Úti-tár­sal­gó

Hozzászólás a cikkhez

In­ter­jú Fa­bi­ny Ta­más kül­kap­cso­la­to­kért fe­le­lős püs­pök­kel Gyak­ran for­dul­nak elő olyan hely­ze­tek az éle­tünk­ben, ami­kor azt hisszük, ha lá­tunk, ak­kor min­ket is lát­nak – pe­dig ez ko­ránt sincs min­dig így. Fa­bi­ny Ta­más, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház Észa­ki Egy­ház­ke­rü­le­té­nek püs­pö­ke azt hang­sú­lyoz­za: olyan kap­cso­la­to­kat kell te­rem­te­nünk, ame­lyek­ben mind­két szem­pont egy­szer­re ér­vé­nye­sül.

– Püs­pök úr a na­pok­ban in­ter­jút adott a Ma­gyar Táv­ira­ti Iro­dá­nak. El­mon­da­ná, mi volt en­nek az ap­ro­pó­ja?

– A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház há­rom püs­pö­ké­nek – a fel­ügye­le­tük alatt ál­ló ke­rü­let ve­ze­té­sén túl – kü­lön­bö­ző, nem spe­ci­á­li­san az egy­ház­ke­rü­le­tet, ha­nem az egész egy­há­zat érin­tő fel­adat­kö­rei is van­nak. Én pél­dá­ul a kül­kap­cso­la­to­kért és mé­di­á­ért fe­le­lős püs­pök va­gyok, emel­lett idén én fel­ügye­lem az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­te­met is. Fon­tos­nak tar­tom, hogy az egy­ház a „bel­ső nyil­vá­nos­ság” mel­lett az úgy­ne­ve­zett „kül­ső nyil­vá­nos­ság­ban” is he­lyet kap­jon. Ez azt je­len­ti, hogy jól kell tud­nunk ki­hasz­nál­ni a mé­dia ad­ta le­he­tő­sé­ge­in­ket. Az előbb em­lí­tett fel­adat­kö­re­im – kül­kap­cso­la­tok és mé­dia – sze­ren­csé­sen ta­lál­koz­tak en­nek az MTI-nek adott in­ter­jú­nak az ese­té­ben.

– Amennyi­ben?

– Amennyi­ben le­he­tő­sé­gem nyílt szé­le­sebb kö­zön­ség­nek ar­ról be­szél­ni, ami a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház éle­té­ben min­dig is na­gyon fon­tos sze­re­pet ját­szott: kül­kap­cso­la­ta­ink ápo­lá­sa. Kis egy­ház mi­vol­tunk­ból ki­fo­lyó­lag szin­te lét­fon­tos­sá­gú, hogy szá­mon tart­sa­nak min­ket a ha­tá­ro­kon túl is. Ez még a so­kat vi­ta­tott negy­ven év­ben is fon­tos szem­pont volt.

– Ho­gyan jel­le­mez­né eze­ket a kap­cso­la­to­kat?

– Elő­ször is fon­tos­nak tar­tom meg­je­gyez­ni, hogy a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház több át­fo­gó nem­zet­kö­zi szer­ve­zet ré­sze, ezek kö­zé tar­to­zik az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csa és a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség. Nagy hord­ere­jű kér­dés, hogy ezek­ben meg­áll­juk-e a he­lyün­ket, és hogy mi­ként hal­lat­juk ben­nük a han­gun­kat.

Má­sod­sor­ban fon­to­sak az úgy­ne­ve­zett bi­la­te­rá­lis kap­cso­la­tok – a ba­jor–ma­gyar part­ne­ri vi­szony­ra gon­do­lok –, de itt kell meg­em­lí­te­nem az auszt­ri­ai és a szlo­vá­ki­ai egy­ház­zal va­ló kap­cso­la­tun­kat is. Mind­két or­szág evan­gé­li­kus­sá­ga ará­nya­i­ban, de konk­rét szám­ada­ta­it te­kint­ve is ro­kon a mi­énk­kel, te­hát sok a kö­zös vo­nás. Az oszt­rá­kok ese­té­ben a sze­ku­la­ri­zá­ci­ó­ra adott bá­tor vá­lasz az, ame­lyet – oly­kor fenn­tar­tá­sok­kal ta­lán, de – el­is­me­rés­sel fo­ga­dunk, és pél­da­ér­té­kű­nek tar­tunk.

A szlo­vák–ma­gyar vi­szony­ról már el­lent­mon­dá­so­sab­ban le­het csak szól­ni. Püs­pö­ki szék­fog­la­lóm­ban is hang­sú­lyoz­tam a két or­szág tör­té­nel­mi meg­bé­ké­lé­sé­nek je­len­tő­sé­gét, ami azt je­len­ti, hogy bi­zony ne­künk is van mi­ért bo­csá­na­tot kér­nünk a tör­té­ne­lem­ben el­le­nük el­kö­ve­tett bű­nök mi­att, ugyan­ak­kor mi is el­vár­juk tő­lük, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­kat nem­ze­ti­sé­gük­ben, hi­tük­ben, em­ber­sé­gük­ben meg­be­csül­jék. En­nek je­gyé­ben azt sze­ret­nénk, hogy ma­gyar gyü­le­ke­ze­tek­ben ma­gyar lel­ké­szek szol­gál­ja­nak, il­let­ve hogy a szlo­vák egy­há­zon be­lül is mű­köd­jön egy olyan ma­gyar lel­ki­gon­do­zói szol­gá­lat, ami­lyen­re – for­dí­tott sze­rep­osz­tás­ban – a mi egy­há­zunk­ban hosszú évek óta van már pél­da. Mind­azon­ál­tal úgy ér­zem, hogy egy­há­zi vo­na­lon je­len­tős elő­re­lé­pés tör­tént az utób­bi idők­ben, mely ta­lán pél­dá­ja le­het­ne a po­li­ti­kai meg­bé­ké­lés­nek is.

Az előbb el­mon­dot­tak azon­ban át­ve­zet­nek a har­ma­dik szem­pont­hoz, me­lyet leg­alább ennyi­re je­len­tős fel­adat­nak, mind­amel­lett szív­ügyem­nek is ér­zek: a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok kér­dé­sé­hez.

– Mi­lyen ta­pasz­ta­la­tai van­nak ezzel kap­cso­lat­ban?

– Hadd mond­jam el elő­ször is, mi­ért ér­zem szív­ügyem­nek a ha­tá­ron túl élő ma­gya­rok sor­sát. Fel­vi­dé­ki és er­dé­lyi ro­ko­na­im egy­aránt van­nak. Gyer­mek­ko­rom­ban gyak­ran jár­tunk eze­ken a vi­dé­ke­ken ro­kon­lá­to­ga­tó­ban. Ké­sőbb há­ti­zsá­kos tu­ris­ta­ként is szí­ve­sen men­tem Er­dély­be, a Fel­vi­dék­re, de Kár­pát­al­já­ra is, rend­sze­rint aján­dék Bib­li­ák­kal a „tar­so­lyom­ban”. Majd kö­vet­ke­zett a Du­na Te­le­ví­zi­ó­nál el­töl­tött bő év­ti­zed, ami­kor ren­ge­te­get for­gat­tunk ha­tá­ron túl is. Ezek a lá­to­ga­tá­sok is min­dig nagy lel­ki töl­te­tet ad­tak.

Az­tán, hogy a Kár­pát-me­den­cén kí­vü­li él­mé­nye­im­ről is szól­jak, meg kell em­lí­te­nem, ami­kor a ’80-as évek kö­ze­pén az Egye­sült Ál­la­mok­ban töl­töt­tem el egy ösz­tön­dí­jas évet. Itt Brach­na Gá­bor, az ak­ko­ri ame­ri­kai fő­es­pe­res meg­hí­vá­sá­ra több íz­ben is szol­gál­tam mind­két cleve­landi gyü­le­ke­zet­ben. Nagy él­mény volt egyéb­ként a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­vál­tás elő­sze­lét Ame­ri­ká­ban meg­érez­ni, ta­lál­koz­hat­tam töb­bek kö­zött Pong­rátz Ger­gellyel, Tol­las Ti­bor­ral és Fa­lu­dy Györggyel is.

Le­he­tet­len vol­na fel­so­rol­ni, hogy a püs­pök­sé­gem előt­ti idők­ből mi­lyen sze­mé­lyes él­mé­nyek fűz­nek kü­lön­bö­ző, kül­föl­dön mű­kö­dő ma­gyar, el­ső­sor­ban egy­há­zi kö­rök­höz, de mind igen meg­ha­tá­ro­zó ré­szét ké­pe­zik ed­di­gi élet­utam­nak.

– Szlo­vá­ki­á­ról már esett szó. De mi a hely­zet a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­kal má­sutt?

– Mi­előtt rész­le­tek­be me­nő­en fog­lal­koz­nék az egyes or­szá­gok hely­ze­té­vel, meg kell em­lí­te­nem, hogy a re­for­má­to­rok elő­tér­be he­lye­zték az anya­nyel­ven való pré­di­ká­lást. Ne­künk mint a re­for­má­ció egy­há­zá­nak nem sza­bad fi­gyel­men kí­vül hagy­nunk ezt a fon­tos szem­pon­tot. Ér­tem ezen ter­mé­sze­te­sen azt is, hogy az anya­or­szá­gon be­lül is igyek­szünk tá­mo­gat­ni a ki­sebb­sé­gek azon igé­nyét, hogy anya­nyel­vü­kön hall­gat­has­sa­nak ige­hir­de­tést.

Lás­suk elő­ször is Er­délyt. Töb­bek­kel együtt ha­tá­ro­zott ál­lás­pon­tom, hogy egy­ház­uni­ó­ra len­ne szük­ség. Ez azt je­len­te­né, hogy az er­dé­lyi ke­rü­let to­vább­ra is ön­ál­ló egy­ház­test len­ne sa­ját ko­lozs­vá­ri püs­pök­ség­gel, de ez va­la­mi­kép­pen ré­sze len­ne egy össz­ma­gyar egy­ház­szer­ve­zet struk­tú­rá­já­nak. Ro­má­nia ese­té­ben már csak azért sem okoz­hat­na ez dip­lo­má­ci­ai bo­nyo­dal­ma­kat, mert az or­to­do­xi­á­ban ma is ál­ta­lá­nos gya­kor­lat, hogy egy egy­ház il­le­té­kes­sé­ge át­nyú­lik az ál­lam­ha­tá­ro­kon.

Itt je­gyez­ném meg azt az ör­ven­de­tes fej­le­ményt, hogy az Evan­gé­li­kus Élet a ma­ga ré­szé­ről „de fac­to” már meg­va­ló­sí­tot­ta az uni­ót, amennyi­ben Ég­tá­jo­ló cí­mű ro­va­tá­ban ro­tá­ci­ó­ban ad te­ret a há­rom anya­or­szá­gi, va­la­mint az er­dé­lyi püs­pök írá­sa­i­nak. A „de ju­re” kér­dé­sé­ben per­sze még sok a bi­zony­ta­lan­ság, de ma, ami­kor az Eu­ró­pai Uni­ón be­lül gya­kor­la­ti­lag meg­szűn­tek a ha­tá­rok, ezt egy­ál­ta­lán nem len­ne le­he­tet­len meg­ol­da­ni. Az egy­ház­unió elő­nye len­ne pél­dá­ul, hogy meg­ol­dód­na az er­dé­lyi lel­kész­kép­zés ügye, hi­szen je­len­leg a ko­lozs­vá­ri kö­zös pro­tes­táns fa­kul­tá­son kép­zik a ma­gyar evan­gé­li­kus lel­ké­sze­ket, idő­vel azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi hit­tu­do­má­nyi egye­tem­ről ke­rül­het­né­nek ki az er­dé­lyi lel­ké­szek is. De ta­nul­ni nem­csak ők jö­het­né­nek hoz­zánk; mi is ta­nul­hat­nánk tő­lük – pél­dá­ul szép, gaz­dag li­tur­gi­á­juk te­rén.

A Vaj­da­ság­gal kap­cso­lat­ban saj­nos szo­mo­rú­ak a ta­pasz­ta­la­ta­im, több lá­to­ga­tás után úgy ér­zem, most „az ő tér­fe­lü­kön van a lab­da”. Mind­azon­ál­tal mi sze­re­tet­tel vár­juk a kö­ze­le­dést, me­lyet az­zal is tud­tuk­ra ad­tunk, hogy a Ma­gyar Evan­gé­li­kus Kon­fe­ren­cia el­nök­sé­gé­ben fenn­tar­tunk szá­muk­ra egy he­lyet.

– Mi­lyen ta­pasz­ta­la­tai van­nak a nyu­gat-eu­ró­pai és ten­ge­ren­tú­li di­asz­pó­rák­kal kap­cso­lat­ban?

– Püs­pö­ki szol­gá­la­tom el­múlt két évé­ben jár­tam Né­met­or­szág­ban, Nor­vé­gi­á­ban, va­la­mint Svéd-, Finn- és Észt­or­szág­ban. Min­de­nütt azt ta­pasz­tal­tam, hogy meg­vál­to­zott a ma­gyar gyü­le­ke­ze­tek össze­té­te­le. Az emig­rán­so­kon kí­vül je­len­tős ré­szüket al­kot­ják a „kin­ti” ma­gya­rok­nak a mig­rán­sok, vagy­is azok, akik át­me­ne­ti­leg – ta­nul­má­nyi szán­dék­kal, ven­dég­mun­kás­nak, bé­bi­szit­ter­ked­ni és így to­vább – ke­rül­tek ki az adott or­szág­ba. Ezek­ben az ál­ta­lá­ban fi­a­ta­los len­dü­le­tű, sok­szor öku­me­ni­kus gyü­le­ke­ze­tek­ben sok­kal erő­sebb a ma­gyar–ma­gyar össz­hang, mint aho­gyan itt­hon ta­pasz­tal­ha­tó, hi­szen jel­lem­ző­en nem a Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zás, ha­nem az anya­nyelv kö­ti össze a gyü­le­ke­zet tag­ja­it. Min­den tisz­te­le­tem azo­ké a szol­ga­tár­sa­ké, akik ön­fel­ál­do­zó mó­don tar­tot­ták fent a KÉ­MELM-et, a Kül­föl­dön Élő Ma­gyar Evan­gé­li­kus Lel­ki­gon­do­zók Mun­ka­kö­zös­sé­gét.

Ki­emel­ném még, hogy ezek­nek a ma­gyar aj­kú gyü­le­ke­ze­tek­nek híd­sze­re­pük le­het a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház és az adott or­szág hi­va­ta­los egy­há­zi szer­ve­ze­tei kö­zött. Ez sem volt min­dig így! Nyu­ga­ti ma­gyar lel­ké­szek jog­gal tet­ték szó­vá, hogy őket nem hív­ták meg szá­mos fon­tos ta­nács­ko­zás­ra.

A ten­ge­ren­túl­ról püs­pö­ki mi­nő­sé­gem­ben egy­elő­re nincs sze­mé­lyes él­mé­nyem, de nagy ér­dek­lő­dés­sel né­zek őszi ame­ri­kai utam elé.

– Érez­he­tő-e va­la­mi­fé­le vál­to­zás, ami­óta 2006 őszén zász­lót bon­tott a Ma­gyar Evan­gé­li­kus Kon­fe­ren­cia?

– A Maek re­mény, egy­elő­re még in­kább csak ke­ret. Ezt a ke­re­tet kell most tar­ta­lom­mal meg­töl­te­ni, en­nek le­he­tő­sé­ge­it ke­res­sük még mi is. Az Úti­társ cí­mű fo­lyó­irat is eh­hez a re­mé­nyünk­höz kap­cso­ló­dik.

– Hogy ér­zi, mi­ben kel­le­ne még fej­lőd­nünk ne­künk, anya­or­szá­gi­ak­nak?

– A konk­rét fel­ada­tok meg­ol­dá­sá­ban ér­zem a leg­na­gyobb hi­á­nyos­sá­go­kat. A tá­vol­ság ellenére, min­den egy­há­zi al­kal­mun­kon ter­mé­sze­tes­nek kel­le­ne len­nie, hogy je­len van­nak a ha­tá­ron tú­li részt­ve­vők is, le­gyen az pap­né-kon­fe­ren­cia, lel­kész­ta­lál­ko­zó vagy akár if­jú­sá­gi tá­bor. Aho­gyan Cso­ó­ri Sán­dor köl­tő sza­vai szé­pen ki­fe­je­zik: „Lát­nunk kell egy­mást, hogy lát­ha­tók le­gyünk, hal­la­nunk egy­mást, hogy hall­ha­tók le­gyünk.”

Szűcs Petra

::Nyomtatható változat::