EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 21 - Kaposvárosi támogatás

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kaposvárosi támogatás

Templomfelújításra még nem adott 1,5 millió forintot a város: a kaposvári evangélikus templom rekonstrukciójára most ekkora összeget szavazott meg a közgyűlés. Az adományozó levelet Szita Károly polgármester adta át a Növekedés Alapítványnak az istentisztelet végén.

– 1929-ben épült a templom, jövőre emlékeznek meg fennállása 75. évfordulójáról – hangsúlyozta a polgármester. – A jeles évfordulót egy megszépült épületben szeretnék tartani. Egy felújítást elkezdeni mindig könnyű, de csak akkor van értelme, ha befejezik; ebben segít a képviselő-testület. Az egyházközség tagjai már eddig is sokat tettek, hiszen nyolc éve gyülekezeti ház épült, 1999-ben pedig új orgonát vásároltak, s az ablakok egy részét is kicserélték.

Szemerei János, a somogy-zalai evangélikus egyházmegye esperese a Somogyi Hírlapnak elmondta: harmincmillió forintba kerül a felújítás. Kicserélik a teljes tetőzetet, s negyven ablak ugyancsak megérett a cserére. A toronyra is ráfér a rekonstrukció, ki kell cserélni a csatornát. Ha marad még pénz, akkor kifestik a templom belsejét, felújítják a fűtését. Létrehozták a Növekedés Alapítványt, a civil szervezet a fenntartásban és a gyülekezeti életben segít.

– A felújítást segítik az egyszázalékos felajánlások is – mondta Szemerei János. – Mihelyt az építési engedélyt kézhez kapjuk, azonnal nekiállunk a munkáknak. Ha egy lépcsőben befejezzük, őszre elkészül, ha elhúzódnak a teendők, csak jövőre fejeződik be a rekonstrukció. A Sándy Gyula tervezte és Harsányi Géza kivitelezésében készült templom megérdemli, hogy eredeti pompájában ünnepeljük a 75. évfordulót.

Szabó Kinga (Somogyi Hírlap)

Regionális hozzárendelés: Kaposvári Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
"Kép" vagy "képtelenség"?
Egyházunk egy-két hete
Erős a mi Istenünk!
Kis magyar evangélikus világtalálkozó
Egyházkerületi közgyűlés Északon
Egyházkerületi közgyűlés Nyugaton
Kaposvári kórustalálkozó
Keresztutak
Ágostai fraternitás
Német vélemény a közös katolikus - evangélikus úrvacsoravétel kérdéséről
Isten vagy történelem
Környezetvédelmi világnap és a teremtés ünnepe
Evangélikusok
Bajnok született
Kaposvárosi támogatás
A bonyhádi evangélikus gimnázium és kollégium honlapja
"Nem untam meg az életet!"
A Déli Egyházkerület püspökjelöltjeinek bemutatkozása
Készülünk a IV. országos evangélikus találkozóra
Új hittankönyvek
"A reneszánsz ember"
Bemutatkoznak a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökjelöltjei
Bemutatkoznak a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökjelöltjei
Járatlan utakon...
e-világ
Ülésezett a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal
Egyházi ingatlanrendezés - 1100 ügy van még hátra
Keresztény szemmel
Keresztény vagy keresztyén?
A hét témája
EvÉlet-fórum a természetgyógyászatról
Nyilvános fórum a tervezett Evangélikus Egészségügyi Központról
evél&levél
"Gyerekes csíny"?
A Tiszavasvári Városi Vegyeskar balassagyarmati koncertjéről
Közlemények, nyilatkozatok
A Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületének (METT) állásfoglalása
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
A vasárnap igéje
Az imádkozó gyülekezet
Kulcs a kérdőjelekhez
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 21 Kaposvárosi támogatás

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster