Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 21
- Keresztény vagy keresztyén?
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Keresztény vagy keresztyén?
Úgy látszik, hogy a magyarul beszélõ Krisztus-hívõk, Krisztus-követõk között még ma is elválasztó falat jelenthet az egyértelmûen Krisztusra mutató kifejezés kettõs használata. Magyar sajátosság ez, más európai nyelvre le sem fordítható. Szembenállásból fakad, és õsi elõítélet táplálja. A protestánsok úgy tartják, hogy a keresztény szó római katolikus jellegû, és a helyes szóhasználat a keresztyén.
Az ApCsel 11,26 szerint Antiókhiában nevezték elõször Krisztus követõit krisztusinak, azaz krisztiánosznak, Krisztushoz tartozónak. Ez a város volt az, ahol Barnabás kezdeményezésére az egykori Saul, Pál apostol „egy teljes esztendeig dolgozott együtt a gyülekezetben, és ott igen nagy sokaságot tanítottak”.
Nem ismerek ma olyan római katolikus teológust vagy hívõt, aki a keresztény szót a kereszt szóból eredeztetné, de ismerek olyan protestáns testvért, aki hitvallásbeli tartalmi különbséget érez a két kifejezésben. A különféle szótárak is inkább a keresztény írásformát részesítik elõnyben. Tudvalévõ, hogy szavunk szláv közvetítéssel a görög, illetve latin nyelvbõl származik, jövevényszó. Pázmány Péter még a keresztyén szót használta, de ebbõl nem következik, hogy Pázmány protestáns volt…
Mint ismeretes, Krisztus személynév. Eredetileg a héber Messiah görög nyelvû megfelelõje. Latinosan Christus, a követõk pedig a christianusok. A Messiás felkentet jelent: királyokat, bírákat, fõpapokat kentek fel, iktatták hivatalukba õsi, ószövetségi szokás szerint. A Messiah héber szó, általánosságban Isten különleges választott eszközét jelentette, aki az üdvkorszak végén jelenik majd meg, és nemcsak Isten népén uralkodik, hanem olyan békét és igazságosságot hoz el, amit mindenkinek el kell ismernie. Õ hirdeti meg, hogy Izrael Istene minden nép királya is. Az Ószövetség népe várva várta tehát, hogy a Messiás eljöjjön, és uralkodjon minden nép felett. A Messiás-várásból messianizmus lett, amelyet nemcsak egy személyre, hanem Isten egész választott népére alkalmaztak. Isten hû ígéreteihez, szövetségét megtartja. Népének ehhez kell igazodnia, és ha a törvényt komolyan veszi, úgy elérkezik a messiási kor.
Vegyünk szemügyre néhány jellemzõ vonást. 1. A dávidi Messiás-király az üdvösség közvetítõje, diadalmas uralkodó. 2. A prófétai Messiás az isteni Ige közvetítõje. 3. A Messiás Jahve szolgája, az üdvösség papi közvetítõje. 4. Az Ember Fia Messiás-kép apokaliptikus király, aki ítélni fog eleveneket és holtakat. 5. A bölcsességirodalomban a Messiás egyenlõ a megszemélyesített bölcsességgel (szofia).
Jellemzõ, hogy Jézus nem szívesen használta önmagára a Messiás jelzõt, sõt Péter hitvallása után tanítványainak is megtiltotta, hogy bárkinek elmondják, Õ a Krisztus, a Messiás (Mt 16,20). Mások azonban használták a Názáretivel kapcsolatban ezt a jelzõt (megkeresztelésekor, Mk 1; megdicsõüléskor, Mk 9; a Cézárea Filippi-beli jelenetnél, Mt 16).
Az Újszövetség idején a szenvedõ Messiás Isten szolgája, a fájdalmak férfia és a dicsõséges uralkodó Messiás-kép egyaránt szerepelt a nép várakozásában. Sokan vallották, hogy az egész nép sorsa hasonló a szenvedõ szolgához. Mások viszont a politikai értelemben is szabadító, az idegen igát lerázó Messiást várták. Jézus egyértelmûen fejezte ki, hogy õ más Messiás, mint akit vártak. Az õ országa nem e világból való, kizár minden politikai felhangot, mint ahogyan kizárja a kenyér-király képletét is. Több Õ, mint a képzeletben élõ Messiás, isteni igénynyel lép fel, amikor az „én vagyok” mondásokban bemutatkozik, vagyis egyenlõvé teszi magát az Istennel. Ez „a görögök számára bolondság, a zsidók számára botránkozás” a követõire is illett, ezért a krisztiánosz szó valószínûleg csúfnév lehetett, mint ahogy a lutheránus és kálvinista megjelölés is a reformáció korában.
Visszatérve a keresztény (római katolikus?) és keresztyén (protestáns?) kifejezésre, joggal vallhatom, hogy egy jövevényszó átvételének egy bizonyos idõszakában vagyunk, amikor távolodunk már az archaikus keresztyén szó használatától, és általánossá válik a keresztény kifejezés.
A megjelölés eredetileg nem keletkezhetett a zsidóságon belül, mert a görögül beszélõ prozelita zsidóság nem ismerte el Jézust Krisztusnak, de a Krisztus-hívõk között sem terjedt el a negyvenes évekig, mert az elsõ idõben testvéreknek, tanítványoknak, hivatalosaknak, hívõknek, szenteknek stb. nevezték magukat. A római hatóságok kezelhették és nevezhették így õket, mint a zsidóság egy különös, új szektáját, valószínûleg gúnyolódó jelleggel. A krisztiánosz szó még két helyen fordul elõ az Újszövetségben: ApCsel 26,28-ban és 1Pét 4,16-ban. Ezek a Krisztus-hívõk szakítottak a múlttal, hitben, engedelmességben, magatartásban követték Urukat, részesedést vállaltak sorsában, halálában, feltámadásában és szolgálatában. Az azonos hitû és életformájú testvérek közösségében éltek. A krisztusi tehát jelentette a tanítványságot, a követés életstílusát. Így ma is ezt kellene figyelembe vennünk, és a kereszténység nagy családjában, minden felekezetben fel kell ismernünk, hogy középen Krisztus áll, és nevünket innen eredeztetjük. Nem szabad megengednünk, hogy egy ilyen nyelvbeli különbség elválasztó falat jelentsen még ma is a különbözõ keresztény felekezetek között. Lassan el kell felejtenünk az ilyen mesterségesen életben tartott, egymástól elszakító kifejezéseket.
Dr. Hafenscher Károly
::Nyomtatható változat::
|