Igemagyarázat           Máté 23, 23-36.

 

Jézus ítélő szavait félreértjük, ha azt halljuk ki belőle, hogy valami visszavonhatatlanul elromlott és nincs lehetőség annak a kijavítására. Aki szeret bennünket, és kritikát gyakorol fölöttünk, annak nyilván nem az a szándéka, hogy beledöngöljön a földbe, hanem az, hogy életünk megjobbítására adjon ösztönzést.

Így kell hallgatnunk a mai igét is. Ebben Jézus arra mutat rá, hogy a szép külső mögött rút benső lehet. A lelki életünk határozza meg Istenhez és embertársainkhoz való viszonyunkat. Nem elég, hogy valaki viselkedésében és életfolytatásában elismerésre, sőt dicséretre méltó. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, Isten azt nézi, ami a szívben van. Jézus nem azt mondja, hogy ne adjunk tizedet, ne tartsunk jó rendet  istentiszteletünkben és ne emlékezzünk meg elődeinkről, akik sokat tettek, talán életüket áldozták az igaz ügyért! Erről szó sincs! Jézus arra int, hogy amikor mindezt tesszük ügyeljünk a lelkünk tisztaságára is. Ne keverjük össze a külső tisztaságot a belsővel! Cselekedeteinket és viselkedésünket erős akarattal, kitartó munkával és önmegtagadással helyes mederben tarthatjuk. Nem így van azonban a lelki életünkkel! A lélek tisztaságát illetően meddő minden erőfeszítés, mert a lélek a maga törvénye szerint él. Ezt Pál apostol úgy ragadja meg a Róma 7-ben, hogy látok egy másik törvényt /törvényszerűséget/

magamban: a bűn törvény/szerűség/ét. Ez ott van a tagjainkban. Mindent átjár, a legjobb cselekedeteink is fertőzöttek a bűntől. Abban nyilvánul ez meg, hogy amikor jót teszek, mindjárt meg is dicsérem magam érte, amikor szeretek, mindjárt várom, hogy engem is szeressenek érte, amikor dolgozom, mindjárt várom, hogy megbecsüljenek érte, amikor hiszek, mindjárt azt gondolom, hogy Isten megjutalmaz érte. Ezekben voltaképpen a magam dicsőségét keresem – és ha nem találom, csalódott leszek, sőt talán dühös is. Így volt ez Jézus környezetében a farizeusokkal és írástudókkal. A vallásos, Istent kereső, tisztelő emberek életének szomorú kísérőjelensége ez. Nehéz megtérésre hívni azt, aki azt gondolja, hogy neki nincs szüksége megtérésre. Ez a lelkület ölte meg az Isten Fiát.

Jézus a lelki tisztaságra, a motivációk megtisztulására helyezi a hangsúlyt. A samáriai asszonnyal való beszélgetésében fontos kijelentést tesz: Bizony mondom néked eljön az idő, sőt már itt is van, amikor nem a Garizim hegyen és nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát, hanem lélekben és igazságban, mert az Atya ilyeneket keres imádóiul.

De hogyan tudom Istent lélekben és igazságban imádni, ha a legjobb szándékkal sem tudom a lelkemet neki tetsző alázatosságra bírni?

Ha valamire nem vagyunk képesek, segítséget kell kérnünk. A segítséget Jézusnál találjuk, aki készséggel adja is annak, aki tőle kéri. Csak aztán fogadjuk is el! Az jó orvos odateszi kezét a fájó pontra, hogy pontosan megállapítsa a betegséget és előírja a terápiát. Jézustól lelki tisztaságot és igazságot kérnél? Akkor ne csodálkozz, ha nem erőt, hanem gyengeséget tapasztalsz. Nem lendületet, hanem ólmos fáradtságot. Nem sikert, hanem bukást. Nem elismerést, hanem megaláztatást. Ő, az áldott orvos egészen más módon nyúl a lelkedhez, mint azt te szeretnéd. Jól a szívedbe kell ezt vésned, hogy el ne menekülj gyógyító keze alól. Mert azt is lehet. Sokszor megesik, hogy valaki első lelkesedésében szeretné, hogy Jézus tiszta szívet adjon neki. De ahogyan ő adja, úgy már nem kell. Tulajdonképpen ezt vetették meg a farizeusok és írástudók is. Jézus szavait hallgatva nem magukba néztek, hanem vérbe borult a szemük. Nem megalázták magukat Isten hatalmas keze alatt, hanem nekifeszültek Isten gyógyító akaratának és megfeszítették Gyógyítójukat. Milyen tragikus félreértés! Vajon mi hogyan fogadjuk életünk fájdalmas történéseit? Csalódásainkat, veszteségeinket, meg nem értettségünket, megaláztatásainkat, apróbb és nagyobb kellemetlenségeinket, embertársaink elviselhetetlennek tűnő bánásmódját? Vajon felismerjük-e mindebben Jézusunk lélek-jobbító munkáját, vagy felhorgadunk ellene – mint a farizeusok?

Senki sem tett velem olyan jót az életben, mint aki rámutatott a hibáimra, a lelki nyomorékságomra.

Milyen nyilvánvaló a testi fogyatékosság! Magától értetődőnek tartjuk, hogy segítsünk egy vak, siket, vagy mozgássérült emberen. Tudjuk, hogy fogyatékossága miatt képtelen meglátni, meghallani, megtenni dolgokat. Ezt nem is várjuk el tőle. Jézus lelkileg ilyennek lát minket. Tudja, hogy nem tudunk magunkon segíteni, de ő azért jött, hogy segítsen rajtunk. Hogy a lelki fogyatékosságunkat tegye éppé, egésszé. A lelkében gyógyuló ember Jézus tanúja lesz a világban.  Ámen