Liturgikus sarok

Technikai eszközök az istentiszteleten I.

Hozzászólás a cikkhez

Nem az ókorban élünk, nem is a középkorban, nem is a technikai forradalom idején, hanem ma, 2003-ban. Technikai eszközeink is napjaink berendezései közül kell, hogy kikerüljenek.

Minden kor használt bizonyos eszközöket, amelyek az Isten és az emberek közti találkozást segítették. Nem voltak főszereplői az istentiszteletnek, de nélkülözhetetlen segédeszközei annál inkább. Gondoljunk csak arra, mennyi mindennel világítottak már keresztény istentiszteleteken az első gyülekezettől kezdve a mai napig! A természetes fény építészeti irányítása egészen magas szintre jutott az évszázadok során. A fáklyák, a gyertyák, a mécsesek, majd a gázlámpa, azután a különböző elektromos eszközök: a villanykörte, a neonlámpa, a fényszórók stb. nem voltak döntő befolyással az istentisztelet menetére és tartalmára, de egy megfelelő helyen elhelyezett fényforrás, egy ügyesen megválasztott fény-árnyék határ, egy variálható világítás segíthetett a figyelem irányításában, összefogásában, a hangulat kifejezésében, az imádságra vagy az ünneplésre való tér kialakításában.

Napjainkban is hányféle módon világítunk a templomban. Az országot járva a legkülönbözőbb lámpatesteket látom, az egyszerűtől a pompásig. Természetesen az a legfontosabb, hogy tiszták, természetesek, hasznosak, a térbe illők legyenek. A vakító lámpa legalább olyan zavaró, mint a pislogó. A zúgó neoncső ugyanúgy bántó, mint a csilláron hiányosan égő izzók látványa.

Fordítsunk figyelmet az általános világítás mellett az irányfényekre is. Az oltárkép megvilágítása kényes feladat. Nem csupán fényre, hanem megfelelő irányú és erősségű fényre van szükség. Sok értékes oltárképünk felett elsikkad a figyelmünk azért, mert nem lehet rendesen látni. Nem egy kép pedig azért nem látható, mert csillog a reflektor fényétől. A templom részeinek megvilágítása is válhat igehirdetéssé, de legalábbis az igehirdetést segítő eszközzé.

Nem könnyű feladat ez a szolgálattevőkkel kapcsolatban sem. A lelkészt, a liturgust, a lektort úgy kell megvilágítani, hogy jól láthatók legyenek, de őket magukat ne vakítsa a fény. Ha lehet, a szószék világítását se „éjjeliszekrény-lámpával” oldjuk meg, hanem stílusában a környezetébe illő, nem hivalkodó, funkcionálisan megfelelő világítótesttel. Apróságok ezek, ám mégis lényegesek.

A gyertya megmaradt – fontos kellékként. Nem helyettesíthető villanygyertyával, ez ugyanis ugyanolyan szörnyű, mint mindenfajta művirág. El kellene már felednünk tehát, hiszen számtalan más lehetőség is adódik az oltár megvilágítására. A gyertya maradjon meg annak, ami: jelképnek. Krisztus-szimbólum és a tanítványi élet jelképe egyszerre. Világít, meleget ad, és közben elfogy: feláldozza önmagát. Ezért minden pótlék és utánzat helytelen, elvetendő. (A villanygyertyák helyet térjünk vissza a rendes gyertyához, és a szolgálattevőknek adjunk megfelelő – az olvasáshoz, a szertartás végzéséhez elegendő – fényt.)

A másik fontos technikai „mellékszereplő” a hangerősítő. Áldás lehet, de átokká válhat. „Nem olcsó mulatság”, ám ha a templom akusztikája szükségessé teszi, akkor érdemes és kell rá áldozni. Előfordul, hogy hatalmas templomoknak kitűnő az akusztikája, és nincs szükség erősítőre, de ilyenkor is fontos, hogy a lelkész tisztán és határozottan artikuláljon. Néha apró kápolnában is kavarog a hang, és segítséget jelenthet a hangszórók kiegyenlítő szerepe. Nem elég a boltban az erősítőt és tartozékait megvenni, hiszen minden egyes templom mást és mást igényel. Nem is csak egy jó elektrotechnikus kell a beszereléshez, hanem egy megfelelő képesítéssel rendelkező hangmérnök.

Komoly cégek foglalkoznak a hangosítás kiépítésével. A legprofibbaknak is el kell mondani, hogy a templom hangosítása speciális feladat. Ha komolyan vesszük, hogy a hit hallásból van, akkor a jól hallás hitkérdéssé válhat. A recsegő hangszóró, a „csőhangot” produkáló mikrofon, a torzító erősítő tönkre tudja tenni a legnagyszerűbb igehirdetést vagy a legmélyebbről jövő imádságot is. Az a jó erősítő, amely szinte észrevehetetlenül segíti (emeli) a megszólaló hangját – legyen az éneklés vagy prózai szöveg. Jó, ha nem sok-sok hangszóró ontja a hangot a templom minden pontjáról, hanem néhány hangsugárzó elölről, a beszélő irányából. (Kevés zavaróbb helyzet van, mint amikor elöl beszél a lelkész, és hátulról érkezik a hang…). A mikrofont, az erősítő berendezést minden szolgálat előtt ki kell próbálni. Ha pedig új felolvasó vagy vendég lelkész szolgál, akkor különösen is fontos az alkalom előtti mikrofonpróba.

A technika fontos segítője lehet az istentiszteletnek. De átok, ha bumerángként viselkedik, és visszaüt. Még jó néhány technikai eszközről szólnunk kellene – a kérdésre tehát jövő heti számunkban visszatérünk.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::