A vasárnap igéje

Szentháromség ünnepe után 11. vasárnap

Hozzászólás a cikkhez

Be kell vallanom, meglepődtem, amikor Bibliámban ennek a rövid szakasznak a címét így olvastam: A helyes dicsekvésről. A helytelent még csak értjük. De van helyes dicsekvés is? Talán lehetséges, nem tudom. Mindenesetre meg vagyok győződve, hogy ez a régi jeremiási üzenet ma is időszerű. Ám a dicsekvés csak tünet, felszín. Hogy igénket megértsük, mélyebbre kell ásnunk.

Ez az ige tükör. Jeremiás tükröt tart népe kegyesei elé – olvasom egy magyarázatban –, s ezzel önismeretre akarja őket segíteni. Ennek ellenére ez az ige nem a bölcsesség, az erő vagy a gazdagság ellen szól! Mert ezek Isten ajándékai. Csak visszaélni nem szabad velük. Éppen erről ír Pál apostol is, Jeremiást idézve: Nem sokan vannak köztetek bölcsek, erősek, gazdagok. De ő sem ezek ellen fordul, hanem azt akarja megláttatni: a dicsekvés a gyülekezet életéből ki van zárva! A keresztény ember életében dicsekvés nem lehetséges! Pedig a dicsekvés nemzedékről nemzedékre beágyazódott az emberi nem életébe. Nemcsak a Bibliában kerül szóba minduntalan, hanem valamennyiünk életében újra meg újra felmerül.

Az egyik legrútabb bűn, amikor Isten ajándékait dicsekvésre használjuk. Ezzel persze versengünk is. S úgy tűnik, hogy ez a dicsekvés még a templomba is betör, az istentiszteleten is jelen van. „Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna vagy mint ez a vámszedő (ez a szomszédom!) is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből.” Ma talán így imádkozunk: Köszönöm, hogy jobb vagyok, mint a szomszédom! Én bizony hetente templomba járok, és támogatom egyházamat! Tükör ez az ige, de nem görbe tükör! Nem torzít, hanem a rút valóságot mutatja. Van-e bátorságunk belenézni?

Isten óvjon attól, hogy öntelt egyházzá legyünk! Nincs csúnyább, mint a gőgös keresztény. Tartózkodjunk az öndicsérő egyházi élettől vagy egymás dicsérgetésétől! Sok olyan alkalmunk kezdődik a „Jer, dicsérjük Istent…” énekkel, ami végül saját dicséretünkbe torkollik. Sokszor még az úgynevezett bizonyságtételünk is öndicséret, amelynek „nem jó illata” van… Amikor a tükör elé állunk, ne legyünk olyanok, mint akikről Jakab ír: „megnézte magát, és elfelejtette, hogy mit látott”.

Ez az ige váltó. Úgy működik, mint a vasúti váltó: egyetlen állítás, és a vonat már új irányba fut. Isten igéje az egyetlen igazi váltó, amely képes rá, hogy régi utunkról eltérítsen, és új úton indítson tovább. Mert – mint mondtam – a dicsekvés csak tünet, felszín. Mögötte, alatta és hátterében elbizakodott, öntelt szív rejtőzik! Az előbb idézett imádságot Jézus a példázatban „néhány elbizakodottnak” mondta, akik többnek látták magukat, sőt Isten elé is bátran odaálltak teljesítményükkel. Akik a „bolond gazda” módján csak magukra építenek, és azt hiszik, végleg övék, amit Istentől kaptak. Ma nincsenek ilyen keresztények? Ma ez nem kísérti egyházunkat? Ettől a kísértéstől, ettől az úttól csak Isten igéjének váltója tud megmenteni.

S ezen a ponton kell mélyebbre néznünk. Jézus szerint minden gondolat, szó és tett – a dicsekvő is – a szívből fakad. A dicsekvés tehát szívkérdés: kire, mire építjük életünket, kereszténységünket, üdvösségünket? A magunk erejére, jó tulajdonságainkra, vélt vagy valós bölcsességünkre, erőnkre és gazdagságunkra? A magunk hitére, kegyességére? Vagy egyedül és kizárólag Istenre és kegyelmére? Hol van a szívünk? Móra Ferenc mostanában megtalált regénye is ezt a kérdést veti fel. Eszünkbe juthat gyermekkori élménye is, amikor csak ő tudta a latin mondatot lefordítani: „Egyedül Te vagy Isten!” Itt a megoldás. Egyedül Isten kegyelme, szeretete, bocsánata lehet mentségünk. Egyedül ő tud megajándékozni ebben az életben, és egyedül az ő kezében van üdvösségünk is. S ez nem bizonytalanság, hanem ez maga a bizonyosság: Isten kezében vagyok! Ha erre építek mindent, teljes bizonyosságban lehetek életem és üdvösségem felől. Ezért használtam a „váltó” kifejezést. Isten igéje tud „kifordítani sarkaimból”. Mert ez a kérdés: hol van életem bázisa, súlypontja? Bennem vagy Istenben? Ez az, amit az ige más szóval megtérésnek nevez. S erre van szükségem, Isten igéjének váltója éppen ezt tudja és akarja munkálni bennem.

Imádság (445. ének)

Amim csak van, mindenem / Tetőled van, Istenem, / Atyai kedvedből.

Te adtad testem, lelkem, és / Minden tehetségem / Nagy végtelen kegyelmedből.

Mentsd meg a kevélységtől, / elbízott önhittségtől, / Uram, híveidet.

Ints, hogy sokkal tartozunk, / És méltatlanok vagyunk! / Ó, adj alázatos szívet!

Keveházi László

::Nyomtatható változat::