EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 34 - Eleink leleményessége

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Eleink leleményessége

Dr. Greschik Gyulával beszélget D. Szebik Imre püspök

Greschik Gyula mérnök, egyetemi magántanár. 1975-ben a műszaki tudomány kandidátusa, majd 1996-ban PhD fokozatot szerzett. A számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet életében aktívan részt vevő és dolgozó mérnöknek mozgalmas és elismert szakmai munkássága mellett volt igénye arra, hogy figyelmet fordítson családi múltjának és örökségének ápolására, a régi idők emlékeinek feltárására. Greschik Gyula ugyanis annak a felvidéki, Lőcsén található háznak a résztulajdonosa, mely emlékezetes szolgálatot tett az egykor nehéz helyzetbe került evangélikusok számára. Az épület ma is Lőcse egyik utcájában áll, de ma már egészen más szerepet tölt be, mint egykoron…

– Tudomásom szerint a házban van egy olyan helyiség, ahová az 1700-as években az evangélikus hívek a katolikus egyház ellenőrzése és istentiszteleti tilalma elől menekültek.

– Igen. A képen látható ajtó története nagyon érdekes. Az ajtó mögött ugyanis egy nagyobb helyiség található, amelyben annak idején a lőcsei evangélikusok istentiszteleti alkalmakat tartottak titokban, mivel nyíltan ezt nem tehették. A gyülekezet természetesen énekelt, de hogy ezt ne hallják meg a katolikusok, valaki kint maradt, hogy az ajtó melletti fáskamrából kihordja a fahasábokat, s a vasajtó elé rakja. Így álcázták magukat. Nagyon kellett vigyázniuk arra, hogy eszébe se jusson valakinek rájuk nyitni az ajtót. Egy farakás mögé senki sem néz be. Furfangosak voltak eleink. Amint vége lett az istentiszteletnek, a fahasábok visszakerültek a kamrába, és a hívek egyesével hazamehettek. Így nem keltettek feltűnést, senki sem fogott gyanút.

– Éppen két házról van szó, melyet egy átjáróval kötöttek össze.

– Feltehetően a 13-14. században épült a ház magja, mert akkoriban volt a város első építkezési ciklusa. Az átjárót csak később építették hozzá.

– Ma is laknak ebben a régi, nagy házban?

– Körülbelül 15 évvel ezelőtt halt meg az utolsó lakó, ma már senki sem lakik az épületben. Ez meg is látszik az épület állagán.

– Nem kötelezte a lőcsei város hatósága, hogy hozassa rendbe az épületet?

– De igen, ezért már több alkalommal is haladékot kellett kérnem. Nemrég jutott tudomásomra, hogyha nem újíttatom fel, a város teszi meg helyettem, de nem biztos, hogy ez anyagilag kedvező lesz számomra. Miután az 1700-as átépítés kapcsán harmadrendű műemlékké nyilvánították, kevés támogatást remélhetek. De rendbe szeretném hozni – ha bírom.

– A belső teret Steinhausz-kamraként emlegetik. Honnan származik ez a név?

– Édesanyám Mikolik volt, édesapám pedig Greschik. A Kardeván család lakott utoljára ebben a házban, Mikolik nagyanyám Kardeván lány volt, édesanyja Steinhausz. Anyai ágon öröklődött az épület és a történet is. Én is így örököltem. A Steinhauszok birtokában volt körülbelül 200 évvel ezelőtt. Családon belül a szóban forgó kamrát ezért Steinhausz-kamrának hívtuk. Még egy érdekesség, amit megemlítenék: Mikolik nagyapám volt a Deák téri evangélikus iskola igazgatója 1895-től 1925-ig, nagyanyám pedig ott tanított. Nagyapám orgonálása mellett édesanyám sokszor énekelt a templomban. Szerették szép hangját.

– A lőcsei szlovák evangélikusok számon tartják ezt a házat?

– A lőcsei evangélikusok közül nekem egy-két helyi családdal van kapcsolatom, akik még magyarul vagy németül beszélnek. Mivel a család elköltözött Lőcséről, régi, szép bútorait dédnagyanyám halála után odaadta az evangélikus egyháznak. Amikor 1942-ben szüleimmel Trianon után először ott jártam, megmutatták őket. Néhány évvel ezelőtt azonban elég kellemetlen élményem volt. Ezeket a berendezési tárgyakat ismét meg szerettem volna tekinteni, de amikor istentisztelet után németül és magyarul próbáltam beszélni a helybeliekkel, akkor ők azt mondták, hogy csak szlovákul tudnak beszélni. Mivel szlovákul kevésbé tudok, becsukták az ajtót. Ennek ellenére szeretnék sort keríteni a kapcsolatfelvételre.

– A 18. századi evangélikus–

katolikus feszültség nyomán kialakult kényszerhelyzetben a gyülekezet meddig igényelte az istentiszteletek tartásának lehetőségét a Steinhausz-kamrában?

– Ezt nehéz lenne megállapítani. Az evangélikus temetőben később épült fatemplom, majd a város főterén 1837-ben épült és használatba vett templom az evangélikus közösségnek méltó istentiszteleti helye lett. Azonban a család birtokában lévő házunk bizonyos boltíveinek kirajzolódó látványa az épület múltjából még többet is sejtet…

Lejegyezte: Horváth-Hegyi Olivér


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
A görög ortodox egyház liturgiájának titka (I.)
Élő víz
A templomdomb
Heti útravaló
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Megszólítók és megszólítottak
Egy új élet reménye
Jótékonysági koncert Pusztaföldváron
Ablaknyitás
Egyházmegyei zenei tábor Mezőberényben
Keresztutak
Közös Pont
Püspököt választottak Erdélyben
Európai körkép
Galatai dervisek a Sziget fesztiválon
Evangélikusok
Megmaradni aktív gyülekezeti lelkésznek
Eleink leleményessége
Emberközelben
e-világ
A virtuális pók, avagy fiatalok a hálón
Keresztény szemmel
Másnap
Részletek Gárdonyi Géza Földre néző szem című könyvéből
Pokolbéli marketing
Tudod, hogy mennyit érsz?
Áldást szállító
Epigonok, imposztorok, tanítványok
Anekdoták száz év távolából
A hét témája
Egy „homokvihar” margójára
Isten nagyobb
evél&levél
Helyesen (írva) valljuk-e meg hitünket?
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Aki fél évszázaddal megelőzte korát
Bölcsőtől bölcsőig
Arábia vándorai a Művészetek Völgyében
A poklok pokla – képeken
Hetvenöt éve halt meg a nagy mesemondó
Ne legyen tabu a testi szerelem!
A Róth Miksa Emlékház
A vasárnap igéje
Öndicséret vagy Isten dicsérete?
Egy „boldog házasságról”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 34 Eleink leleményessége

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster