1%

Áldottak, akik koldusai a Szellemnek, mert a mennyek királyi uralmában részesülnek. Mt 5,3.

Luther Márton halálos ágyán egy kis papírlapra a következőt írta: Wir sind Bettler. Hoc est verum.

Magyarul: Bizony koldusok vagyunk. Ez így igaz.

Van egy legfőbb szegénység, amivel kapcsolatban Jézus kérésre biztat: Kérjetek Szent Lelket!

Sok mindenre vágyódik a lelkünk. Sok mindennek érezzük hiányát. Fontosak az emberi kapcsolatok. Szeretet, gyengédség, ölelés, figyelem, gondoskodás, bátorítás, megértés. Gyakran érezzük úgy magunkat, hogy szinte koldusai vagyunk ezeknek. Jézus azonban másról beszél. Nem az ember kielégíthetetlen boldogság utáni vágyáról, hanem arról, amikor valaki Isten után vágyódik. Mert az a legnagyobb és egyetlen szegénység, hogy az ember elszakadt Teremtőjétől és elveszítette élete értelmét. Akiben megszületik az Isten utáni vágyakozás, az – Jézus szerint – ígéretes, reményteli állapotban van. (angol/német: áldott) Az eredeti kifejezés, az evangélium görög szövegében inkább ezt jelenti. Boldogok lesznek – mert vágyódnak az Istennel való közösség helyreállására és nem hiába. Megnyílni akarnak a Szent Szellem számára, ilyen értelemben szegények. A bibliai görög szavak megkülönböztetik az emberi élő lelket Isten éltető szellemétől. Az emberi lélek a pszüché, az isteni Szellem a pneuma. Jézus itt ez utóbbit használja. Aki Isten Szellemére vágyódik, az kerül reményteli állapotba. Az emberi lélek – mint mondtam már – sok mindenre vágyódik, de természet szerint erre nem vágyódik. Kegyelem az, ha valakiben felébred az Isten utáni vágy. Testi gyengeség, megpróbáltatás, elrontott élet, vagy éppen a feltörő hála érzése – mindezek megindíthatják a szívünket. Ha pedig felébred a sóvárgás Isten után, akkor az az embert többé nem ereszti. Ilyen értelemben mondta Luther, hogy Isten koldusai vagyunk. Üres kezünket, hiábavalóságok után sóvárgó szívünket egyszer csak kitárjuk felé.

Milyen ígéret fűződik ehhez? Jézus azt mondja: Övék a mennyeknek országa. Ezt is kicsit jobban meg kell értenünk az eredeti kifejezésre figyelve. Nem valamiféle helyről van itt szó, hanem királyságról, uralkodásról. Hatalomátvételről. Akit Isten Szelleme betölt, Isten gyermeke lesz, Jézus uralma alá kerül. A saját gondolatainak útvesztőjéből, a világ hazug káprázatából, a kényszeresen megismételt önsorsrontó tévesztésekből, Isten gyermekeinek szabadságába, méltóságába emelkedik. Ráébred saját értékére, mert megérti, hogy Istennek értékes kincse. Mert azok vagyunk. Szoktuk mondani annak, akit szeretünk, hogy Kincsem! Isten nekünk mondja ezt. Így igazít meg, helyreigazítja lépteinket a cél felé vezető útra. A cél pedig Ő maga, hiszen ahogy tőle ered, úgy felé is tart minden élet.

A legnagyobb ajándék Isten Szelleme, ha belénk költözik. Nem csak jóra int, tanácsol, hanem azért mert hordoz, visz, mint a mozgólépcső. Arra is csak rá kell lépni engedni, hogy vigyen. Na ez tényleg boldogság! Ő cselekszik bennünk, értünk és velünk. Ez Krisztus királysága az életünkben. Olyan jó Isten koldusainak lenni! Amikor arra várunk, hogy Ő töltsön be minket Önmagával. Nem hiányainkat szeretnénk megszüntetni, hogy pillanatnyilag jól érezzük magunkat, hanem örömmel átadjuk neki a hatalmat. Azokat a dolgokat is, amivel rendelkezünk és a hiányainkat is. Tegyen Ő értünk, vigyen, vezessen, ahogy neki tetszik. Úgy lesz jó. Beteljesedünk szeretetével, mely elűzi félelmeinket. Tudjuk már, hogy Vele minden javunkra szolgál. Ilyen értelemben Luther mondata nem egy szomorú, enervált, életunt ember szava, hanem a legjobb és legnagyobb igazság. Bizony koldusok vagyunk. Tartsuk hát üres markunkat, mert Istenben végtelenül gazdagok lehetünk, itt és majd örökké.