek elején Kassáról ide költözött, mert férjhez ment nagyapámhoz, megrökönyödve tapasztalta, hogy itt még mindenki nagyságos, tekintetes vagy méltóságos. Ott a csehek alatt ezt már régen eltörölték. Nem is tudta, hogy sírjon vagy nevessen a dolgon. Nem is volt hajlandó megtanulni. Szerintem neki volt igaza. Én is jobb szeretem, ha a nevemen szólítanak és nem atyának, vagy tisztelendő úrnak. Annak pedig nagyon tudok örülni, ha a gyerekek letegeznek.

Csepel, 2021. jan. 2.