Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az evangélikus festőegyéniség 1880. május 3-án született Egerben, az Újvilág utcában. Az otthoni környezet fájdalmas nyomokat hagy benne, melyek – testi fogyatékossága miatt és az állandó fenyítések hatására – egész életére meghatározó jellegűvé válnak. Emiatt lesz zárkózottá, gyanakvóvá, magányossá.

Művészettörténésznek készül, Hollósy Simon jeles festőművésznél tanul Münchenben. Lelkesedik a korabeli francia művészetért. Egy alkalommal Hollósy magával viszi szülővárosába, Nagybányára. Egy nyarat szándékozott csupán eltölteni a városban, de ott maradt egy életen át.

A kezdeti években mindenáron el akar jutni Párizsba, hogy megismerje a művészet új irányzatait, saját szemével lássa és maga ítélje meg az alkotásokat. Ezért képeit elkótyavetyéli, és kevés pénzzel a zsebében Budapestre, majd innen egyik festő barátjával a francia fővárosba utazik. Az álomszerűen szép bretagne-i napok szakadatlan munkában telnek. 1907 tavaszán tér vissza Nagybányára.

Itt éri az első nagy világégés. A háború idején tovább módosul művészete. „Dekoratív impresszionizmus” vagy „stilizált naturalizmus” helyett a természeti jelenségeket nagy színfelületekbe összegzi mind a tájképeken, mind pedig az alakos kompozíciókban. A térformák teljes súlyt kapnak. A harmadik kiterjedést csaknem mértani pontossággal támasztja alá szabatosan elhatárolt színfelületekkel.

Többévi kényszerű távollét után, 1918 őszén Ziffer Sándor visszatér Nagybányára, amelyet 1906-tól otthonának tekint s aztán nem hagy el haláláig… Gazdag és kivételesen termékeny évek következnek. Fest, kiállít, tanít, tárlatokat látogat. 1929 telén Hamburgban nyílik kiállítása. Művészi hitvallása a francia posztimpresszionizmusra utaló színekben mutatkozik meg. „Művei színekben sajátosan magyar jellegűek, a kemény vonalvezetés azonban külső behatásra vall. Festői kifejezésben őszi tájai a legárnyaltabbak, amelyek az otthoni sajátos színvilágot is a legerőteljesebben érzékeltetik…” – írta a művész alkotásairól egy németországi lap munkatársa.

1. őszén Ziffer Sándor kiállítását Kassa város múzeuma rendezi meg. A múzeum megvásárolja a festő egyik alkotását.

Mikor Ziffer a háború végeztével visszatér Nagybányára, harmincnyolc éves, kialakult stílusú művész másfél évtizedes munkássággal a háta mögött. Mindent végigpróbált, amit maga körül látott, aminek újdonságízét, zamatát megkóstolta, s amire festői adottságai folytán ösztönösen ráérzett.

A következő évtizedben, a húszas évek expresszionisztikus szakasza után Ziffer a kubizmus felé igazodik, hogy a valóság új rendjét vigye vászonra.

A negyvenes éveket kedvezőtlen körülmények között vészeli át a már hetvenedik életévébe lépő művész. A háború idején és egy ideig még azután is mellőzik hol ilyen, hol olyan indokok alapján, s nemegyszer a kiállításokról is kirekesztik munkáit. 1940 körül kiváló alkotások egész sorát festi. Ahogy az előző években a tájelemek térbeli hatását hangsúlyozta, úgy csendéletein is a testek domborúságát, tömegét emeli ki ésszerű következetességgel. A tárgyakat felülnézetből ábrázolja. Rálátásos képszerkesztése folytán a háttér síkja emelkedik, térbeli mélysége csökken, s mintegy közelebb hozza az előtérben álló tárgyakat.

Utolsó éveiben Ziffer már többnyire a háza mögött levő kertben fest, az öregek jellegzetes, türelmetlen nagyvonalúságával.

Mint már említettük, fiatalon került Nagybányára, Németh László szülővárosába. Személye mintegy hozzátapadt a városhoz, hiszen ott élt huszonhat éves korától haláláig, összesen ötvenhat éven át. Több mint fél évszázadon át festette a város arculatát több mint félezer műalkotásban. „Nagybányaiságát, a festővároshoz fűződő ragaszkodó szeretetét, illetve ennek magas szintű művészi kikristályosodását külön ki kell emelnünk.” (Borghida István) Mert ebből nem néhány műalkotás jött létre – mint annyi más művésznél –, hanem sokkal több: egy életmű. Ziffer egész munkásságát áthatja a bányaváros légköre, kobaltkék ege, fényei és fellegei, fái, házai, a dombok és a vizek. A bányai művészek közül nagyon kevesen adták vissza a város művészileg átfogalmazott, átlényegített arculatát oly teljesen s oly magas fokon, mint ő.

Salló László

::Nyomtatható változat::