Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. Ézs 65,1b (Jn 10,11; Jn 2,1–11; Róm 12,/4–8/9–16; Zsolt 44) A választott nép, Izrael nem keresi, nem kérdezi, nem hívja segítségül Urát, a bálványimádásban keres támaszt, ott kutat örömök után, amelytől pedig Istene óva intette (lásd 65,3–4) – hangzik a súlyos prófétai szó. Lapozzunk Pál apostol rómaiakhoz írott leveléhez (10,20), ahol Pál a fenti igéből kiindulva a népek megtéréséről, a pogányok felé kitárt isteni karról szól. Íme, az Úr megtalálható a kereső számára! Gyermeke lehetek én is! „Itt vagyok”-ja felhangzik ma is, a templomi istentiszteleten is – ne zárjuk be fülünket, szívünket előtte!

Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg! Ézs 51,7b (Lk 12,4b; 5Móz 4,5–13; Józs 3,1–17) Isten ítéletet fog mondani az egész világ felett – ő az egész teremtettség Ura. Aki őt kineveti, tagadja, kigúnyolja, bizony az is odakerül ítélőszéke elé. Igazsága és szabadítása nem múlik el az idővel. A próféta által megszólított Izrael az igében bátorító, szívet melengető szót kap: „Ne féljetek…” Jézus is lelkére helyezi övéinek a Hegyi beszédben (5,11), sőt boldogmondássá emeli. Gyalázó szó, szitkozódás napjainkban is éri a kereszténységet. Nem a félelem vagy a visszagyalázkodás, a szóbeli visszavágás a mi utunk. Imádkoznunk kell, még többet és szelíden, de határozottan meg kell vallanunk hitünket.

Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én, az Úr, szentellek meg titeket. 3Móz 20,8 (Jn 17,17; Mk 2,23–28; Józs 6,1–23) Év elején mindig sok új rendelkezés lát napvilágot. Január első hetei az újra való átállással szoktak telni. Áfakulcsok, adózás, hitelfelvétel, munkavállalás és így tovább – megannyi új rendelkezés. Mielőtt elvesznénk a részletekben, időben kapjuk a mai igét: legelőször is Isten rendelkezéseit tartsuk szem előtt! Nem bürokratikus útvesztőkbe, lelketlen, üres, formai szabályokba kényszerít a mi Atyánk – azt akarja, hogy csak az övéi legyünk. (Szent az, aki vagy ami egészen Istené.) Amit rendel, az életünket, üdvösségünket hordozza.

Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de népem nem ért meg engem. Ézs 1,3 (Jn 8,12; Lk 16,14–17/18/; Józs 7,1–26) Alig múlt el karácsony, még szemünk előtt vannak a szép karácsonyi betlehemek: a jászolban fekvő kis Jézus mögött a háttérben ott állnak csendben az állatok. Nem csak „élő díszletek” ők! Fenti igénkből kiderül: még egy jámbor kis szamár, ökör útján is tud üzenni az Úristen – s hát igen fájó az összehasonlítás… Az oktalan állat felismeri gazdáját, akitől táplálékot, ivóvizet, feje fölé fedelet, jó szót kap. Istent nem ismeri, nem érti meg népe. Jézus „saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Én megtettem már?

Ne féljetek, legyetek erősek! Zak 8,13b (2Kor 12,12; ApCsel 15,22–31; Józs 8,1–29) Év elején rengeteg jóslatot olvashattunk a lapokban, láthattunk a tévében 2006-ra. Valahogy jót nem szívesen ígérnek – annál több természeti katasztrófát, terrorcselekményt, szeszélyes időjárást, válságokat. Ha valaki ezzel az útravalóval indul el, mélységesen elkeseredik, és félelemében talán ki sem lép a lakásából. Hogy mi jön, azt nem tudhatjuk. De egyvalamit igen: 2006-nak is az az Isten az Ura, aki szeretetét megmutatta Jézusban! Nem „üresen csengő biztatás” a mai ige. Krisztus személye, az ő szava tölti meg tartalommal – ezért, vagyis őmiatta nem kell félnünk, s általa erőnk is lesz az év minden napjára, amennyi kell.

Jézus Krisztus mondja: „Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” Jn 14,14 (Zsolt 106,4; Jn 7,1–13; Józs 8,30–35) Tudunk-e „jól”, helyesen kérni? Mert kérni – úgy általában – nagyon is tudunk… De tudunk-e kérni Istennel összhangban, Jézus nevében, ha őt magát nem ismerjük? Ha nem tartjuk meg törvényét, és nem élünk evangéliumából? Ha nem személyes Urunkat imádjuk benne? Hogy tudunk akkor kérni, ha egyáltalán nem is beszélünk vele (vagyis nem imádkozunk)? Tegyük, mert ő megtanít a „jó kérésre”, és ahogy a fenti igében ígéri: meg is adja nekünk mindazt, amit az ő nevében kérünk.

Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! Zsolt 143,10 (Jn 15,26; 5Móz 33,1–4/7.12–16/; Józs 9,1–27) Ma már csak egy gombnyomás, és az autóban bekapcsolt számítógép megmutatja a helyes utat a vezetőnek: melyik kereszteződésnél merre forduljon, hogyan érheti el a legrövidebb úton, gyorsan, egyenesen, kerülők nélkül a célját. Biztonságos így az utazás, van mire támaszkodni. A zsoltáros bizonyságtétele nekünk, mai vándoroknak szól: van vezetőnk, biztos, jó, hűséges, áldott vezetőnk az úton! Miért megyünk mégis mindig a magunk feje után? És hogy lehet, hogy Istenünk mégsem vetett még el magától bennünket?

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::